5 apa-típus napjainkban

apa típusok

Először is hadd mondjam el, hogy szeretjük a mai apukákat! Mert (többségben) pelenkázzák, altatják, ölelgetik, dícsérik, szeretik gyermekeiket. Mondhatni, hosszabb-rövidebb (inkább rövidebb) időre teljesen pótolják az édesanyát. Persze az most más kérdés, hogy ez miért van így, a dolog “történelmi” hátteréről írtam már.

Mindenesetre napjainkban könnyebb jó apának lenni, hiszen már a várandósság során, a szülésnél is aktív résztvevői lehetnek a folyamatnak, a családdá válásnak. Ők is kötődnek első pillanattól fogva ugyanúgy, mint mi, és sokkal tartalmasabb apa-gyermek kapcsolatok alakulhatnak ki mostanság, mint mondjuk 60-30, de akár 20 évvel ezelőtt is… Hozzá kell viszont tennem, hogy nem minden apukának megy ez könnyen, ilyen-olyan okokból.

Nézzünk néhány apa-típust:

  1. A dolgozó apa – avagy a “hagyományörző” típus
    A dolgozó apa sokat dolgozik. Nagyon sokat. Gyermekét általában csak aludni látja, jó esetben hazaér fürdetésre, de nem ez a jellemző. Hétvégén próbálja bepótolni az elmaradt élményeket, de számos esetet látok arra, hogy félóra gyerekekkel töltött idő után igazából az őrületbe kergetik a velük kapcsolatos tennivalók és küzdelmek.
    Ők azok a típusú apukák, akik nem igazán tudják megismerni gyermeküket, és sok esetben el sem tudják mondani felnőtt gyermekükről, hogy milyen egyetemre jár vagy hol dolgozik. Azt hiszem, sokan nőttünk fel ilyen apa oldalán, nem kell nagyon bemutatni, milyen hiányosságok alakulnak ki az apa-gyermek kötődésben, aminek okát és később következményeit csak hosszas pszichoterápiai kezeléssel lehet felkutatni és gyógyítani.
    Ami viszont napjainkban érdekes jelenség, hogy általában ezek az apukák azok, akik ragaszkodnak a nagycsaládhoz, és nem állnak meg három gyerek alatt. Ennek valószínűleg az az oka, hogy számukra a gyerekvállalás nem olyan nagy teher, mint mondjuk drága feleségüknek, aki 98 százalékban viszi az otthoni igát. (Arról most itt nem írok, hogy a házasságra milyen hatással van egy ilyen életmódú férj. De aki benne van, biztos tudja.)
  2. A mindent megoldó apa
    Ők azok, akik mindent meg akarnak oldani a párjuk helyett. Sorban veszik le a vállukról a terheket (mindezt munka mellett), míg szegény asszonykának egy idő után tényleg nem marad más, csak a főzés és a takarítás – biztos út a depresszió felé, hacsak nem épít egy gasztroblog-birodalmat :-).
    Általában túlzott kontroll vezérli ezeket az apukákat – minden csak akkor jó, ha ÉN csinálom meg! Ritkább esetben a feltétlen féltés és szeretet. Mindenesetre a gyerekekben egy idő után felemás érzéseket kelthet ez az apa-típus. Pláne azért, mert őket is teljesen kontrollálni akarja majd, pusztán “segítségből” – szintén hosszas pszichoterápia következhet egy ilyen gyermekkor után.
  3. A legényapa
    Nem igazán vesz róla tudomást, hogy apa lett. Többé-kevésbé aktívan kiveszi részét a gyermekek körüli teendőkben, de életmódot változtatni vagy bármilyen lemondást tenni nem fog miattuk. Sajnos napjainkban is sok ilyen apuka van – főleg a fiatalok között-, de én azt gondolom, hogy egy idő után “betörnek”, és sérülés nélkül kijöhet belőle a család… Csak győzze kivárni Anya és gyermek egyaránt :-).
  4. A (túl) jófej apa
    Meglehetősen liberális szellemben neveli a gyermekét. Ő az, aki (sokszor valamilyen lelki frusztráció miatt) mindent ráhagy a gyermekére, akit összezavarhat a “most akkor mindent szabad?” életfelfogás. Sok konfliktusa lehet emiatt a gyerekek anyjával, hiszen valakinek szigorúnak is kell lenni, szabályokat gyártani és betartatni. Nehéz úgy, ha az ember egyedül marad ebben a küzdelemben… Mindenesetre könnyen lehet, hogy az ilyen családban felnőtt gyerekeknek egész életükben gondjaik lesznek a szabályok értelmezésével és alkalmazásával.
  5. Az ideális apa
    Egyre több ilyet is látni ám! Az ideális apa aktív részetvevője a családi életnek. Nyilván ő is dolgozik, akár még sikeres is lehet abban, amit csinál, ám számára a családja a legfontosabb. Kirándulásokat, nyaralásokat szervez, és mindig van ideje arra, hogy meghallgassa, megvígasztalja a család bármelyik tagját.

+1. A vasárnapi apa
Sajnos meg kell emlékeznünk róluk is… A vasárnapi apukáknak nagyon nehéz dolguk van. Régebben – amikor még (proli módon) vasárnap tartottuk a heti nagybevásárlást-, mindig elmentünk egy kávézó mellett. Vasárnap délelőtt szinte kizárólag vasárnapi apukák ültek az asztaloknál kamasz gyermekeikkel, magukra erőltetve valamiféle beszélgetést: “Mi volt a suliban?” “És nehéz volt a dolgozat?” Majd’ megszakadt a szívem mindegyikükért. Az apukákért azért, mert erőlködnek ugyan, de esélyük sincs kéthetente 24 óra együttlét alatt megismerni a gyermeküket, a benne zajló folyamatokat, gondolatokat – pedig erre nyilván lenne igényük. A gyerekeket pedig azért sajnáltam, mert nem tudnak megnyílni, kitárulkozni az édesapjuknak – főleg egy kamasz – hiszen össze vannak zavarodva, hatalmas harcokat vívnak saját magukban is, és akkor még kapnak ehhez kéthetente egy alapvetően hiányzó apát… Nem könnyű helyzet.

Nincsenek azonban ilyen fekete-fehér típusok. Én például több típusba is be tudom tenni a férjemet – bár remélem, vasárnapi apuka soha nem lesz belőle :-). Egy dolog azonban nagyon fontos, és nekem ez az egyetlen rendíthetetlen elvem a gyerekneveléssel kapcsolatban: Magamat és a férjemet is abba az irányba terelgetem, hogy a 30 éves fiunk vagy lányunk, a már emlegetett pszichológushoz elkerülve NE AZT HALLGASSA az őt kezelő szakembertől, hogy “Az egész a szülei miatt van… Mert az anyja…, az apja meg…“. Sokszor nagyon nehéz, de meg kell találni az egyensúlyt: Ne dolgozzon állandóan; ne akarjon mindent ő megoldani; engedje el a legénykori életét; no és ne legyen túl engedékeny sem – szembeszegülve velem meg pláne ne :-). Hát, uraim, a lecke fel van adva… Hajrá!

Kép: Arvind Balaraman, freedigitalphotos.net

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

2015. szeptember 14.