Bloggertalálkozó a Skanzenben

Közösségi terek (64)

Megtisztelő meghívást kaptam a Happy Family-től. Talán már meséltem itt róluk, több eseményükön is részt vettem. Fő céljuk az, hogy kapocsként szolgáljanak a kisgyermekeseket megcélzó termékek, szolgáltatások és programok valamint a családok között. A családi infóportál naponta frissülő, hiteles, mérték-, és értékadó tartalommal vár mindenkit!

A meghívás a soron következő bloggertalálkozójukra szólt, ahová ezúttal gyerekeket is vihettünk – nyári ovizáráskor ez különösen jókor jött. Ráadásul nem is kellett messzire mennünk, hiszen a szentendrei Skanzen látott minket vendégül. Többször jártunk már itt, közel is lakunk hozzá, és szeretjük is – de bevallom, mindent még mindig nem sikerült megnéznünk.

Nagy örömmel mondtam tehát igent. Úgy alakult, hogy csak a fiamat tudtam elvinni – 5 éves – és azt mondhatom, hogy ez az a korosztály, akiket leginkább leköthetnek a Skanzen Gyerek Élménypontjai – bár igazából a 3-12 év között mindenki talál magának érdekes elfoglaltságot.

Mutatom is, mi mindent sikerült megnéznünk és kipróbálnunk:

Gyerekgazdaság – Dél-Dunántúl tájegység

Itt a gyerekeket többek között egy fa ló várja, amire fel is ülhetnek. De a konyhában akár be is bújhatnak az óriási kemencébe.

kemence

Tehenet is fejhetnek – víz jön a tőgyéből, vagy ha ahhoz van kedvük, lovakat etethetnek.

Fejés  etetés

Kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt remek szórakozást nyújthat a kiskert, ahol répát és marharépát ültethetnek és hordhatnak.

ültetvény        répahordás

Malacságok:

kismalacok    kirakó

Bábszínház – Harkai lakóház

Ebben a pajtában eljátszhatják kedvenc meséiket, vagy bármit, ebben csak a fantázia szabhat határt. Gazdag bábkészlet, színes hátterek, zajkeltő eszközök, színpadra átírt mesék forgatókönyvei várják a gyerekeket.
Azt hiszem, a fiamnak ez tetszett leginkább, ide biztosan visszatérünk még.

bábszínház

Élet a tanyán – Nagykunsági állattartó tanya

Élőben is találkozhatnak a gyerekek a Nagykunságra jellemző paraszti gazdaságban található állatokkal – mint a szarvasmarha, szürkemarha, kecskék, tyúkok.

tehén

Mesekert Játszótér – Bakony, Balaton-felvidék

Ennyi élmény és információ után jól is esik egy kis pihenő – nekünk, szülőknek legalábbis mindenképp. Erre tökéletes célt szolgál a Mesekert Játszótér. Számos mese kel itt életre, például a Kismalac és a farkasok vagy a Kisgömböc. A játszótér Kő Boldizsár szobrász és alkotótársainak munkája, akik az ország legkülönlegesebb, bűvös játszótereit készítették.

 

 

játszótér3

játszótér2

 

 

 

játszótér

Közösségi terek (12)

Közösségi terek (64)

Csodapajta – Szentgáli lakóház

A hatalmas tárgyakat kis kinyitható ajtókon keresztül belülről is fel lehet fedezni, ahol valójában a lényeg lapul. Iskolásoknak különösen érdekes lehet, de a középsős fiam is boldogan próbált ki mindent. Rendkívül ötletes az egész pajta, nem véletlenül kapta a nevét :-).

_DSC2196_DxO_Csodacsűr

Kisbolt – Erdőbényei lakóház

A bolt, ahol MINDEN kézbe fogható, odébb rakható, megszagolható, megtapasztalható. Gyerekekre méretezett pult és fiókok. A fiókok sok izgalmas árut rejtenek. Amire különösen büszke voltam, hogy a fiam az összes fűszert felismerte – ezek szerint nem hiába ültetem magam mellé főzéskor…

Kisbolt

kisbolt

Fényképész – Mádi kereskedőház

Weinstock Ernő nagyváradi születésű partiumi fényképész életét, munkásságát és műtermét bemutató kiállítást és interaktív helyszínt. A gyerekek egy százéves fényképezőképpel ismerkedhetnek meg – melyben elrejtettek egy modern gépet, hogy a képek, minél előbb és minél jobb minőségben készüljenek el. A múlt századi miliőről felvehető kosztümök, kiegészítő kellékek, thonet szék és karos pad gondoskodnak. Sajnos ekkorra a tikkasztó melegben nagyon elfáradtak a gyerekek, így nem nagyon volt kedvük beöltözni, pedig nagyon klassz fényképeket készíthettünk volna.

Összesítés:

A Skanzen megunhatatlan, a lehetőségei pedig kimeríthetelenek. Mi 2,5 órát töltöttünk itt, ennyi egyszerre elég is volt a gyerekeknek, annyira intenzív is volt, de több pihenővel egy nap is kevés, hogy mindent alaposan felfedezzenek a gyerekek. A bejárást a Skanzen Vonat könnyíti meg, ez nagy élmény gyereknek-felnőttnek egyaránt.

Ha pedig időközben megéheznétek, helyben, kemencében sütött kenyérlángost vagy más finomságot is vehettek. Kipróbáltuk, mennyei volt!

Nagyon jól éreztük itt magunkat, mindenkinek csak ajánlani tudom! Érdemes nézelődni a Skanzen holnapján, a programokat különösen ajánlom, nem kell félni a tömegtől, hiszen a hatalmas területen ezt meg sem érezzük.

 

 

2017. július 14.