anya szerep

Anya és az évértékelés

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de rajtam minden évben úrrá lesz egyfajta önelemzési, önértékelési, tervezési kényszer január elején. Semmi szándékosság nincs ebben. Csak végigpörgetem fejben az előző és a következő évet. Ebben az évben ezt írásban tettem meg. Akit érdekel, fogadja szeretettel ezt a kissé skizo interjút, önmagammal :-):

Milyen terveim voltak 2016 januárjában?

A szokásos lefogyok-sportolok-okosan fogok enni háromszögön kívül két magammal kapcsolatos cél fogalmazódott meg bennem tavaly ilyenkor: az egyik, hogy belépek egy kórusba. A másik, hogy legkésőbb ősszel visszamegyek dolgozni.

És?

Mindkettőt megvalósítottam, és a legjobb döntések voltak, amiket hozhattam. Az éneklés heti fix program, és rendkívül sok örömet ad. A munkába végül a bölcsis beszoktatás után, szeptember közepén tértem vissza. Ez pedig visszaadta az életembe a ritmust, az agymunkát, az én-is-nő-vagyok érzést. Mivel részmunkaidőben dolgozom, úgy látom, a család sem sínyli meg, szóval tényleg nem bántam meg.

Miért épp most jött el a visszatérés ideje?

Év elején gondolkoztam el azon, hogy a lányom ovijáig hátralévő 1,5 évig tudjuk-e nélkülözni a fizetésemet. Mérlegeltem, hogy egyáltalán élvezné-e a lányom a bölcsődét. Elmentem megnézni, és minden kétségem elszállt: kevesen vannak, pedig állami bölcsőde, a gondozó nénik pedig tündériek. Illetve kérdésként merült fel az is, hogy ki fog-e elégíteni további 1,5 évig az itthonlét. Nos, mindezt végigzongorázva minden út a visszatérés felé vezetett.

Mik jelentették 2016 fénypontjait?

Az egyik mindenképp a nyaralásunk. Egészen a horvát tengerpartig eljutottunk. De ide sorolnék minden reggeli családi összebújást, illetve minden olyan kimenőt, amikor kettesben tudtunk lelépni a férjemmel.

Mik voltak a mélypontok?

Az egyik egyértelműen a Rihanna koncert :-)! De komolyra fordítva a szót… Sajnos elég komoly mélypontokat látott ez az évünk. Például amikor a lányom a beszoktatás harmadik hetében rengeteget sírt. Akkor már csak pár napom volt munkakezdésig, nagyon féltem, hogy rosszul döntöttem és hiába közvetlen, barátságos, beszédes 2,5 éves kiscsaj, egy porcikája se kívánja, hogy mindezt nélkülem csinálja.
A másik mélypont még mindig tart. Karácsony előtt egy nappal teljesen váratlanul elvesztettük az apukámat.

Mit tartogat 2017?

Most elsősorban újratervezést, anyukám megerősítését.
Kis családunk szempontjából nem tervezünk nagy változtatásokat, annyi lesz majd, hogy a lányunk ősztől ovis lesz, így az az idilli állapot lép életbe, mikor egy intézményben töltik a napjaikat! Alig várom! Minden más, remélem, így marad. Pluszba jöhet bármi, csak veszteség ne legyen.
Szakmai szempontból szerintem sok kihívás vár rám, de jófélék :-).
Anyaidővel kapcsolatban is vannak téma-ötleteim. Rendületlenül hiszek abban, hogy a saját idő az, ami könnyebbé teszi a kisgyerekes anyukák életét, de a hiányérzet felismerésén és a panaszkodáson túl még mindig kevesen tesznek többet. Nagyon bízom abban, hogy lesznek tartalékaim megvalósítani munka mellett ezeket a terveket.

Ha van, kedved, kommentben Te is számolj be az éved értékeléséről. Szívesen olvassuk!

——————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?

Család születik

Ezúttal más tollával szeretnék ékeskedni, Medveczky Kata cikkét hoztam el nektek, mely nagy igazságokat fogalmaz meg.

Van szerencsém Katát személyesen is ismerni, egy rendkívül értelmes, összeszedett, nyugodt édesanyát ismertem meg benne, a szakmai előéletével csak ezek után találkoztam: Tanácsadó szakpszichológus. 3 gyermek édesanyja. Szereti az embereket, a természetet és a kihívásokat. A megoldásközpontú pszichológia híve. Munkájában elsősorban a szülőkkel foglalkozik, mert azt vallja, ha a szülő jól van, a gyerek is jól van. Személyes konzultációkat, workshopokat, előadásokat tart, főként gyermeknevelési és a családot érintő témákban. Többször láthattátok már a Ridikül c. műsorban, és a Család-Barát Magazinban is. Fogadjátok szeretettel egy, a családról szóló cikkét.

Család születik

Egy gyermek születése krízis, bár pozitív előjelű krízis a szülők számára. Nem éri váratlanul őket a változás, és mégis olyan helyzetek sorozatával szembesülnek az új élet érkezésével, amire nemigen lehet előre felkészülni. Mindenképpen komoly fordulóponthoz érkezik ilyenkor a házaspár. Nemcsak anyává és apává kell válniuk, hanem meg kell születnie a saját kis családjuknak is.

Napfényes októberi délelőtt volt. Melegem volt és úgy éreztem hiába szedem össze minden erőmet, nem akar előrébb jönni.”Már látom a haját! Olyan hosszú, hogy be lehetne fonni…” –  biztatott a bába a vajúdás utolsó órájában. A magzatvíz éppen 30 órával azelőtt folyt el és akkor egyik pillanatról a másikra valami őserő megszállt. Engedtem, és átadtam magam neki, hagy sodorjon magával. Jött egy kisfiú, sok-sok könny és hála, áldott óra és egy új világ..

Harmonikus családi életet – receptre?

Amikor találkozik két ember és kezdi összecsiszolni az életét, akkor a legfontosabb, hogy stabil alapra építkezzenek. Hasonló legyen az értékrendszerük, értsék egymás nyelvét, legyenek közös céljaik és legfőképp szeressék és tiszteljék egymást.

Fontos, hogy a pár ki tudja nyitni ezt a kapcsolatot és be tudja engedni a gyermeket is, úgy hogy közben a párkapcsolat továbbra is megingathatatlanul működjön. El kell búcsúztatni a páros életet és immáron három főből álló kis családdá kell alakulnia a szülő-gyermek triádnak.

A kistestvér érkezésével aztán el kell engedni azokat az érzéseket, amelyek a hármasukat fogták egybe és utat kell engedniük az új impulzusoknak, újra formálniuk a családjuk lelki határait, immáron az új kis jövevénnyel együtt. Nem is olyan könnyű ezt a lelki folyamatot átélni, hiszen vegyes érzések, gyász és öröm keverednek benne.

Óriási előnnyel indul az a gyermek, aki lelkileg egészséges, boldog családban nő fel, amely biztonságot, nyugalmat, óvó fészket nyújt, de ugyanakkor bátorít is arra, hogy megismerkedjen  a világgal és felfedezze az élet örömeit. Amikor a gyermekorvos megvizsgálja az újszülött csecsemőt, akár receptre felírhatná a harmonikus családi életet.

Nemcsak kevesebbet betegek azok a gyerekek, akik kiegyensúlyozott családban nevelkednek, hanem védve vannak azoktól a nemkívánatos és veszélyes helyzetektől (alkohol, drog, korai szexuális élet, stb.), amelyek kamasz és fiatal felnőttkorban leselkednek rájuk.

Egy csapat vagyunk!

család

Amikor a gyermekünk úgy fogalmaz, hogy a „mi családunkban az a szokás, hogyminden reggel mesét olvasunk, vagy minden pénteken pizzát eszünk, stb”, akkor erős benne a családi identitástudat. A rendszeresen beiktatott közös tevékenységekkel – mint pl. a kirándulás, társasozás, egy jó film megnézése, biciklitúra vagy akár közös főzés – erősítjük az összetartozás érzését.

Érdemes olyan rutinokat kialakítani, amelyek útravalóul szolgálnak majd a gyermekünknek. A jó hangulatú, közös étkezések már önmagukban jótékony hatással vannak mindnyájunk  lelki világára. Az pedig, hogy miről és hogyan beszélgetünk közben a gyerekekkel, szintén meghatározó mintaként szolgál majd. Az étkezőasztal körül folyhatnak olyan beszélgetések, amelyekbe már a gyerekeket is be lehet vonni, mint ahogy a döntésekbe is.

Például tervezzük meg közösen az idei nyarat! Ki hova szeretne menni? Szeretnénk-e valami új dolgot megtanulni vagy kipróbálni? Milyen lehetőségeink vannak? Megtapasztalhatják a gyerekek, hogy fontos a véleményük, számításba vesszük őket és ugyanakkor mintát kapnak tervezésből is. Az együttműködést, az alkalmazkodást és a problémamegoldást is gyakorolhatják, aminek később szintén nagy hasznát veszik majd

A jól működő családokban a tagok gyakran kifejezik, ki, miért hálás. Ezt rituálé szerűvé is tehetjük – énekléssel, gyertyagyújtással, finom sütivel, stb. – és máris egy olyan szokást alakítunk ki, ami hozzájárul ahhoz, hogy elégedett, egymásra odafigyelő, egymást tisztelő embereket neveljünk. De nemcsak a közösség a fontos, hanem az is, hogy minden egyes családtag megtapasztalja, most csak rám figyelnek, most én vagyok soron.

A változás te magad légy!

A család építésénél használt kötőanyag a szeretet, amely összekapcsol mindent mindennel. Először is a bennünk lakozó őszinte embert saját magunkkal, aztán a nőt és a férfit, a szülőket és a gyerekeket, a testvéreket egymással, és végül a családot a társadalommal.

Ahhoz, hogy boldog családunk legyen elsőként a saját belső békénket kell megtalálnunk. Ha önmagunkkal jóban vagyunk, akkor a körülöttünk lévőkhöz is türelmesen, elfogadóan tudunk odafordulni. Ha harmóniában vagyunk magunkkal, az “fertőzően” átragad a többiekre. Beindítunk egy pozitív spirált, ami végül egy olyan családi élethez vezet, amire mindannyian vágyunk.

A jól működő családokban:

  • “a családtagok önértékelése magas,
  • a kommunikáció nyílt, tiszta, specifikus és őszinte,
  • szabályok rugalmasak, emberiek, a helyzethez illőek és változtathatók,
  • a család társadalommal való kapcsolata nyitott, reményteli, választáson alapul.” (Virginia Satir: A család együttélésének művészete)

Ha szívesen olvasnál más írásokat is, Kata honlapját itt találod: http://www.medveczkykata.hu

—————————————————-

6 részes cikksorozat a házasságról

Ebből valóban profitálsz!

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?

Anya kontra anya – ki nyer ma?

Amikor anyukaként egyre több barátnőm morzsolódott le az életemből, (ki ezért, ki azért, most nem ez a lényeg), egyáltalán nem voltam kétségbeesve, mivel alapvetően nyitott ember vagyok, s biztos voltam benne, hogy könnyen szert teszek pár új barátra egy játszótéren, baba-mama klubban vagy bárhol. Egy jelenséget azonban kihagytam a tervemből: az anyai ítélkezést! Nem az értelmes együtt-gondolkozást, a kért tanácsokat, és a konstruktív vitát értem ez alatt, hanem a kőkemény, nagybetűs ÍTÉLKEZÉST!!! Erről szeretnék most írni, mert van valami, amit nem értek. Hátha együtt előrébb jutunk…

Az emberek ítélkeznek. S ha ez az ember történetesen anya, akkor százszorosan is ítélkezik mindenki felett… Kamaszkoromban panaszkodtam az imádott, bölcs nagymamámnak, hogy az egyik osztálytársam milyen hülye, és utálom, szerintem ki kellene rúgni az iskolából, mindenesetre senki ne barátkozzon vele! Erre ennyit kérdezett:

“Micsoda??? Ki vagy te, hogy azt mondhasd róla, hogy hülye? És milyen jogon tiltod meg bárkinek, hogy barátkozzon vele? Talán valaki felhatalmazott erre? Mert akkor nagyon kérlek, áruld már el nekem azt is, hogy ÉN baromságokat csinálok vagy sem? És mondd csak, miről van még döntési jogod?”

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rögtön célba ért ez az okfejtés. De tény, hogy onnantól kezdve bármikor ítéltem el vagy meg valakit – általában ismeretlenül -, mindig eszembe jutottak a mondatai. Mára pedig ott tartok, hogy felőlem aztán mindenki azt csinál, amit akar, amíg az én családomat nem bántja. De tényleg! Van nekem épp elég bajom amúgyis :-). És rengeteg energiát, idegeskedést, haragot, fortyogást spórolok ezzel meg magamnak.

Visszatérve a barátokra… 30 éves koromra nálam egyszerűen kritérium lett, hogy ahogy én nem ítélkezem senki felett, engem se bélyegezzenek, ne oltson le senki azért, mert én másképp csinálok vagy gondolok valamit, mint ő. (Persze lehet, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy nem bírom a kritikát :-).) Hát… kiesett pár “jóbarát” a kosárból, mert folyamatosan bántottak a megjegyzéseikkel. Nem tanácsokat osztogattak, bántottak… És hát… nem könnyű megtalálni az üdítő kivételeket!

Biztosan mindannyian találkoztatok már a játszótéren olyan anyukával, akinek mindenkihez van egy “betalált” kérdése (De azért legalább megpróbáltad 2 éves koráig szoptatni, ugye?; De azért Te is tudod, hogy egyévesen már minden gyerek jár, ugye?), vagy egy igazából-nem-is-neked szánt megjegyzéssel (Nahát, Pistike, úgy látszik, Anya elfelejtette, hogy milyen hideg van kint, hát nem fázol? vagy Gyere, Pistike, vegyél egy kis banánt, ha már anya nem hozott Neked!) Na az ilyen anyukákat másnap én már 3 méteres ívben elkerülöm.

Hogy meggyorsítsam a barátkozási folyamatot, beléptem néhány Facebook-csoportba – gondoltam, majd ott – de hamar rájöttem, hogy ez az “anya-trollok” igazi terepe. Itt egyetlen kommenttel egyszerre többszáz ember felett tud ítélkezni, akit ez tesz boldoggá. És… rengetegen vannak! Tegnap este rászántam egy órát és megnéztem minden ilyen csoportomban a kommenteket. Hát nagyon kemény! Kap osztást mindenki:

  • aki szoptat (De mégis meddig???), aki nem (Hát anya az ilyen?);
  • aki igényel szabadidőt (Akkor minek neki a gyerek?); aki nem (Na… Majd elválnak, aztán rájön!!!),
  • aki kiviszi a hóra a gyereket (megfázik!), és aki nem (Ilyen egy lusta anyát…);
  • aki visszamegy dolgozni (Akkor minek szült gyereket?), és aki otthon marad (Ráakaszkodik a kölykeire!);
  • aki jelmezt kölcsönöz (Milyen anya az ilyen?), és aki SK készíti el (Tököl vele 3 órát! Nemhogy a gyerekkel lenne!)
  • aki kisminkeli magát a játszótérre (Mégis mikor festette ki magát? És mit csinált az a szerencsétlen gyerek abban az 5 percben?), és aki nem (Na, elveszett az anyaságban! Majd megcsalja a férje!)
  • aki néha segítséget hív (hát kinek szülte azt a gyereket???), és aki nem (Ősanya!!!).
  • Aki egyet szül (Elkényeztetett kisgyerek!), és aki hetet (Minek annyi gyerek? Hogy fogod őket felnevelni?)
  • Aki magával viszi a gyerekét mindenhová (Mik vagyunk mi, bennszülöttek?)
  • Aki elviszi a gyereket templomba (Minek? Úgyse érti!) és aki nem (Ha nem viszed el, sose érti meg ezt az egészet!)
  • Jaj még leírni is fárasztó ám ezeket…
  • egyszóval: MINDENKI SZ*R!!!

És most jön a KÉRDÉS: segítsetek, mert én nem értem, hogy mi van ezek mögött a bántó megjegyzések mögött? Sokáig azt gondoltam, hogy az irigység. De szerintem nekem például semmim nincs, ami nekik hiányzik, szóval ez az opció kilőve. Egyszerűen csak el akarják mondani a véleményüket? De miért bántanak vele? Magyarázkodásra kényszerítik azokat, akik másképp gondolkodnak, lelkiismeretfurdalást keltenek azokban, akik a másik “oldalt” képviselik! Hiányérzet? Szeretethiány? A butaság? Hát nem tudom. Szerinted?

Mindenesetre ha megengedsz egy tanácsot, ne hallgass és ne olvass anya-trollokat! Te vagy a legjobb anyukája a gyerekeidnek!

Ha viszont Te is előszeretettel mondod el a véleményedet ilyen formában, hát rajta: de előtte erre a kérdésre válaszolj nekem: “Mégis ki vagy Te, hogy bárki felett ítélkezz??? Ki hatalmazott fel erre?

————————————————

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

 

kép: patrysiu, freedigitalphotos.net

Az anyává válás 6 igazi kihívása

Amikor már kismama voltam, de még dolgoztam (Te jó ég, ennek már négy éve!), egyik reggel láttam a tömött 7-es buszról egy anyukát, amint három gyermekével szemlátomást strandra tartott. Mózesben tolt egy pár hónapos babát, mellette totyogott egy másfél év körüli kislány, az óvodáskorú kisfiú pedig boldogan futott előttük, kezében labdával és úszógumival. Nagyon idilli kép volt, hosszan követtem őket a szememmel (“szerencsére” volt rá időm, a reggeli dugókra azért még mindig tisztán emlékszem, minden méter ajándék volt…), és számolgattam, hogy vajon én hány év múlva baktatok így a strandra a csemetéimmel. Egész nap rájuk gondoltam, hogy milyen jól mulathatnak: a gyerekek egész délelőtt boldogan lubickolnak, az anyukájuk a partról figyeli őket a kisbabával, aki szinte egész nap békésen alszik. Majd esznek egy finom lángost, aztán csendben elalszik a két “nagy” is.

Ma eszembe jutott ez a kép, de… egészen más szemszögből.

Ma már meglátom ebben az emlékképben azt is, hogy az anyukának a hátán és a mellkasán is volt egy-egy tömött hátizsák. És látom azt is, hogy a kisfiú annak ellenére is futott előttük, hogy az anyukája többször kiáltotta neki a munkába tartó tömegben, hogy várja meg. És ma már belegondolok abba is, hogy:

  • vajon hány órakor ébredhettek fel, ha 8:45-kor már bepakolva, megreggelizve, felöltözve úton voltak?
  • vajon hogyan oldotta meg a gyerekek nem feltétlenül összehangolt alvási igényét egy zajos strandon?
  • vajon mennyiszer esett kétségbe, amikor épp egy pillanatra elfordult és elvesztette szem elől valamelyik gyermekét?
  • vajon ott ült-e mellette a két “nagy”, amíg a kicsit szoptatta?
  • vajon hány másodpercet töltött el úgy, hogy felszabadultan örült a napsütésnek, kezében egy újsággal?

És… ma már tudom, hogy én biztosan nem indulnék el így nem hogy három, még két gyerekkel sem egymagam. Persze lehet, ezt az anyukát a strandbejárat előtt várta két lelkes nagymama – de egy legalább :-). Ezt már nem tudhatom!

Ennek kapcsán kicsit elgondolkodtam azon, hogy mennyi olyan dolog van az anyaság(om)ban, amire “senki nem készített fel”! Mondták ugyan, hogy nem lesz fenékig tejfel az eleje, és ezek a nehézségek is a csomag részei, de csak legyintettem, hogy “ugyanmár”.

Senki, de tényleg senki ne gondolja, hogy annyira sz*r ember lennék, hogy megbántam volna, hogy anya lettem. Erről szó sincs! Egyszerűen csak mondjuk ki, vannak a szülővé válásnak potenciális buktatói, amiket ha sikerrel veszünk, nagyon boldogok lehetünk; és vannak olyan nehézségek (szerintem mindenkinek más!), amire nem lehet felkészülni. Most nem a gyereksírásra, az alváshiányra, az állandó készenlétre gondolok, mert azzal talán tisztában voltunk szülés előtt is. “Nagyobb” dolgokról szeretnék most írni. Csak néhány példa:

Férjből Apa lesz

Biztosan Te is gondolkoztál azon az együttjárás idején, vajon milyen apa lesz párodból. Aztán vagy bejött, vagy nem… Sajnos van az ismeretségi körömben olyan édesanya, akinek nagy csalódást okozott, hogy a férje egyáltalán nem bírja elviselni a gyereksírást, kiderült, hogy semmilyen kompromisszumra nem hajlandó, ha a lakás gyerekbiztossá tételéről van szó, és soha, semmilyen körülmények között nem cserélte ki a kakis pelust. Nagyon nehezen, de átvészelték a csecsemőkort. De beszélő tény, hogy a válások nagy része a gyerek 2 éves koráig “lezajlik”. Nagyon hálás vagyok a Gondviselésnek (és a megérzéseimnek), hogy egy türelmes, figyelmes, odaadó, ugyanakkor szigorú Apát választottam a “gyerekeimnek”! Ez tehát lehet egy buktató sajnos.

Panaszkodni nem ér!

Nem tudom, Te találkoztál-e már azzal a reakcióval, amikor bármi negatívumot meséltél az anyaságodról (nehezen megy a szoptatás, egy éve nem alszotok, nem eszik a gyerek rendesen, semmi időd nincs magadra/ a párodra), hogy:

“Most mit panaszkodsz? Neked legalább van gyereked! Ha tudnád, sokan hogy vágynak rá!”

vagy ami még ennél is jobb:

“És? Talán valaki pisztolyt tartott a fejedhez, hogy vállalj gyereket? Te választottad ezt az életmódot, ha délig akarsz aludni, minek szültél gyereket?”

Akár hiszitek, akár nem, én mind a kettőt megkaptam már, pedig nem vagyok egy panaszláda!!! Szóval ha bármi bajod van, ajánlom, hogy CSAK olyan embernek panaszkodj, akinek a Tieddel egykorú a gyereke, ő talán megérti, hogy ez igazából nem panasz, nem arról van szó, hogy Te ezt az egészet megbántad vagy visszacsinálnád, vagy akármi! Ez inkább afféle tényközlés. Hogy ez van! A többieknek meg egyszerűen ne mondj semmit, maximum azt, hogy:

Hát, egy kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt években hányszor aludtam 8 órát egyben, de nagyon boldog vagyok ettől, nekem ez így nagyon jó!

A segítség hiánya

A segítség hiánya rendkívüli mértékben megnehezíti a mindennapokat. Nálunk háromból három nagyszülő épp az első terhességem alatt robbant le, így minimálisra csökkent a mozgásterünk. Azt még csak-csak megoldjuk, hogy egyikünk szabad levegőhöz szeretne jutni. De ha már ketten mennénk el valahová, az vagy szívességért-kuncsorgós, vagy zsebbe-nyúlós történet – egyik kellemesebb, mint a másik :-(. És még hol vagyunk a “betegek a gyerekek, de mind a kettőnknek dolgozni kell“- jellegű problémáktól?

Arról nem is beszélve, hogy körülbelül 15 évig letehetünk arról, hogy kettesben utazzunk el, ne adj’ Isten több napra. Mondjuk ez speciel egyelőre nem vág földhöz, de azért irigykedve látom, hogy másoknak mindez sima ügy, annyira aktívak a nagyszülők… Azt viszont el kell ismernem, sokkal nehezebb nagyszülői segítség nélkül, mint ahogy elképzeltem, nekünk tehát ez egy olyan buktató volt, ami váratlanul ért szerintem mindkettőnket, és amibe nagyon-nagyon remélem, hogy nem roppanunk bele. Ráadásul bevallom, én kicsit arra számítottam, hogy sorban fognak állni a nagynénik, barátnők, ismerősök, hogy hadd vigyázzanak kicsit a gyerekekre… Csak azt felejtettem el, hogy mindenkinek megvan a maga élete, dolgoznak, dolgoznak, dolgoznak, na meg kicsit azért élnek is mindannyian.

Az otthonlét

Mikor terhes voltam, azt hittem, meg fogok őrülni itthon két-három évig. Nos, négy éve vagyok itthon – értsd: nem járok be mindennap a városba csúcsforgalomban és dolgozom 8 órát – és semmi bajom nincs ezzel, sőt! Az anyaságnak ez a része nagyon kellemes csalódás számomra! Imádok itthon lenni (bár vicces, hogy az “itthon” közben kétszer változott :-)).

Ugyanakkor tudom, hogy sokan nagyon szenvednek ettől már akár félév után. Vágynak a napi pörgésre, vagy épp utálnak főzni, a könyökükön jön ki a mondókázás meg a Bogyó és Babóca. Hát, nekik ez a váratlan nehézség. Nekem más…

Az anyagiak

Ez talán kicsit összefügg az előző ponttal, ugyanis a hosszú otthonlét az esetek többségében azzal jár együtt, hogy az Anya keresete teljesen kiesik. Nos, nekünk speciel ez eléggé hiányzik, ami négy év után már frusztráló kissé, de rajta vagyunk a megoldáson… Nem vagyok egy “shopaholic”, azaz nem költöm a pénzt mániákusan, de amikor sok-sok éve nem jártam butikban (ezt mondják még?) cipőboltban vagy akár színházban, akkor azért szerintem érthető, hogy kialakul egy fajta anyagi hiányérzet. Tudom, hogy ez sok családban nem egy érezhető dolog, de a magyar valósághoz hozzátartozik, mi pedig a bőrünkön érezzük.

Az idő

Biztos Neked is sokan mondták, hogy “semmire nem lesz időd a gyerekek mellett”, nos, én ezzel egyáltalán nem értek egyet – bár szervezésben mindig jó voltam :-). Tény, hogy mindent sokkal hatékonyabban kell csinálni, nincs idő pepecselésre. És az is tény, hogy nem olyan könnyű időt szakítani erre-arra, de akkor is az a tapasztalatom, hogy mindent meg lehet oldani. Macerásan, de meg lehet… Ez tehát tényleg csak Rajtad múlik! Ne engedd, hogy kicsússzon a kezedből az idő!

————————–

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

 

Miféle teremtmény az “elég-jó anya”?

Biztosan hallottátok vagy olvastátok már ezt a remek tanácsot: Nem kell tökéletes anyának lenned! Elég, ha elég-jó anya vagy! Amikor meghallom ezt a mondatot, látom lelki szemeim előtt, ahogy a gyerekeimet egyszer majd arról faggatják, hogy:

És anyád jó anya volt?“.
Ezt válaszolják: “Hát, izé… Elég jó volt, ja!”

Megmondom őszintén, nem repesnék az örömtől, hogy “Lám, lám, itt a nagy visszaigazolás, tényleg elég-jó anya voltam, éljen, éljen!” Nekem ez kicsit a “selejtes” szinonimája, de lehet, ezt csak én érzem így, vagy a magyar fordítás szerencsétlen.

Szóval a napokban kicsit utána jártam annak, hogy milyen is az elég-jó anya (maga a kifejezés egyébként a híres pszichoanalitikustól, Donald W. Winnicottól származik). És meg kell mondjam, nagyon meglepődtem!

Az elég jó anya ugyanis:

  • érzékeli gyermeke igényeit
  • érzékelve ezeket az igényeket pont akkor és annyit ad, amennyire a kicsinek szüksége van.
  • tehát nem ad többet!
  • érzi, hogy van egy elviselhető mértékű feszültség, ami a baba fejlődése szempontjából hasznos. Kivárja például, hogy a gyermeke odakússzon az elgurult labdáért, és nem megy oda érte helyette. Vagy kivárja, hogy felöltözzön egyedül, és nem öltözteti 6 évesen is…
  • Így az elég-jó anya gyermeke biztonságban érzi magát, soha nem érzi úgy, hogy “rá vannak hagyva a dolgok”, de tudja, hogy ő is képes tenni saját magáért!
  • Az elég-jó anya saját maga szükségleteire is ráhangolódik
  • tudja és vállalja: mindkettejüknek az a jobb, hogyha például nyugodtan kisminkeli magát, a kisbaba villámgyorsan megtanulja áthidalni ezt az ötperces egyedüllétet.
  • Később az ilyen édesanya nem válik túlféltővé, de elhanyagoló szülővé sem, mivel sziklaszilárd elveket ad át. Az elég-jó anya tehát nem liberális. Igenis lehet konzervatív!

Nos, ez a leírás teljes mértékben illik rám. De akkor is! Minden anya nevében kikérem magamnak ezt az elég-jó-zást… Én azért alakítottam így kezdetektől a gyermeknevelést (szerencsére nagy egyetértésben a férjemmel), hogy egy valóban önálló, jó döntéshozó, lelki életében gazdag, önmagában bízó – de néha kételkedő-, saját, és mások munkáját értékelő személyiséget eresszünk bele ebbe a világba egy szép napon. Ez azért elég jó terv szerintem. (Hm, lehet, erre értették az elég-jót? :-))

Ugyanakkor teljesen tisztában vagyok azzal, hogy mire szeretne rávilágítani Winnicott. Tény, hogy van egy “másik oldal”. Tudom, hogy sok-sok anyának az a meggyőződése, hogy a nap minden másodpercében semmi más nem lehet a dolga (veszélyes kifejezés!!!), mint hogy jelen legyen, beavatkozzon, szolgáljon. Tudom, hogy ők úgy látják jónak, ha amíg csak lehet, kiszolgálják a gyermeküket – magyarán utolsó leheletükig. És tudom, hogy… az ő szemükben az olyan anyák, mint én, “selejtesek” vagyunk, mondjuk ki, “épp-hogy-anyák”.

De a legrosszabb, hogy míg én egyáltalán nem bélyegzem, ítélem vagy bántom őket, én számtalanszor megkaptam már, hogy miért nem emelem fel azonnal a gyermekemet, ha elbotlik, vagy miért nem vagyok a sarkában mindig a játszótéren (egyébként én meg igenis úgy érzem, hogy ott vagyok :-)). Hát… nem akarok magyarázkodni, én így látom jónak. Én így vagyok JÓ anyja a gyermekeimnek, legalábbis próbálkozom!

Tudom, hogy nem vagyok felhatalmazva arra, hogy tanácsokat osztogassak, de ha az utóbbi “táborba” tartozol, ám folyamatos hiányérzeted van, fáradt, kimerült, ingerült vagy, akkor kóstolj bele kicsit a “mi világunkba”. Idd meg nyugodtan a kávédat még dél előtt! Sminkeld ki magad, ha jobban éreznéd magad tőle! Nem ez alatt az 5 perc alatt válik a gyermeked sorozatgyilkossá! És Uram bocsá’, adj magadnak néha egy kis anyaidőt. Nem ebben a heti 1-2 órában rendül meg a gyermeked bizalma az egész világban!

Hajrá!

Az elég-jó anya leírása bővebben itt található: http://www.koloknet.hu/csalad/csaladi-szerepek/szulo/az-eleg-jo-szulo/

————————–

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?

 

Napi boldogság – január 14.

Ma délelőtt sikerült végigtakarítanom az egész lakást. Három óra tömény sikálás-pakolás-mosás-teregetés-vasalás-törölgetés. Engem már önmagában ez is feltöltött! Mivel a lánykám ezalatt végig bébiszitterrel volt, bömböltethettem a zenét, hallgathattam a kedvenc rádióműsoraimat, sőt, vasalás közben a Miért éppen Alaszka? című szép emlékű sorozat egy nagyon cuki részével jutalmaztam meg magamat (Csak hogy tudjátok, hétköznap délelőtt 10-től vetítik a Cool TV-n!). Hetek óta nem volt itthon ennyi szabadidőm egyben – és hetek óta nem is volt ilyen rend… :-(.

Neked mi volt ma a “Napi boldogságod“? Amiért hálát adsz, megveregeted a válladat, vagy ami miatt büszke vagy magadra/magatokra?

(Kép: John Kasawa, FreeDigitalPhotos.net)

———————————————–

Úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged? Iratkozz fel a hírlevelemre, és máris küldök 10 biztosan működő tippet a hétköznapokra, valamint elsőként értesülsz az akcióinkról, híreinkről. Sőt, mostantól hétfő reggelenként küldök egy kis “hétrevaló vidámságot” is!

Egy rendes anya Karácsonya

Mostanában tömegével zúdulnak rám Facebookon és más csatornákon a fényképek, listák, hogy milyen is egy igazi Karácsony. Hogy mennyi mindent kell (?) egy édesanyának tennie ahhoz, hogy a családja igazán érezze a Karácsony meghittségét. Elvárások! Már megint az elvárások! Nem is tudom, de ahogy végigmegyek a listán, nagyon tökéletlen és alkalmatlan anyának érzem magam, a gyerekeim pedig egy lélektelen, szürke Karácsonyt élnek át, évről évre.

Nézzük, mi mindenről is szól a Karácsony ezeken a listákon:

  1. Egy rendes anya adventi naptárat készít, saját kezűleg, titokban, éjszaka, és minden napra egy szintén kézzel készített apróságot rejt el:
    Ezt egyébként én személy szerint nagyon jónak tartom, de eddig mindig azzal mentettem fel magamat, hogy a gyerkőceim kicsik még ehhez, tehát a) nem tudnak várakozni – bár ebben napról napra egyre jobbak!, és b) nem értékelik eléggé az egészet. Viszont idén letettem a nagy esküt, hogy jövőre már ők is kapnak valami gyufás skatulyából, WC papír-gurigából, gombokból, vagy a jó ég tudja, miből készült naptárat! Itt fogadom, Ti vagytok a tanúk rá!!!
  2. Egy rendes anya november közepére megtervezi, és elkészíti a család adventi koszorúját.
    Igen, egyetértek! Aztán vagy sikerül, vagy nem… Általában nem, pedig nagyon klassz lenne. Kifogás persze mindig van: nincs szépérzékem, nincs ragasztópisztolyunk, sokkal drágább minden kütyüt beszerezni, mint megvenni, stb. De aztán mikor ezeket leküzdöm, és mégis készítek egyet, kimondhatatlanul büszke vagyok magamra! :-)
  3. Egy rendes anya december 1-től csak Karácsonyi dalokat énekel otthon, az autóban, a boltban, séta közben, mindenhol.
    Ezzel nekem speciel nincs bajom. Ha éneklésről van szó, jöhet bármilyen elvárás! :-)
  4. Egy rendes anya már októberben tudja a Karácsonyi menetrendet.
    Szenteste itthon, Karácsony napján a szüleimnél, Másnapján ebéd a férjem családjánál, vacsora a testvérnél, két ünnep közé szorulnak a távolabbi rokonok és a barátok, de minden napra van valami. Ehhez persze valakinek van kedve, valakinek nincs, ez a kérdés sajnos nem nagyon szokott elhangozni… :-(. Mindenesetre azt biztos, hogy ha december 10-én kérdezek bárkit, már kész forgatókönyvvel áll elő az ünnepekkel kapcsolatban.
  5. Egy rendes anya már októberben tudja a Karácsonyi menüt.
    Ami legalább tíz féle étel és sütemény elkészítését jelenti, három nap leforgása alatt… Ha szerencsés vagy, besegít a férj, vagy nagymama. Ha viszont nem, akkor jó eséllyel a konyhában töltöd a Karácsonyt, jobbára egyedül.
  6. Egy rendes anya lakása minimum így néz ki egész decemberben:kari

    Ilyenekkel van leginkább tele a Facebook: tippek, ötletek, hogy hogyan díszítsd fel a lakásodat saját készítésű tárgyakkal 120 óra alatt, és akkor biztosan karácsonyi hangulatod lesz!!! Na én ettől kiborulok! Amúgy is a végletekig minimalista ember vagyok, de nálam tényleg az adventi koszorú, és egy kopogtató a maximum karácsonyi dekor. Tudom, ez meg már túlzás. Talán majd változik. Egyszer!

  7. Egy rendes anya gyermekei az egész Karácsonyt meghitt minőségi időként élik meg.
    Na és ez itt a lényeg! Szívem szerint egyedül ennek a listának felelnék meg!!! De ha megnézed, az előző hat pontból 3-4 teljesen kizárja, hogy a családok minőségi időt töltsenek együtt. Az én gyerekkoromból legalábbis ez hiányzott leginkább: hogy ne a nővéremmel díszítsem a fát, míg anyám a konyhában gürizik, apám meg síkideg, hogy nem leszünk kész, mire jönnek a vendégek; hogy ne arról szóljon a Karácsony, hogy “ma hol eszünk?”, hanem kajálás után legyen idő beszélgetni azokkal, akiket ritkán látunk, és persze kipróbálni a jobbnál jobb játékokat; hogy ne az legyen a Karácsonyi rituálé alapja, hogy mikor mit eszünk, hová megyünk és ott mit kapunk ajándékba, hanem… az együtt töltött lazulásról! Hogy EGYÜTT csináljunk mindent, és ne ezeknek a hülye listáknak és elvárásoknak kelljen eleget tenni.Nekem és a férjemnek szinte a nulláról kell ezt felépíteni, de talán épp ettől szép: családilag alakítunk mindent, úgy, ahogy mi szeretnénk! Még alakul a számunkra tökéletes Karácsony forgatókönyve, de mire a gyerekek akkorák lesznek, hogy emlékeznek ezekre a napokra, addigra készen leszünk!

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

Mindenkinek kell gyerek?

Talán megosztó lesz ez a bejegyzés, de egy ideje foglalkoztat egy kérdés, amit el kell mesélnem.

A napokban együtt ebédeltem egy nagyon kedves barátnőmmel – nevezzük Lindának. Nagyon közel állunk egymáshoz, nagyon szeretjük egymást, és rengeteget nevetünk együtt. Bármit mond/érez/csinál az egyikünk, azt a másik feltétel nélkül megérti és elfogadja. Egyetlen eltérés van köztünk. Én világéletemben tudtam, hogy Anya akarok lenni. Linda viszont a mai napig vacillál. Megjegyzem, jelenlegi életmódjába bele sem férne egy kisgyermek, hiszen félévente országot – vagyis inkább kontinenst – és munkahelyet vált.

banner_egyedul
Most viszont itthon van, és amikor csak tudunk, együtt vagyunk és beszélgetünk. És a héten feltette nekem azt a kérdést, amit szerintem egy édesanya sem akar hallani “pályafutása” során:

– Tudod mit nem értek? Mást se látok a körülöttem lévő anyukákon, mint hogy fáradtak, leharcoltak, hónapokig nem alszanak, feszültek, a férjükkel alig tudnak foglalkozni, magukkal meg aztán pláne nem. Köszönő viszonyban sincsenek leánykori önmagukkal, legalábbis az első pár évben biztosan nem. Egész napos szolgálat a gyerekvállalás, soha semmit nem csinálhatsz akkor, amikor szeretnél -maximum hetekig tartó kitartó szervezés árán. Szóval nem értem… Mindezt tényleg pótolja két babapuszi az arcodra és egy szeretlekanya? Vagy mi ebben a buli?

Köpni-nyelni nem tudtam… Egyrészt tudtam, hogy bárki mástól nagyon zokon vettem volna ezt a kérdést (meg hát… mégis ki kérdez ilyet???), de tőle nem esett rosszul, mert tényleg tudom, hogy érdeklődésből kérdezte. Másrészt rájöttem arra a szomorú tényre, hogy valószínűleg megtaláltuk az első áthidalhatatlan különbséget kettőnk között, amit elfogadunk ugyan, de nem feltétlenül értünk meg… Mert igen: én vallom, hogy mindenért kárpótol két babapuszi és egy szeretlekanya. Bár igazából ez nem is adok-kapok dolog, legalábbis soha nem mérlegeltem így, ezért is ért váratlanul a kérdése.

Mindenesetre kicsit magamba is szálltam: tényleg annyit panaszkodnék, hogy már át sem jön egy-egy beszélgetés során, hogy “mi is ebben a buli”? Elfedi a sok nem-alvós, nem-evős, anyaidő-hiányos sztori a lényeget? És vajon én mindig tisztában vagyok azzal, hogy mi ebben a buli: az első lépések, az első puszi, az első (és az ezredik) szeretlekanya és társai! Bízom benne, hogy igen. De azért biztos, ami biztos, mostantól jobban fogok koncentrálni ezekre!

Ha viszont Linda tényleg semmi mást nem lát a gyerekvállalásban, csak lemondást, áldozatot, szolgálatot és terhet, akkor nemcsak neki, de a gyermekének is nyomorúságos lenne az első pár éve. Persze mondanám, hogy próbálja ki, és mihelyt saját gyereke lesz, minden megváltozik – mert tudom, hogy remekül helyt állna. De mi van, ha mégsem? Ezért lehet, rosszul teszem, de meg sem próbálom rábeszélni, meggyőzni.

Te mit gondolsz: minden nőt meg kell győzni arról, hogy csak gyermekkel lehet teljes az élete? Tényleg minden nőnek KELL gyerek? Jobb napjaimon tudom, hogy az én életem így teljes, – minden “nyomorúságom” ellenére, sok-sok puszival és szeretlekanyával megspékelve :-D. De én speciel tök megértem, ha valaki kimondja, hogy ez nem neki való.

Neked van olyan lányismerősöd, aki nyíltan vállalja, hogy nem szeretne Anya lenni?

kép: nenetus, Freedigitalphotos.net

————————————

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?

 

Nyaralás gyerekekkel – másképp

Sokan panaszkodnak egy-egy családi nyaralás után, hogy milyen kimerítő volt, sokkal fáradtabbak, mint ha itthon maradtak volna, mert a gyerekek folyamatosan veszekedtek, vagy mert felborult a csecsemő napirendje, és most újra vissza kell állni a régi kerékvágásba, ami napokat, heteket vesz igénybe. Nos, ezek tagadhatatlan dolgok. De sajnos jó magyar szokás módjára elmaradnak az élménybeszámolókból (vagy panaszáradatokból?) a szép, kedves és az igazán fontos történetek. Összeszedtem nektek párat, ha így mentek neki a nyaralásnak, sokkal jobban fogjátok magatokat érezni:

1. Végre folyamatosan EGYÜTT vagytok! Nem egyedül Rád hárul a nap 24 órájának minden teendője, hanem a pároddal ketten osztoztok a teendőkben, és az élményekben is. Így például megnő az esélyed arra is, hogy anyaidőt tölts el. Követelj ki például félóra napozást, vagy egy óra olvasást. Ez a párodnak is nagy élmény, feltöltődhet a gyerekeiből, élvezni fogja! (Megjegyzés: minden tiszteletem azoké a gyermekeit egyedül nevelő anyukáké, akik egyedül is elviszik nyaralni a kölyköket. Rájuk sajnos ez a pont nem vonatkozik)

2. Ez nem a folyamatos főzés-mosás-takarítás ideje. Jórészt készételt esztek, mosni nem kell, takarítani is csak módjával. Így jóval több a szabadidőd, amikor a gyerekekkel lehetsz, mert semmi más kötelességed nincs. A minőségi idő fontosságáról itt írtam. Ilyenkor itt a lehetőség, éljetek vele!

3. Nyaralás alatt végre van idő megállni és nevetni egy jót egy-egy grimaszon, mozdulaton, elszóláson, aranyköpésen. Ezek felett sajnos a szürke hétköznapokon könnyen elsiklik a figyelmed. Pedig ezekből lesznek a legjobb sztorik X év múlva.

4. Újraélheted gyermekkorodat a homokozóban, a kártyajátékokkal, a vízben pancsolva, mindezt legálisan! Anélkül, hogy bárki hülyének nézne! Hisz Te csak a gyerek miatt állsz kézen a vízben! :-)

5. Amikor a gyerekek alszanak, nem a ház körüli teendők vagy a munka kerül előtérbe, hanem ketten maradtok a pároddal. Újabb lehetőség a minőségi időre! Beszélgessetek, igyatok meg egy pohár bort a teraszon (ha van), romantikázzatok végre egy kicsit!

+1. Amikor irigyen átnézel a szomszéd plédre, ahol egy alig 20 éves párocska szörnyülködve nézi, mennyire szívják a gyerekek a véredet, irigykedés helyett gondolj arra, tíz év múlva ők csinálják majd ezt, a Te gyerekeid viszont táborban lesznek :-D.

Végezetül pedig egy mosolyalbum… Ugye, hogy megéri? :-)

sea

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

Könyvajánló

Az általam igen tisztelt Vekerdy Tamás azt írja egyik könyvében, hogy a gyerekeink puszta létükkel szívják a vérünket és lerágják a húsunkat. Szép lassan úgy érezzük, kinyiffanunk. Nos, elsőre igencsak felkaptam a fejemet, hogy egy gyermekpszichológus hogy írhat le ilyet. De mióta két csemetével telnek napjaink, bizony rosszabb napjaikon csak “vérszívókként” emlegetjük drága gyermekeinket a férjurammal… Persze ezen jót mosolygunk közben, de mégis, estére totál elfogy az erőnk, és van, hogy altatás után megszólalni sincs erőnk. És bármennyire mondják, hogy egyre jobb lesz majd, én kicsit kezdek aggódni emiatt, és elhatalmasodott rajtam a kétségbeesés, miszerint ránk is igaz lesz a klisé (amit sosem értettem): eléldegéltünk egymás mellett, és észrevétlenül elhidegültünk egymástól. Ez tényleg ilyen “könnyen” megy?

Ebből következik, hogy nemrég ezt a könyvet kaptam le a sikerlistás könyvespolcról a könyvtárban: Andrew G. Marshall: SZERETLEK, DE miért én vagyok mindig az utolsó? – avagy hogyan tedd a házasságodat gyerekbiztossá. Kétlem, hogy valaha átrágom magam rajta még egyszer, így leírom most a főbb pontokat, hasznos lehet ugyanis, voltak benne egészen elgondolkodtató részek… Jó néha ilyeneket olvasni és mások hibájából tanulni. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy nem értek mindenben egyet az íróval.

No nézzük a legalapvetőbb gondolatokat:

Munka, Testvérek, Szórakozás, Karrier, Én, Szex, Partner, Barátok, Hobbi, Otthon, Személyes fejlődés, Szellemi táplálék, Gyerekek, Szülők, Egészség, Háziállatok. Az emberek nagy részének ezek a dolgok fontosak. Kérdés, hogy kinek milyen sorrendben. A könyv szerint a válások nagy része abból adódik, hogy az emberek számára a társuk nem szerepel az első ötben, van, hogy az első tízben sem! Igazából csak élnek egymás mellett, és észre sem veszik, de teljesen lemerítik saját és kapcsolatuk energiáit.

Ezért az írónak az az alaptétele, hogy a PARTNER LEGYEN AZ ELSŐ HELYEN. Igen, a gyerekek előtt! Hiszen a gyerekek boldogságának alapja az, hogy a szüleik boldog házasságban élnek (Ez mondjuk egy nagyon bölcs gondolat, sokan elfelejtik!). A házastársunkat egy életre választjuk, akár 50-60 évre (úgy legyen!), a gyerekeink viszont 15-20 év után már csak átutazók az életünkben.

Az anyukák sajnos a fenti felsorolásban (Én, Munka, Testvérek, Szórakozás, Karrier, Szex, Partner, Barátok, Hobbi, Otthon, Személyes fejlődés, Szellemi táplálék, Gyerekek, Szülők, Egészség, Háziállatok) önmagukat igencsak hátra sorolják. Ezen nekik és férjeiknek is dolgozniuk kell, mert a boldog, életében/karrierjében kiteljesedett édesanya elengedhetetlen motorja egy jól működő családnak. Ez a magyar családoknál talán különösen jellemző igény lenne, ezért is született meg ez az oldal: hogy felébressze az igényt az Anyaidő iránt.

Hosszan taglalja az író azt is, hogyan tegyük önállóvá a gyerekünket, ezzel nem fárasztom az olvasókat, evidens dolgokat ír le. Talán majd egy másik bejegyzésben ismertetem.

Halleluja: lehet vitázni a gyerekek előtt! A lényeg az, hogy lássák azt is, hogy érvelünk az igazunk mellett, és a végén egy mindkettőnk számára elfogadható konszenzusra jutunk, így feloldjuk a vitát, a feszültséget, és nincs rossz hangulat. Ezzel a gyermek egy életre megtanulja a konfliktuskezelést, ami kimondhatatlan nagy kincs lesz a kezében. TILOS azonban gyermekneveléssel kapcsolatos dolgokat a gyermekünk előtt megvitatni. Ezzel ugyanis az egyik szülő óhatatlanul “szararc” lesz.

Fontosnak tartja az író azt is, hogy amikor a társunk hazaér, dobjunk el mindent a kezünk ügyéből, és üdvözöljük – lehetőleg mi köszöntsük őt először, a gyerekek előtt. Ezzel megteremtünk egy olyan légkört, ahová érdemes hazajönni, mert hazavárják az embert.

Nagyon nagy hangsúlyt kap a könyvben a szexualitás is, kizártnak tartja ugyanis az író, hogy enélkül boldog lehet egy házasság. Vajmi kevés az esélye annak, hogy két olyan ember találkozik, akinek valóban nincs igénye a szexre. Ha egy házaspár nem, vagy nagyon ritkán él szexuális életet, az egyikük biztosan le kell, hogy mondjon vágyairól, vagy máshol kell kielégítse őket. Sok párnál abból adódik a probléma, hogy mire odajutnak, hogy összebújhatnának, egyikük – általában a nő – elalszik. Meg kell tehát tervezni az együttléteket, bármennyire illúziórombolónak hangzik. Lehet, hogy ezzel nemcsak időt (este helyett reggel vagy délután), de helyszínt is kell változtatnunk a megszokotthoz képest (pl. a gyerekek szobájától távolabb eső nappalit, vagy fürdőszobát is választhatjuk egy-egy szerelmi légyottra :-))

A boldog párkapcsolat egyik alapja a jókedv és a szórakozás. Fontos, hogy részeseivé váljunk egymás életének. Ez nem feltétlenül a közös kiruccanásokat jelenti (sok szervezést igényelnek, a házaspár sokszor nem is tudja magát elengedni). Sokkal inkább a következőket: családi kirándulások, mosoly és nevetés az otthonunkban, becézgetés, titkos poénok, munkahelyi sztorik megosztása egymással, nap folyamán küldött kedves üzenet, apró ajándékok.

Olvasmányos, érdekes könyv tehát, akit érdekel, olvassa bátran :-D.

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.