Az anyává válás 6 igazi kihívása

anyaság kihívásai

Amikor már kismama voltam, de még dolgoztam (Te jó ég, ennek már négy éve!), egyik reggel láttam a tömött 7-es buszról egy anyukát, amint három gyermekével szemlátomást strandra tartott. Mózesben tolt egy pár hónapos babát, mellette totyogott egy másfél év körüli kislány, az óvodáskorú kisfiú pedig boldogan futott előttük, kezében labdával és úszógumival. Nagyon idilli kép volt, hosszan követtem őket a szememmel (“szerencsére” volt rá időm, a reggeli dugókra azért még mindig tisztán emlékszem, minden méter ajándék volt…), és számolgattam, hogy vajon én hány év múlva baktatok így a strandra a csemetéimmel. Egész nap rájuk gondoltam, hogy milyen jól mulathatnak: a gyerekek egész délelőtt boldogan lubickolnak, az anyukájuk a partról figyeli őket a kisbabával, aki szinte egész nap békésen alszik. Majd esznek egy finom lángost, aztán csendben elalszik a két “nagy” is.

Ma eszembe jutott ez a kép, de… egészen más szemszögből.

Ma már meglátom ebben az emlékképben azt is, hogy az anyukának a hátán és a mellkasán is volt egy-egy tömött hátizsák. És látom azt is, hogy a kisfiú annak ellenére is futott előttük, hogy az anyukája többször kiáltotta neki a munkába tartó tömegben, hogy várja meg. És ma már belegondolok abba is, hogy:

  • vajon hány órakor ébredhettek fel, ha 8:45-kor már bepakolva, megreggelizve, felöltözve úton voltak?
  • vajon hogyan oldotta meg a gyerekek nem feltétlenül összehangolt alvási igényét egy zajos strandon?
  • vajon mennyiszer esett kétségbe, amikor épp egy pillanatra elfordult és elvesztette szem elől valamelyik gyermekét?
  • vajon ott ült-e mellette a két “nagy”, amíg a kicsit szoptatta?
  • vajon hány másodpercet töltött el úgy, hogy felszabadultan örült a napsütésnek, kezében egy újsággal?

És… ma már tudom, hogy én biztosan nem indulnék el így nem hogy három, még két gyerekkel sem egymagam. Persze lehet, ezt az anyukát a strandbejárat előtt várta két lelkes nagymama – de egy legalább :-). Ezt már nem tudhatom!

Ennek kapcsán kicsit elgondolkodtam azon, hogy mennyi olyan dolog van az anyaság(om)ban, amire “senki nem készített fel”! Mondták ugyan, hogy nem lesz fenékig tejfel az eleje, és ezek a nehézségek is a csomag részei, de csak legyintettem, hogy “ugyanmár”.

Senki, de tényleg senki ne gondolja, hogy annyira sz*r ember lennék, hogy megbántam volna, hogy anya lettem. Erről szó sincs! Egyszerűen csak mondjuk ki, vannak a szülővé válásnak potenciális buktatói, amiket ha sikerrel veszünk, nagyon boldogok lehetünk; és vannak olyan nehézségek (szerintem mindenkinek más!), amire nem lehet felkészülni. Most nem a gyereksírásra, az alváshiányra, az állandó készenlétre gondolok, mert azzal talán tisztában voltunk szülés előtt is. “Nagyobb” dolgokról szeretnék most írni. Csak néhány példa:

Férjből Apa lesz

Biztosan Te is gondolkoztál azon az együttjárás idején, vajon milyen apa lesz párodból. Aztán vagy bejött, vagy nem… Sajnos van az ismeretségi körömben olyan édesanya, akinek nagy csalódást okozott, hogy a férje egyáltalán nem bírja elviselni a gyereksírást, kiderült, hogy semmilyen kompromisszumra nem hajlandó, ha a lakás gyerekbiztossá tételéről van szó, és soha, semmilyen körülmények között nem cserélte ki a kakis pelust. Nagyon nehezen, de átvészelték a csecsemőkort. De beszélő tény, hogy a válások nagy része a gyerek 2 éves koráig “lezajlik”. Nagyon hálás vagyok a Gondviselésnek (és a megérzéseimnek), hogy egy türelmes, figyelmes, odaadó, ugyanakkor szigorú Apát választottam a “gyerekeimnek”! Ez tehát lehet egy buktató sajnos.

Panaszkodni nem ér!

Nem tudom, Te találkoztál-e már azzal a reakcióval, amikor bármi negatívumot meséltél az anyaságodról (nehezen megy a szoptatás, egy éve nem alszotok, nem eszik a gyerek rendesen, semmi időd nincs magadra/ a párodra), hogy:

“Most mit panaszkodsz? Neked legalább van gyereked! Ha tudnád, sokan hogy vágynak rá!”

vagy ami még ennél is jobb:

“És? Talán valaki pisztolyt tartott a fejedhez, hogy vállalj gyereket? Te választottad ezt az életmódot, ha délig akarsz aludni, minek szültél gyereket?”

Akár hiszitek, akár nem, én mind a kettőt megkaptam már, pedig nem vagyok egy panaszláda!!! Szóval ha bármi bajod van, ajánlom, hogy CSAK olyan embernek panaszkodj, akinek a Tieddel egykorú a gyereke, ő talán megérti, hogy ez igazából nem panasz, nem arról van szó, hogy Te ezt az egészet megbántad vagy visszacsinálnád, vagy akármi! Ez inkább afféle tényközlés. Hogy ez van! A többieknek meg egyszerűen ne mondj semmit, maximum azt, hogy:

Hát, egy kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt években hányszor aludtam 8 órát egyben, de nagyon boldog vagyok ettől, nekem ez így nagyon jó!

A segítség hiánya

A segítség hiánya rendkívüli mértékben megnehezíti a mindennapokat. Nálunk háromból három nagyszülő épp az első terhességem alatt robbant le, így minimálisra csökkent a mozgásterünk. Azt még csak-csak megoldjuk, hogy egyikünk szabad levegőhöz szeretne jutni. De ha már ketten mennénk el valahová, az vagy szívességért-kuncsorgós, vagy zsebbe-nyúlós történet – egyik kellemesebb, mint a másik :-(. És még hol vagyunk a “betegek a gyerekek, de mind a kettőnknek dolgozni kell“- jellegű problémáktól?

Arról nem is beszélve, hogy körülbelül 15 évig letehetünk arról, hogy kettesben utazzunk el, ne adj’ Isten több napra. Mondjuk ez speciel egyelőre nem vág földhöz, de azért irigykedve látom, hogy másoknak mindez sima ügy, annyira aktívak a nagyszülők… Azt viszont el kell ismernem, sokkal nehezebb nagyszülői segítség nélkül, mint ahogy elképzeltem, nekünk tehát ez egy olyan buktató volt, ami váratlanul ért szerintem mindkettőnket, és amibe nagyon-nagyon remélem, hogy nem roppanunk bele. Ráadásul bevallom, én kicsit arra számítottam, hogy sorban fognak állni a nagynénik, barátnők, ismerősök, hogy hadd vigyázzanak kicsit a gyerekekre… Csak azt felejtettem el, hogy mindenkinek megvan a maga élete, dolgoznak, dolgoznak, dolgoznak, na meg kicsit azért élnek is mindannyian.

Az otthonlét

Mikor terhes voltam, azt hittem, meg fogok őrülni itthon két-három évig. Nos, négy éve vagyok itthon – értsd: nem járok be mindennap a városba csúcsforgalomban és dolgozom 8 órát – és semmi bajom nincs ezzel, sőt! Az anyaságnak ez a része nagyon kellemes csalódás számomra! Imádok itthon lenni (bár vicces, hogy az “itthon” közben kétszer változott :-)).

Ugyanakkor tudom, hogy sokan nagyon szenvednek ettől már akár félév után. Vágynak a napi pörgésre, vagy épp utálnak főzni, a könyökükön jön ki a mondókázás meg a Bogyó és Babóca. Hát, nekik ez a váratlan nehézség. Nekem más…

Az anyagiak

Ez talán kicsit összefügg az előző ponttal, ugyanis a hosszú otthonlét az esetek többségében azzal jár együtt, hogy az Anya keresete teljesen kiesik. Nos, nekünk speciel ez eléggé hiányzik, ami négy év után már frusztráló kissé, de rajta vagyunk a megoldáson… Nem vagyok egy “shopaholic”, azaz nem költöm a pénzt mániákusan, de amikor sok-sok éve nem jártam butikban (ezt mondják még?) cipőboltban vagy akár színházban, akkor azért szerintem érthető, hogy kialakul egy fajta anyagi hiányérzet. Tudom, hogy ez sok családban nem egy érezhető dolog, de a magyar valósághoz hozzátartozik, mi pedig a bőrünkön érezzük.

Az idő

Biztos Neked is sokan mondták, hogy “semmire nem lesz időd a gyerekek mellett”, nos, én ezzel egyáltalán nem értek egyet – bár szervezésben mindig jó voltam :-). Tény, hogy mindent sokkal hatékonyabban kell csinálni, nincs idő pepecselésre. És az is tény, hogy nem olyan könnyű időt szakítani erre-arra, de akkor is az a tapasztalatom, hogy mindent meg lehet oldani. Macerásan, de meg lehet… Ez tehát tényleg csak Rajtad múlik! Ne engedd, hogy kicsússzon a kezedből az idő!

————————–

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

 

2016. február 4.