anyaidőről

Anya és az évértékelés

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de rajtam minden évben úrrá lesz egyfajta önelemzési, önértékelési, tervezési kényszer január elején. Semmi szándékosság nincs ebben. Csak végigpörgetem fejben az előző és a következő évet. Ebben az évben ezt írásban tettem meg. Akit érdekel, fogadja szeretettel ezt a kissé skizo interjút, önmagammal :-):

Milyen terveim voltak 2016 januárjában?

A szokásos lefogyok-sportolok-okosan fogok enni háromszögön kívül két magammal kapcsolatos cél fogalmazódott meg bennem tavaly ilyenkor: az egyik, hogy belépek egy kórusba. A másik, hogy legkésőbb ősszel visszamegyek dolgozni.

És?

Mindkettőt megvalósítottam, és a legjobb döntések voltak, amiket hozhattam. Az éneklés heti fix program, és rendkívül sok örömet ad. A munkába végül a bölcsis beszoktatás után, szeptember közepén tértem vissza. Ez pedig visszaadta az életembe a ritmust, az agymunkát, az én-is-nő-vagyok érzést. Mivel részmunkaidőben dolgozom, úgy látom, a család sem sínyli meg, szóval tényleg nem bántam meg.

Miért épp most jött el a visszatérés ideje?

Év elején gondolkoztam el azon, hogy a lányom ovijáig hátralévő 1,5 évig tudjuk-e nélkülözni a fizetésemet. Mérlegeltem, hogy egyáltalán élvezné-e a lányom a bölcsődét. Elmentem megnézni, és minden kétségem elszállt: kevesen vannak, pedig állami bölcsőde, a gondozó nénik pedig tündériek. Illetve kérdésként merült fel az is, hogy ki fog-e elégíteni további 1,5 évig az itthonlét. Nos, mindezt végigzongorázva minden út a visszatérés felé vezetett.

Mik jelentették 2016 fénypontjait?

Az egyik mindenképp a nyaralásunk. Egészen a horvát tengerpartig eljutottunk. De ide sorolnék minden reggeli családi összebújást, illetve minden olyan kimenőt, amikor kettesben tudtunk lelépni a férjemmel.

Mik voltak a mélypontok?

Az egyik egyértelműen a Rihanna koncert :-)! De komolyra fordítva a szót… Sajnos elég komoly mélypontokat látott ez az évünk. Például amikor a lányom a beszoktatás harmadik hetében rengeteget sírt. Akkor már csak pár napom volt munkakezdésig, nagyon féltem, hogy rosszul döntöttem és hiába közvetlen, barátságos, beszédes 2,5 éves kiscsaj, egy porcikája se kívánja, hogy mindezt nélkülem csinálja.
A másik mélypont még mindig tart. Karácsony előtt egy nappal teljesen váratlanul elvesztettük az apukámat.

Mit tartogat 2017?

Most elsősorban újratervezést, anyukám megerősítését.
Kis családunk szempontjából nem tervezünk nagy változtatásokat, annyi lesz majd, hogy a lányunk ősztől ovis lesz, így az az idilli állapot lép életbe, mikor egy intézményben töltik a napjaikat! Alig várom! Minden más, remélem, így marad. Pluszba jöhet bármi, csak veszteség ne legyen.
Szakmai szempontból szerintem sok kihívás vár rám, de jófélék :-).
Anyaidővel kapcsolatban is vannak téma-ötleteim. Rendületlenül hiszek abban, hogy a saját idő az, ami könnyebbé teszi a kisgyerekes anyukák életét, de a hiányérzet felismerésén és a panaszkodáson túl még mindig kevesen tesznek többet. Nagyon bízom abban, hogy lesznek tartalékaim megvalósítani munka mellett ezeket a terveket.

Ha van, kedved, kommentben Te is számolj be az éved értékeléséről. Szívesen olvassuk!

——————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?

Blogger-találkozón járt az Anyaidő

Kivételesen egy “backstage” sztorival jövök, nem gondoltam volna ugyanis, hogy a másfél éve indult Anyaidő blog mostanra idáig fog jutni. Köszönöm, hogy ennyien olvastok, követtek, velem gondolkodtok, szomorkodtok és örültök. Pár hónapja felfigyelt az írásokra a Happy Family is. Ez egy hírportál, melynek célja, hogy a családokra szabott és nekik szánt szolgáltatások, termékek, információk valóban eljussanak a kisgyermekes családokhoz.

Ehhez többek között én is hozzájárultam már, nyáron részt vehettünk egy kiküldetésen az Aquaworldben. Azóta is rendszeresen követem a honlapot, láttam, hogy több bloggerrel is együtt dolgoznak, és nagyon örültem, mikor meghívtak a blogger-találkozójukra.

A házigazda szerepét Bolla Eszter színésznő vállalta, aki rendkívül kedves és közvetlen jelenség, bár nem is gondoltam mást róla :-)!

Az esemény fővendége a Danubius Hotels volt, akik páratlan lelkesedéssel fáradoznak azon, hogy a Bubbles Club keretein belül a gyerekek és családok valóban jól érezzék magukat ott-tartózkodásukkor. Gondozásukban jelent meg tavasszal Felhőhegyi Balázs Sárkánykalandok I. – Bükfürdői kalamajka című mesekönyve, mely azóta önálló életre kelt a szállodában – többek között egy titkos szoba, sárkányok és különböző programok formájában.

Most pedig megjelenik a második rész: a Sárkánykalandok II. című könyv, melynek kapcsán készült egy élő interjú az íróval, Felhőhegyi Balázzsal, valamint mi, bloggerek is kérdezhettünk tőle.

happyfamily5

Az interjú és bemutató után volt alkalmam megismerni néhány blogger-anyukát személyesen is, és valóban azt mondhatom, hogy megtiszteltetés volt köztük lenni, mindegyikük írásait ismerem, szeretem, jó volt ebben a közegben lenni, sok grafomán anyuka egy helyen… :-), nagyon inspiráló és ritkán adatik meg a mai világban!

Ezután egy rövid kézműves foglalkozás következett. Asztali díszt készíthettünk.

happyfamily

happyfamily4

A találkozón a Happy Family motorja, Kalcsó Adrienn elmondta, hogy az a nem titkolt szándékuk, hogy az ország legjobb családos blogmagazinját építsék fel, ezért jelentenek számukra ilyen nagy értéket a bloggerek. Nos, én állok elébe, s remélem, ezzel Nektek is értékes tartalmakat tudok hozni!

 

 

Anyaidő és lelkiismeret

Néhány kifogást említettem már, amiért, mi, anyák nem igazán megyünk el kikapcsolódni (5 kifogás az anyaidő ellen). A legfőbbről azonban nem tettem még említést: a lelkiismeretről! A hangról, ami belül, a szívem/fülem/agyam legmélyebb bugyraiból felfortyan néha (jaj! Vizuális típus vagyok!), hogy “Dehát Neked nem az a dolgod, hogy kikapcsolódjál! A gyerekeid számítanak Rád, Te meg csak úgy otthagyod őket! Hát milyen anya az ilyen?

Sajnos néhány napja engem is hatalmába kerített ez a marcangoló érzés. Nemrég dicsekedtem Facebookon, hogy meghívott a barátnőm egy 48 órás kiruccanásra. Nagyon-nagyon örültem neki, nem voltam ilyen sokáig távol itthonról, mióta… igazából mióta család vagyunk. Tényleg úgy éreztem, hogy ez már nagyon kijár nekem. Elképzeltem, ahogy nagyokat sétálunk, beszélgetünk, önfeledten röhögünk, nosztalgiázunk, üldögélünk, bulizunk, délig alszunk, és… Nem is folytatom. Bevallom, vannak napok, mikor ez éltet, és olyankor gyorsan megnézem, mennyit kell még addig aludni – már csak hármat!!!

banner_egyedul

Aztán tegnapelőtt jött ez a hang a maga vádaskodásaival és számonkéréseivel. És azóta minden megváltozott. Már látom magam előtt azt is, ahogy a lánykám engem követel ébredéskor, velem akar elaludni, hozzám akar majd bújni és én nem leszek ott neki. Hogy a fiam az én tejbegrízemet kéri, és nem biztos, hogy Apáé ugyanolyan lesz! És azt is, hogy a férjemre hárul minden, amiben azért nyilván nincs akkora rutinja, mint nekem, akinek ez a “dolga”, és szegény amúgyis hullafáradt az egész heti hajtástól. És még jön hozzá egy ilyen “program”, hogy a drága neje most épp ki akarja magát pihenni (megjegyzem, szemrehányásnak még csak csíráját sem fedezem fel benne – még -, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok neki!).

Ilyenkor azzal próbálom elnyomni a lelkiismeretem hangját, hogy én sem vagyok pótolhatatlan. Apa ugyanúgy meg tudja nyugtatni a lányunkat – csak kicsit tovább tart. És ő is a legjobb tudása szerint készíti majd el a tejbegrízt, ha arra lesz igény. Aztán ez a “pótolható vagyok“-érzés sem az igazi ám, szóval a végére egy hatalmas káosz lesz, a kérdéssel: nekem erre tényleg van igényem? Tényleg olyan iszonyú kimerítőek a saját gyerekeim???

Nos, szerencsére nem! De arra jutottam, ha nem is “jár” nekem ez a 48 óra szabadság, nagyon jót fog tenni. Az idegrendszeremnek, a táncos lábaimnak, az alvókámnak, a sokszor eltűnőben lévő humoromnak. Arról nem is beszélve, hogy a barátnőmmel végre minden félbeszakított történetet be tudunk fejezni, ez nagyon ránk fér már. Apának pedig biztosan óriásit nő az egoja, hogy ezt is meg tudja oldani :-). Szóval… mindenki jól jár! A hang meg kussoljon 😀

——————————

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

Kiért és kivel töltődünk igazán?

Négy éve vagyok itthon a gyerekekkel. Pörgős, vicces, spontán, minden buliban benne lévő Csajsziból négy fal közé szoruló, „szigorú” napirend szerint élő Anya lettem. Az első évet kiválóan bírtam. Igazából a másodikat is. A gondok a második gyermekünk érkezésével kezdődtek. Akkor hirtelen számolgatni kezdtem: tulajdonképpen fogok még órákon át nevetgélni a baráti társaságunkkal? Fogok még utazgatni, bulizni? Vissza fogom tudni még csempészni a régi Énemet az életembe? Vagy örökre elbúcsúztam tőle a szülőszobán?

Megszületett tehát egyfajta hiányérzet, ami alig egy hónap alatt akkorára duzzadt, hogy már nem bírtam vele! Hozzá kell tennem, hogy hó nélküli, hideg, szürke tél volt, ez sem tett jót a hangulatomnak. A hiányérzetből tehát hamarosan az lett, hogy minden humorérzék, kedvesség, türelem és tolerancia kiköltözött belőlem. Hónapokig azon kaptam magam a napok végén, hogy „nahát, ma sem mosolyogtam!”. Türelmetlen, ingerlékeny voltam, nem tudott olyan tenni sem a férjem, sem a gyerekeim, amibe ne tudtam volna belekötni – jaj pedig hogy utálom, ha valaki ilyen! Sajnos sokáig azt gondoltam, ez így normális, majd elmúlik, ez a „csomag” része, és biztos minden anya ilyen…

Szerencsémre a férjem és a barátaink győzködtek: a helyzet tarthatatlan, szükségem lenne bizonyos időközönként egy kis kikapcsolódásra, a gyerekek nélkül. Mivel nagyszülői segítségre nem számíthatunk, kettőnknek kellett megoldást találni a férjemmel. Könnyedén meg is szerveztük a dolgot: ő péntekenként focizott és aztán kicsit sörözgetett a barátaival, én pedig viszonylag rendszeresen eljártam valahová, hetente egyszer. Barátnőzni, edzeni, énekelni, táncolni, moziba, amihez épp kedvem támadt. Este, délután vagy hétvégenként délelőtt, ahogy sikerült.

Így éltünk másfél évig, nagy egyetértésben és elégedettségben. És büszkén hangoztattuk minden barátunknak és ismerősünknek, hogy „Nézzétek, mi milyen jól csináljuk: mindketten megkapjuk a heti egy szabad esténket vagy épp óráinkat!

Aztán nem is olyan rég, egymástól teljesen függetlenül ismét hiányérzetünk támadt a férjemmel: rendben van, hogy ÉRTÜK, MIATTUK, A CSALÁDÉRT töltődünk mindketten. Na de mindig CSAK egyedül vagy a barátokkal? Rendben van az, hogy egy házasságban a „Most hú de jól érzem magam”-pillanatokban soha nincs jelen a másik? Hogy ő mindig a barátaival ejtőzik, nekem pedig „csak” a gondterhelt, számlákkal sakkozó, álmos férj jut – és fordítva…?

És az helyén való, hogy én mindent meg tudok az alatt a heti egy este alatt beszélni a csajokkal, kielemezzük minden lelki frusztrációmat, örömömet és bánatomat, de a férjem ezekből alig érzékel valamit, mert nem jut rá esténként 2-3 óránk, hogy őt is részletesen beavassam a lelki folyamataimba (khm, khm, néha mondjuk talán jobb is, hogy nem lát bele ezekbe az agymenésekbe :-))?
Vagy hogy másik példát hozzak: az vajon oké, hogy el tudok menni, hogy az edzésen kieresszem a gőzt, de a férjem mellé mindig hullafáradtan fekszem be az ágyba? Szerintem ez hosszútávon nem tesz jót sem a kapcsolatnak, sem a családi életnek! Szeretem a férjemet, érte is kell töltekeznem, és ezt nem szeretném mindig NÉLKÜLE tenni!

banner_kettesben

 

Így aztán rájöttünk, hogy PÁROS KIMENŐRE is szükségünk van. Sajnos nagyszülők híján ezt jóval körülményesebb és zsebbe nyúlósabb megszervezni, de az elhatározás megszületett, és nagyon boldogok vagyunk tőle.

A gyerekek sem azt látják végre, hogy Anya vagy Apa mindig egyedül megy el itthonról, hanem ők egy EGYSÉG, akik sokmindent szeretnek együtt csinálni! Mindannyiunkban rögzül, hogy miről is szól ez az egész „családosdi”!

Kép: Stuart Miles, FreeDigitalPhotos.net

——————————

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

Az a bizonyos 24 óra

Nem most volt, de végre be tudok róla számolni!

Februárban alkalmunk nyílt arra, hogy a férjemmel kettesben töltsünk 24 órát! (Úristen, mikor is volt ilyen utoljára? 2011 decemberében!) A fiunk ovis szülői bálját ugyanis egy fantasztikus wellness szállodában rendezték, kedvezményes ottalvási lehetőséggel, amivel hála a családi összefogásnak, mi is élni tudtunk! S hogy mi is fért ebbe a 24 órába, amitől különleges lehetett? Na, hadd soroljam:

UTAZÁS:

Csak mi ketten ültünk az autóban. Nem volt közben “Anya miiii az a zöld izé ott?” “Hahó, Anya, mit mondtál Apának? Miért mondtad ilyen halkan?“, “Pisilni kell!” “Éhes vagyok!” és társaik. Azért bevallom, kellett pár perc, mire ezt megszoktuk, de utána jó volt mai zenét bömböltetni, beszélgetni, röhögcsélni.

SZOBA:

A szobánk kétszer akkora volt, mint az itthoni hálószobánk, benne hatalmas ággyal – első hazagondolás: itt aztán simán elférnénk mind a négyen! Engem azonnal hívogatott egy hatalmas alvásra, de arra még várnom kellett egy kicsit.

WELLNESS:

Na jó, ez otthon 3 perc zuhanyzásban ki is merül, szóval a szálloda minden wellness szolgáltatását és lehetőségét 100%-ban kihasználtuk: úsztunk, áztattunk, dögönyöztettünk, izzadtunk, gőzölődtünk, olvastunk megállás nélkül. Közben persze volt nagy jövőtervezés, világmegváltás, nosztalgiázás, évértékelés. Lehet, mi csinálunk valamit rosszul, de ezekre nem igazán nyílik alkalmunk a hétköznapokon.
Nagyon hálás volt egyébként a bőröm ezért a kis “szabadságért”, tényleg úgy néztem ki másnapra, mintha arckezelésen jártam volna!

banner_kettesben

DÉLUTÁNI ALVÁS:

Igen, jól olvasod! Alvásidőben nem konyharendezés-takarítás-felmosás-vasalás-edzés volt a program, hanem alvááááás! Nagyon jól esett mindkettőnknek, bár furcsa volt nem arra ébredni, hogy “Annnnyaaaa!!!“!

KÉSZÜLŐDÉS:

Amint írtam, a kimenőnk apropója az ovis szülői bál volt, tehát koraeste, a wellness és a délutáni alvás után kényelmesen készülődtünk. Nahát: lehet több időt is sminkeléssel tölteni, mint 3 perc?
Sőt, magammal vittem a szekrényem mélyéről a hajvasalót is (csoda, hogy tudtam még, hogy hol van!). Nagyon rég volt lehetőségem arra, hogy magamhoz képest “tisztességesen” jelenhessek meg, már ez önmagában ajándék! Közben a férjem nyugiban megnézett egy meccset (na jó, azért ez túlzás, nem két óra volt a készülődésem :-)), mindenesetre neki meg ez volt nagy ajándék.

VACSORA, TÁRSASÁG, BULI:

Az estét társasággal töltöttük, kedves szülőtársakkal – újabb hazagondolás: milyen fura ezeket a szülőket a cuki gyerekeik nélkül látni!
Nagyot vacsoráztunk (semmi “ne játssz az étellel!“, “maradj a helyeden!” és társai!), minden mennyei volt, közben megismertük az asztaltársakat, akikről eddig csak annyit tudtunk, hogy “ők-Benedek-szülei“, “ők-meg-Zsombié“… Jók ezek a beszélgetések, mi mondjuk alapvetően érdeklődő emberek vagyunk mindketten, így ez a rész különösen jól esett!
Vacsora után következett a TÁNC, szintén kedves programunk – és nem ám Halász Juditra, Gryllusra, meg Alma együttesre :-)!

Egész este mosolyogtunk, rengeteget nevettünk, igazán felszabadultan tudtunk szórakozni!

ÉBREDÉS, REGGELI:

7 óra, felriadok: csend. 7:30, újra felriadok: még mindig csend… Már-már nyomasztó csend! Azért próbálom magam lekötni, mert természetesen a férjem alszik, mint a bunda, nagy nehezen azért ő is ébredezik, épphogy beesünk reggelizni, amivel csak annyi a dolgunk, hogy összegyűjtögessük a svédasztalról, mit ennénk – Kánaán!!!

Ezután még visszatérhettünk kicsit a wellness részlegbe, majd pontosan 24 óra leteltével hazautaztunk, telis-tele energiával, élményekkel, kisimult bőrrel és idegekkel! Nagyon vártuk már a találkozást a gyerekekkel, akik szemlátomást észre sem vették, hogy elmentünk, sőt, a fiunk azóta is folyton azt kérdezi, mikor megyünk el megint bálozni… Hát, a főpróba megvolt, szerencsére a bébiszitterek sem azzal fogadtak minket, hogy “Na ezt aztán soha többé“:-)

TANULSÁGOK:

Nagy duzzogva még egy napot kibírtunk volna, de összességében azt beszéltük, hogy elsőre elég is volt ennyi – amúgyis azt olvastam, hogy annyi éjszakára tanácsos a szülőknek lelépni, ahány éves a legkisebb gyermek.
Nekem amúgy hosszú órákig kifejezetten zavarta a fülemet a csend, ami körülvett minket – tiszta skizo dolog ám ez: alig várjuk néha, hogy legyen egy kis nyugink, aztán amikor megkapjuk, már az is baj – én-nem-ezt-akartam!!! :-)
Így visszagondolva nekem nagy tanulság, hogy 24 óra alatt egyszer sem emeltem fel a hangomat, egyszer sem voltam ideges. És ez itthon is kitartott! Nem fogadalomból, és nem is azért, mert a gyerekeim közben mintagyerekek lettek! Egyszerűen tényleg jót tett a megtépázott idegrendszeremnek ez a pihenés, és azóta is ebből táplálkozom, a gyerekek legnagyobb örömére. Aztán egyszer sajnos biztosan kifogy ez a fenenagy energia-tank, de örüljünk, amíg tart!
Ami a párkapcsolatot, a szerelmet illeti, szintén óriási energiatöbbletet kaptunk, és szintén azt mondhatom, azóta is ebből élünk! Bele lehet ugyan csempészni 1-2 felhőtlen órát a mindennapokba is, de nem is tudom… Nekünk nagyon nehezen megy, de nem adjuk fel! És fejben közben már tervezgetjük a következő 24 óránkat!

kép: marcolm, FreeDigitalPhotos.net

————————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

 

 

 

Anyaidő, a háttérben

Egy ideje csendes a blog, rég jelentkeztem új írással.

A kisfiam óvodájában egymást érik a fertőzőbbnél fertőzőbb, borzalmas téli betegségek, és ha nem is mindet, de néhányat mi is benyeltünk. Újra nyűgösek az éjszakák, szenvedősek a nappalok, szörnyű érzés betegnek látni őket. A lelkemet kiteszem ilyenkor (is) értük, legszívesebb levenném a vállukról az összes terhet, fájdalmat és szenvedést. Most valahogy egyáltalán nem foglalkoztat semmi más. Sem a csevegés a barátnőkkel, sem a sport, sem a randizás a férjemmel, nem számít semmi, csak hogy meggyógyuljanak. 200 százalékos anya vagyok, és visszatértünk ahhoz az időszakhoz, amikor délelőtt 11-kor jutok oda, hogy fogat mossak, de ez sem érdekel. A betegségek, az állandó vírusveszély teljesen kikapcsolták bennem az anyaidőre való igényt.

Ebben a hangulatomban jött a hír, hogy a szülővárosomban egy család elveszítette a 2,5 éves kisfiát, influenza miatt. Nem hanyagságból vagy nemtörődömségből, egyszerűen ez ennek az átkozott betegségnek a statisztikája. Kicsit fiatalabb volt, mint a fiam, és kicsit idősebb, mint a lányom, a szívem szakad meg a szülőkért. És hát… Ezek után legszívesebben összebújva óvnám ezt a két “csöppséget”, még a széltől is.

Anyaidőm tehát két dologra korlátozódik: A napi egy tejeskávémra (amit vagy a délutáni alvásidőben, vagy este 9-kor iszok meg…), és egy könyvre. Ráadásul rám nem jellemző módon egy romantikus regényt olvasok, ami totálisan kikapcsol, a lehető legjobb választás volt erre a nehéz időszakra – majd írok ám róla, mert állati jó könyv!

És amikor tudok, jövök – már ha hiányzom itt egyáltalán valakinek 😀

——————————————

6 részes cikksorozat a házasságról

Ebből valóban profitálsz!

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

 

 

Házasságmentő FELHÍVÁS!!!

Biztosan tudjátok, hogy február elején ünnepeltük a házasság hetét. Országszerte előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket szerveztek, és tulajdonképpen mi is végig erről beszélgettünk pénteken az anyaidő-találkozón (nagyon értékes, építő, gondolatébresztő beszélgetés volt, köszönöm minden résztvevőnek!)

A téma kapcsán számtalan alkalommal futottam bele a héten egy nagyon fontos mondatba: minden házaspárnak kettesben kell tölteni HETI EGY ESTÉT, HAVI EGY HÉTVÉGÉT ÉS ÉVI EGY HETET! Először a jegyesoktatáson hallottuk ezt a szabályt, öt évvel ezelőtt. Akkor nagyon lelkesen bólogattunk, mert rém egyszerűnek tűnt a képlet. De aztán nagyon hamar megfeledkeztünk róla mindketten a férjemmel. Soha nem vettük a fáradtságot, hogy ezt megvalósítsuk. Négy gyerekneveléssel töltött év után viszont néha úgy érzem, be kell dobni valami mentőövet a kapcsolatunkért, annyira bedarálnak minket a hétköznapok, annyira nincs idő és alkalom egy hosszabb napi beszámolóra, sőt, általában egy teljesen végigfuttatott gondolatmenetre sem, mert valamelyikünket megzavarja valami, vagy ami még jellemzőbb: bealszunk. És meg lehet ezért kövezni, de engem bizony ez egyre inkább zavar, egyre inkább hiányzik az együttlét. Szeretem a férjemet, nem akarom őt év(tized)ekig háttérbe helyezni.

Na és itt jön ismét képbe a heti egy este, havi egy hétvége és évi egy hét-szabály! Azt hiszem, csakis ez lehet a megoldás!!!

banner_kettesben

Szép gondolat, de mindez kivitelezhetetlen fix segítség nélkül… Eszembe jutott viszont valami, ami talán sokaknak nyújthat megoldást, és most, hogy már a kisebbik gyermekünk is kétéves lesz, nálunk akár lassan aktuális is lehet: össze lehetne szövetkezni egy ismerős családdal, akik hasonló gonddal küzdenek, hasonló korú gyermekei vannak, de valahogy soha nem beszéltetek erről velük. És mondjuk havonta egyszer be lehetne vállalni egymás gyerekeit (a saját gyerekek mellé) – a gyerekeknek ez óriási buli, hiszen sok gyerek együtt az mindig nagy buli! A kettesben maradt szülőknek pedig maga a testi és lelki oázis (és közben töltekezhetnek arra a hétvégére, mikor ők kerülnek sorra)!

Bennem már kezd körvonalazódni, hogy mely ismerős illetve baráti családok jöhetnének szóba (reszkessetek!!! :-D). Mindenesetre itt és most meghirdetem a felhívást: Keresel egy családot, akikkel kölcsönösen segíthetnétek egymásnak? Oszd meg ezt a bejegyzést! Hátha látja egy ismerősöd vagy barátod, akinek eddig eszébe sem jutott ez a lehetőség, és így találtok megoldást! Hajrá!!!

————————————

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

 

Kép: photostock, freedigitalphotos.net

Napi boldogság – január 28.

Ma este anyaidő-találkozót tartottunk, kivételesen Szentendrén. Úgy tűnik, a délelőtti alkalomra sokkal inkább el tudtok szabadulni, jóval többen szoktunk azon lenni.

Emiatt egy pár percig bevallom, csalódott voltam, de végül talán jól is alakult így, hiszen ezáltal jutott időre mindenkire, sokat beszélgettünk tervekről, örömökről, nehézségekről, vágyakról az előttünk álló évvel kapcsolatban, ez volt ugyanis a fő témánk. És az is kiderült, hogy apukák is remekül érezhetik magukat egy ilyen találkozón :-).

Összefoglalóként azt mondhatom, hogy nagyon izgalmas év vár mindannyiunkra. Egy év múlva újra találkozunk, és megbeszéljük, sikerült-e… megírni a könyvet, helytállni kétgyerekes anyaként, visszazökkenni a munkába, többet foglalkozni a pároddal, összekaparni magadat a padlóról (lelkileg vagy épp anyagilag – mindkettőre volt példa :-(), illetve elköltözni az ország másik végébe. Sok sikert kívánok mindenkinek és köszönöm, hogy eljöttetek!

anyaidő-találkozó

Honnan is jön ez az egész napi boldogságosdi? Innen: http://www.anyaido.hu/uj-ev-uj-anya/

Neked mi volt ma a “Napi boldogságod“? Amiért hálát adsz, megveregeted a válladat, vagy ami miatt büszke vagy magadra/magatokra?

———————————————–

Kíváncsi vagy tíz biztosan működő tippre, amivel anyaidőt “lophatsz” magadnak? Iratkozz fel hírlevelemre, és már küldöm is!

Napi boldogság – január 15.

Először is nagyon boldog vagyok, amiért jó ideje nem kapott el a fiam semmi nyavalyát az oviban – annak ellenére, hogy a fél csoport “betegszabin” van. Persze jó esély van rá, hogy ő is sorra kerül, de egy anyának mindig öröm, ha “szívósnak” bizonyul a csemetéje – főleg a tavalyi állapothoz képest, amikoris egész télen beteg volt valamelyikünk.

Másrészt pedig nagy örömre szolgált, hogy ma került sor az év első anyaidő-találkozójára. Ezzel kapcsolatban több dolognak is örülök:

  • Annak, hogy a kislányom remekül bírta a HÉV-ezést + villamosozást, és simán oda értünk 10-re.
  • Annak, hogy az idő megkegyelmezett nekünk, és elmaradt a beígért ónos eső. Így egész szép számmal gyűltünk össze.
  • Annak, hogy az első megszólalás okozta zavaromat (esküszöm, legközelebb leírom, hogy akarok bemutatkozni… :-D) gyorsan le tudtam küzdeni.
  • Annak, hogy nyitottak vagytok minden “játékra”, beszélgetésre, témára. Többen megosztottátok velünk eddigi nagy kríziseiteket, megoldásaitokat, tanulságaitokat. Engem őszinte csodálattal tölt el, hogy honnan tudnak “visszajönni” kapcsolatok, házasságok és egy sokkal magasabb szinten továbbműködni!
  • Annak, hogy a vendégként meghívott coach, Barta Gabriella nagyon sokat tett hozzá a beszélgetéshez és az egyes témákhoz, illetve rendkívül fontos útravalókat adott – szerintem – mindannyiunknak. Köszönjük neki!

Neked mi volt ma a “Napi boldogságod“? Amiért hálát adsz, megveregeted a válladat, vagy ami miatt büszke vagy magadra/magatokra?

———————————————–

Úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged? Iratkozz fel a hírlevelemre, és máris küldök 10 biztosan működő tippet a hétköznapokra, valamint elsőként értesülsz az akcióinkról, híreinkről. Sőt, mostantól hétfő reggelenként küldök egy kis “hétrevaló vidámságot” is!

Napi boldogság – január 7.

Hoppá, máris egy újabb kimenő! A barátnőm, a másik “másik-felem” (mert az elsőszámú másik-fél nyilván a férjem :-D. És igen, tudom, hogy ez matematikai zsákutca, de ez a legjobb kifejezés a barátságunkra) holnap megint elhagyja az országot pár hónapra. Ma este sikerült még egy utolsót beszélgetnünk, ami nagyon feltöltő volt, ugyanakkor tudom, hogy nagyon hiányzik majd. Mégis összességében ma ez okozta a legnagyobb örömet.

Neked mi volt ma a nap fénypontja? Amiért hálát adsz, megveregeted a válladat vagy ami miatt büszke vagy magadra/magatokra?

———————————

Úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged? Iratkozz fel a hírlevelemre, és máris küldök 10 biztosan működő tippet a hétköznapokra, valamint elsőként értesülsz az akcióinkról, híreinkről. Sőt, mostantól hétfő reggelenként küldök egy kis “hétrevaló vidámságot” is!