hiányzó apa

Hiányzó (?) Apa 3. – A szenvedélybeteg

Sajnos sok példát látunk arra is, amikor – ki kell mondani – rosszul választottunk. Gyermekünk apja egyáltalán nem az, akinek megismertük, egyáltalán nem olyan, amilyennek látni akartuk, vagy egyszerűen nem volt időnk megismerni és csalódást okozott. Férjként, társként, apaként csődöt mondott. Az alábbi interjúban egy ilyen esetet mutatunk be:

III. interjú
37 éves anyuka, kisfia 7 éves.
4 és fél éve élnek külön Apától

  1. Kérlek, meséld el, hogy indult a kapcsolatod Apával? A munkahelyemen ismertem meg, ekkor vendéglátásban dolgoztam, ő vendég volt. Körülbelül egy év után kezdett udvarolni és 3 hónap után adtam be a derekam. Kitartó volt, romantikus és figyelmes.
  2. Mennyi idő után estél teherbe? Tervezett baba volt? A kisfiunk a kapcsolat harmadik évében született, tervezett volt, de kicsit később akartuk anyagi okok miatt.
  3. Mikor vettétek először észre, hogy gond van. Ki vette észre? Csak a gyerek születése után kezdődtek a problémák. Külföldön éltünk ekkor, nem volt segítségünk, mindketten güriztünk. Ő a munkában, én otthon. Ha hazaért, nem segített a baba körül, mert fáradt volt. Néha fürdetett, olykor pelenkázott.
  4. Visszagondolva: a problémák kezdetektől jelen voltak? Csak mondjuk kicsiben, és a gyerek erősítette fel őket? Vagy csak elfogyott a türelmed? A hazaköltözéskor erősödtek a problémák, többször későn jött haza, nem szívesen volt velünk, nem szervezett családi programokat,  majd anyagi okok miatt visszament Angliába. 10 hónapig távkapcsolatban éltünk, aztán hazajött végleg.
  5. Hogy „bukott le”, hogyan szembesítetted? Sajnos kiderült, hogy – noha megkértem rá – rendszeresen nem fizette be a csekkeket, és felszólító levelek érkeztek az ELMŰ-től, Főgáztól. Ekkor jöttem rá, hogy a pénz máshová megy, kifaggattam, és kiderült: játszik.
    Kapott egy esélyt azzal, hogy kezelteti magát.
    Majd pár héttel később bekapcsolva hagytam a laptopot és a kisfiam elkezdte nyomogatni, olyan szerencsésen, hogy egy ismeretlen email-címet is megnyitott, benne levelezésekkel egy lányokat futtató oldalról. Ez volt az a pillanat, amikor összepakoltam a cuccát és elküldtem. Elfogadta, elment. Párszor próbáltuk megbeszélni, de tagadott, miközben ott volt a bizonyíték a laptopon meg a csekkeken. A kisujját se mozdította azóta, hogy rendbe tegyük a kapcsolatot. A mi kapcsolatunkat én sem akartam már megmenteni, de az apa-gyerek kapcsolatért azóta is küzdök.
  6. Mit gondolsz, mi volt az oka, hogy kijött belőle ez az egész? Felhánytorgatta például, hogy valamit nem kap meg Tőled, vagy valami hiányzik neki? Vagy eleve szenvedélybeteg volt? Sosem mondott semmit, hogy zavarná, szexuálisan aktívak maradtunk, tulajdonképpen csak a kényelmet kellett feladnia a gyerek miatt, nem tudott alkalmazkodni az új helyzethez. De amikor éreztem, hogy később jár haza, csöndesebb és rákérdeztem,  mindig azt mondta, hogy fáradt, meg a stressz a meló miatt. Szerintem függő volt mindig, csak stressz hatására jön elő. Feszültségoldóként.
  7. Hogy teltek az első napok nélküle? A szüleimnél éltünk (és élünk), akik aktívan dolgoznak, így nagyon nehéz volt a kezdeti időszak. A kisfiú kicsi volt és a hosszú külföldi munka miatt nem érezte az apukája hiányát. De a kiszolgáltatottság,  a gyerekhez igazodó munka megtalálása, a szabadidő hiánya nagyon nehéz volt.
  8. Ki segített talpra állni? Bika vagyok, erős. Adott volt a feladat, hát csináltam. Nem igazán segített senki. Apuka kéthetente hétvégén vállalta, akkor volt anyaidőm.
  9. Mikor találtál új párra? Két évig nem tudtam férfira nézni egyáltalán, azóta randizom és most szeptember óta van valaki, akinek a hétköznapjaim is kellenek, gyerekestül. Ez még nagyon friss.
  10. Jelen van az életetekben a gyermek apja? Ha igen, milyen ez a jelenlét? A gyerek nagyon szereti az apukáját, SOHA nem szóltam előtte rosszat. Mivel kéthetente viszi el, többször sírt, hogy hiányzik neki az apukája, aki igazából akkor láthatná, amikor csak akarná. Van autója, 15 percre lakik, de el kell fogadnom, hogy az ő élete nem a gyerek körül forog.
  11. Esetleg a volt pároddal beszéltél erről? Ő hogy viseli, hogy ennyit kap csak a fiából? Többször beszéltünk erről, mindig dolgozik, ez a kifogás.  A nyári szünetben mindössze öt munkanapot töltött vele. Nem is tudom, jövőre hogy lesz, mert most már iskolás.
  12. Tanulság? A következő gyerek csak házasságba születhet. Ha közösen vállaltuk, akkor a terheit is közösen cipeljük. A kapcsolatunk után nem egy különélő anya ás apa lettünk, hanem egy egyedülálló anya (szerencsére más értelemben is) és egy szingli pali, akinek kéthetente van egy fia.

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

Hiányzó (?) Apa – 2. rész

Az első rész megjelenése után számos levelet kaptam, leginkább Apukáktól, akik azt firtatták, hogy milyen elfogult volt a cikk, holott sok esetben az Anya nehezíti meg az Apa jelenlétét válás után. Láttam példát olyan esetre is, mikor az Apuka évek óta kétségbeesetten harcol a láthatásért, a jogaiért, eddig mindhiába, anyuka szerelmes, lezárta a régi szakaszt az életében, s vele együtt az gyermeke apját is. Soha nem állítottam, hogy egy válásban CSAK az Apa lehet a hibás, sőt! De meglepett, milyen kitartással harcolnak a hiányzó apák imádott gyermekeikért. Szeretném tehát hangsúlyozni, egy bejegyzés-sorozatról van szó, tisztában vagyok azzal, hogy számos oka lehet annak, ami oda vezet, hogy egy Apa nincs állandóan jelen, ha Apa hiányzik: külföldi munka, harmadik fél, eltérő személyiségek, betegség, szenvedélybetegség, anyós (ó igen!!!) és a legkegyetlenebb mind közül: a halál.

Most azonban felüdülésképp álljon itt egy szokatlan történet. Szokatlan, hiszen Apa és Anya szinte egyszerre ismerte fel, hogy a klasszikus értelemben vett családként nem működnek. Sok-sok év távlatából pedig elmondható, hogy intelligenciával, rugalmassággal és a gyermekük iránt érzett határtalan szeretettel ki lehet védeni a mélységes sebeket, a év(tized)eken át hurcolt sérelmeket, a gyermekért való küzdelmet.

Lássuk az ő történetüket. Anya és Apa szemszögéből egyaránt:

I. ANYA-INTERJÚ

  1. Kérlek, meséld el, hogy indult a kapcsolatod gyermeked Apjával? Fiatalon ismertem meg az akkori munkahelyemen. Frissen kikerülve a főiskoláról, hirtelen kitárult a világ és nagyon lenyűgözött a műveltsége, tudása, élettapasztalata. Én szerelmes voltam, ő nem tudom, mit érzett. Rögtön tudtam, milyen jó apuka lenne belőle. A korkülönbség 11 év volt az ő javára, ami később okozott nehézségeket.
  1. Mennyi idő után estél teherbe? Tervezett baba volt? Nem terveztük, de még az elején megbeszéltük, hogy bárhogy is alakul, egy születendő élet ajándék nekünk. 9 hónapnyi randizás után fogant meg a lányunk, és nagyon örültünk neki.
  1. Mikor vettétek először észre, hogy gond van. Ki vette észre? A hirtelen jött boldogságot két hét csend követte, valószínűleg mindketten ekkor fogtuk fel, hogy mi is történik velünk. Ezek után pedig eltelt pár hónap, mire eldöntöttük, hogy összeköltözünk. Nagyjából félidős kismama voltam, mikor odaköltöztem az apukához. Mivel nem siettette a költözést, természetesen már ekkor feltűnt, hogy nem lesz egyszerű a közös élet.
  1. Visszagondolva: a problémák kezdetektől jelen voltak? Csak mondjuk kicsiben, és a gyerek erősítette fel őket? Egyértelműen igen, kezdetektől fogva világos volt, hogy nagyon mások vagyunk és még a terhesség alatt megbeszéltük, hogy ha később el is válnak is útjaink, a gyerekünket nagy szeretetben és összefogással fogjuk felnevelni.
  1. Tettetek valamit a kapcsolat megmentéséért? Mikor pár hónapos volt a gyermek, megpróbálkoztunk párterápiával, ami egy alkalmat jelentett mindösszesen. Ott is világos volt, hogy nincs mit helyrehozni, egyszerűen nem illünk össze, külön-külön viszont mindketten nagyszerű emberek és szülők vagyunk.
  1. Miért döntöttél úgy, hogy könnyebb lenne a párod nélkül? Hogy inkább egyedül, mint vele…? Mikor már nem vártam esténként, hogy mielőbb hazaérjen, ő pedig nyilvánvalóan nem is sietett. Ekkor jött el a pillanat, hogy úgy éreztem, könnyebb lesz egyedül. Izzadtságszagú volt minden együtt töltött este és beszélgetés. Számára sem volt kérdés, sőt egyenesen megmondta, hogy ő szabad szívvel szeretne élni, kötöttségek nélkül, erre pedig alkalmatlan a család az ő életében.
  1. Hogy teltek az első napok nélküle? Nem volt könnyű, a lányom másfél éves volt akkor. Én visszamentem dolgozni, ő pedig elkezdett bölcsödébe járni. Anyukám sokat segített és természetesen az apuka is jött, amikor csak kértem. Az új élet izgalmai és az új tervek másfelől pedig felvillanyoztak. Pluszban esténként sem kínzott már a gyomorgörcs – amikor apukát vártuk volna haza.
  1. Ki segített talpra állni? Anyukám, a nővérem, a keresztény közösség ahova jártunk és egy hirtelen jött új szerető, akivel azóta is jó viszonyban vagyunk.
  1. Hogy viszonyul  a lányodhoz a jelenlegi párod? Te mit szeretnél, hogy viszonyuljanak egymáshoz? Apának hívja például? Ő már 8,5 éves, 2 éve ismeri a páromat. A gyermek az évek alatt szinte belenőtt abba az állapotba, hogy az apukája nem él velünk. Kölcsönösen megszerették egymást a párommal, szerintem nem tekint rá apaként, de férfi mintát lát benne. Nem is szólítja apának. Volt nemrég egy megjegyzése, hogy olyan férjet keres majd magának, mint az én párom. Mivel együtt élünk, ő is részt vesz a lányom nevelésében, de ez leginkább az én feladatom. Fontos dolgokban pedig együtt döntünk az édesapával.
  2. Jelenleg mennyit van a kislányotok Apával? Maximálisan kiveszi a részét az apaságból és jó a kapcsolatunk. Kellett pár év ahhoz, hogy kialakítsuk a jelenlegi komfortzónánkat és csak olyan mértékig engedjük be az életünkbe az édesapát, amennyire szükséges. Itt szeretném kiemelni, hogy egy új társnak nem csupán a már meglévő gyereket kell tudnia elfogadni, hanem a gyerekhez tartozó apát, esetleg annak családját is, nagyszülőket. Ez mindig jelen lesz, akár jó, akár kevésbé jó a régi kapcsolat. Nagyon fontos lefektetni a határokat és be is tartani azokat, hogy az új társnak se legyen nyomasztó a helyzet akármennyire elfogadó emberről van is szó.
  3. Mit érzel a gyermeken, mikor apjához készül vagy apjától jön, hogy viseli, hogy ilyen keveset kap belőle? Nem kevés az együtt töltött idejük, kezdettől fogva többet vannak együtt, mint az átlagos elvált szülők gyerekei. A mi esetünkben minden második hétvégén 3 napot tölt az apjával, és hétköznapokon is egy estét nála alszik a lányom. Ez már jól bevált az évek alatt. Szeretnek együtt lenni, az apuka rengeteget kirándul vele és olyan rendezvényekre/ templomba viszi, ahova mi nem szoktuk. A hosszabb iskolai szüneteket általában megfelezzük.
  1. Esetleg a volt pároddal beszéltél erről? Ő hogy viseli, hogy ennyit kap csak a lányából? Neki gyakran hiányzik a lánya, voltak idők, amikor még többször szerette volna látni, megpróbáltuk, de a gyereken látszott, hogy megzavarja, ha éppen nem tudja előre, hogy melyik este kinél alszik.
  1. Van esetleg valami tanulság, amit leszűrtél az egészből? Amit ha újra kezdenéd, nem követnél el? Sok év és több tönkrement kapcsolat van mögöttem mire sikerült megtalálni az egyensúlyt a jelenlegi felállásban. Valószínűleg ha újrakezdeném se lenne másképp, ugyanis mindenki élete egyedi, kellenek a pofára esések és tapasztalatok ugyanúgy. Erre nincs tökéletes recept.
    Soha nem bántam meg, hogy így alakult az életünk, hiszen van egy csodálatos lányom, aki felnőtthöz méltó empátiával és bölcsességgel rendelkezik. Nem egy átlagos gyerek, az élete sem az, mindig kitartott mellettem a legnehezebb időkben is erőt és hitet adott. Nélküle létezni sem tudnék már.

II: APA-INTERJÚ

  1. Kérlek, meséld el, hogy indult a kapcsolatod gyermeked Anyjával? 2005-ben a munkahelyen találkoztunk. Fiatal vonzó lány, tetszett nekem, és én is Neki. Én akkor kezdtem el tudatosan változtatni az életem folyásán, nagyon bezárkózott voltam előtte, felnőttként nem volt kapcsolatom, jó volt valakihez tartozni.
  1. Mit szóltál, mikor megtudtad, hogy babátok lesz? Először valami ösztönös öröm járt át. Nem terveztünk gyermeket. Aztán megijedtem, hisz kapcsolatunk ezen pontján már nem volt minden rózsaszín, így a fogantatás ténye vegyes érzéseket keltett bennem: Ismeretlen az embernek a szülőség, pláne, ha nem is tervezi. Másrészt egy nehézkesen működő kapcsolatban egy olyan kapocs, ami onnan nézve súlyos tehernek tűnt. Harmadrészről pedig azt éreztem, hogy az érzelmi félcsőből amiből évek óta nem tudok kimászni, ki kell jönnöm, a gyermek érkezése valóságos, nem lehet úgy tenni mintha nem lenne, vállalni kell, valóságosan kell élni.
  1. Hogy teltek az esték, a hétvégék? Milyen apuka voltál a kezdetekben? Említettem, hogy voltak érzelmi nehézségeim, így az összeköltözés is megterhelt. Az együttlakás jobban is megmutatta: más hullámhosszon vagyunk, másképp kommunikálunk. Mondhatom, hogy időnként feszültek voltak az estéink, hisz valamiképp kényszerpályán voltunk mindketten.
    A születés után igyekeztem helyemen lenni, megtenni, ami egy Apa tennivalója. Amikor hazaértem, kivettem a részem a dolgokból. Kislányunk nagyszerű baba volt, sok bonyodalmat nem okozott, de észrevettem, hogy eltelt kb félév, mire nem nehezteltem ha pl. felébresztett álmomból. Nem születünk szülőnek, ezt tanulni kell, ez az igazság. :-)
    És csak kislányom születése után jöttem rá, mennyire vágytam gyermekre.
  1. Mikor vettétek először észre, hogy gond van. Ki vette észre? Szerintem alapvetően voltak kommunikációs problémáink, másképp működünk, így tudnám legjobban kifejezni, ami időnként kényelmetlenné tette az egymás mellett létet. Ez az együttlakás alatt jobban kijött.
  1. Visszagondolva: a problémák kezdetektől jelen voltak? Csak mondjuk kicsiben, és a gyerek erősítette fel őket? Nem a gyerek erősítette fel, szerintem az emberek oknyomozása helytelen. A gyerek legfeljebb annyiban erősítheti meg a problémákat, hogy mivel új tagja a közösségnek, így stresszforrás is egyben. A Róla való gondoskodás nevelés vita tárgya lehet, ha a felek egész mást akarnak. Mi alapvetően egyetértértünk a gyermeknevelési dolgokban így a kislányunk érkezése nem nevezhető befolyásoló tényezőnek
  1. Tettetek valamit a kapcsolat megmentéséért? Igen, volt egy próbálkozásunk egy családterápiás helyen, ahol egyikőnk sem érezte jól magát, nem úgy nézett ki, hogy a segítők bármit hozzánk tudnának tenni. Nem az volt a baj, hogy nem értjük egymást, hanem hogy másképp beszélünk, másképp gondolkodunk, érzünk. Mint amikor a kockát erőltetik a háromszögbe.
  1. Nehéz volt meghozni a döntést, hogy külön költözzetek? Igen, nehéz. Ez súlyos dolog. Nemcsak arról van, szó, hogy nekünk nem megy együtt, hanem ott van egy kislány akit mindketten nagyon szeretünk, akiről gondoskodnunk kell. Így az,hogy hova mennek, hogyan laknak nekem sem volt közömbös.
  1. Nehéz volt eleinte, vagy inkább megkönnyebbültél? Talán igen, mert egy stagnáló helyzetből kimozdultunk, másrészt ismét az ismeretlen felé léptünk, Ők ketten is, én is egyedül maradtunk, ez nehéz volt. Mindamellett mindketten tudtunk számítani a másikra, támaszkodtunk is egymásra még jóideig.
  1. Azóta hogy alakul a viszonyod a lányoddal? Kislányommal nagyon jó a kapcsolatom, sokat látom, jó időket töltünk együtt. Ragaszkodunk egymáshoz. Mindig is jelen akartam lenni az életében, ehhez ragaszkodom is.
  1. Volt valaha olyan érzésed, hogy távol érez magától a lányod? Egyszer volt egy nehéz élményem, amikor Anyukája elköltözött az akkori párjával. Akkor a kislányom is új bölcsibe került és amikor több nap után ismét én mentem érte a bölcsibe, menekült előlem, szerintem azt hitte elveszített engem is és időbe tellett mire magához engedett. Ez csak egyszeri alkalom volt.
  1. Van esetleg valami tanulság, amit leszűrtél az egészből? Valami, amit ha újra kezdenéd, nem követnél el? Ezt a kérdést nem igazán szeretem, az akkori helyzetben, akkori érzéseinkkel, az akkori bölcsességünkkel ilyen utat jártunk be. A mostani eszemmel pedig nem akarok okosabb lenni, mint ami akkor voltam. Tanulság? .. több is.. nem olyan félelmetes a gyermekvállalás, sőt: elképesztő ajándék az embernek, hogy tanúja lehet egy másik ember fejlődésének, szobrásza a jellemének, biztonságot, szeretetet adhat, taníthat, olyan kötődésben élhet amit nem szakíthat fel, legfeljebb nem éli meg.
    Ezenfelül azt gondolom, hogy még ha nem is úgy indultunk neki a kapcsolatunknak, hogy úsztunk a rózsaszín felhőben, mégis nagyon messzire jutottunk, sokat fejlődtünk egymás mellett. Megkockáztatnám, hogy többet kihoztunk a kapcsolatunkból, mint sokan, akik könnyebben indultak. Nekünk sikerült kikalakítanunk egy olyan rendszert, ahol mindenki megteszi a kötelességeit, és gyakorolhajta a jogait, máshonnan nézve mindhárman megélhetjük a kötődésünket, egymás életének magától értetődő részei vagyunk, természetesen egy meghatározott mozgástérben. De ha még egyszerűbben fogalmazok, van időnk és terünk, hogy szerethessük a kislányunkat, s nem apróz szét minket az egymással való folyamatos küzdelem.

—————————————————-

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

—————————————————-

FIGYELEM!!! Új ajánlatok a honlapon: www.anyaido.hu

Hiányzó (?) Apa 1. rész

Számos bejegyzésem szólt az elmúlt idők során az apákról, hiszen az anyaidőhöz (vagy annak hiányához) rengeteg közük van. De mi a helyzet akkor, ha Apa nincs jelen? Ha hiányzik…? Nos, a tárgyban megjelölt címmel sok-sok ismerős és ismeretlen anyukát kértem fel interjúra. Rengetegen jelentkeztek, nagyon szívbe markoló történetekkel. Így aztán arra jutottam, úgy tudom leginkább átadni a mondanivalót, ha a teljes interjúkat közlöm.

Egy azonban biztos: nagyon-nagyon meg kell gondolnunk, ki az, akivel közösen vállaljuk a gyermeknevelés terheit és örömeit. Hogy ki az, akire rábízzuk magunkat a legnagyobb szükségben, a legkiszolgáltatottabb életszakaszunkban. És figyelni! Figyelni minden apró jelre, hogy még időben javíthassunk, korrigálhassunk, kérdezhessünk. Ne dugjuk a fejünket homokba, hogy “de mindennek rendben kell lennie, hiszen együtt vállaltuk a gyermeket“. Amint látni fogjátok az interjúkban, a mindennek-rendben-kell-lennie egyetlen nap alatt szertefoszlik.

Ebben az első részben olyan családokat mutatok be, ahol az apukák nem, vagy alig próbálták ki a családi életet. Még csecsemőkorban visszavonulót fújtak.

I. interjú: Várandósság alatt egyedül maradt édesanya

  1. Kérlek, meséld el, hogy indult a kapcsolatod Apával? Több mint 8 évvel ezelőtt, internetes ismerkedéssel indult. Körülbelül 3 hónapos ismeretség után összebútoroztunk. Voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkban (lakva ismerszik meg az ember), de mindig felül tudtunk kerekedni a problémákon. 2011-ben házasodtunk össze.
  2. Mennyi idő után estél teherbe? Tervezett baba volt? Tervezett baba volt. Fél éves próbálkozás után fordultunk orvoshoz, de egy életmódváltás után – amit az orvos javasolt – szinte azonnal teherbe estem.
  3. Mikor vettétek először észre, hogy gond van. Ki vette észre? A várandósságom nagy részét egyedül töltöttem. A férjem hivatásából kifolyólag 3 hónapot töltöttünk külön, csak hétvégéken találkozva. Rosszul viseltük mindketten. Éreztem, hogy gond van, de betudtam annak, hogy a távolság az oka, illetve az, hogy nem vehet részt a várandósságban olyan szinten, ahogy azt Ő tervezte. (A mi a baj? kérdésre mindig a fáradtság és a távolság volt a válasz).
  4. Volt egyáltalán alkalom javítani, vagy váratlanul bejelentette: elmegy? Váratlanul jelentette be, a várandósság második trimeszterének a végén jártam. Csak közölte, hogy meggondolta magát és sem a házasságban, sem a gyereknevelésben nem kíván részt venni.
  5. Milyen indoklással lépett le? El tudtad akkor fogadni az álláspontját, vagy nagyon becsapva érezted magad? Hideg zuhanyként ért a bejelentése. Időm se volt gondolkodni. Konkrét indoka nem volt (csak később derült ki, hogy egy harmadik fél van a dologban, de erre jóval a bejelentése után derült csak fény). Azt éreztem, hogy a legnagyobb szükségem hagyott magamra. Azonnal összepakoltam és elköltöztem.
  6. Hogy teltek az első napok nélküle? Fájdalom minden mennyiségben! Azt tartotta a lelket bennem, hogy a gyermekem ott van a szívem alatt, akinek nyugodt életre van szüksége. Ő a legfontosabb.
  7. Ki segített a túlélésben? A családom. Az Édesanyám, a testvéreim, a nagymamám és a barátok. Mindenki 1 emberként állt mellettem és velem voltak végig.
  8. Mikor találtál új párra? Sokáig nem foglalkoztatott a gondolat, mert nem akartam esélyt adni annak, hogy valaki újra bántson. Jó egy év telt el, mire újra randizgatni kezdtem. Az új párommal – aki most már nevelőapja is a gyermekemnek – 9 hónapja vagyunk együtt.
  9. Hogy viszonyul ő a kisfiadhoz? Te mit szeretnél, hogy viszonyuljanak egymáshoz? Apának hívja például? Meglepett, de az első pillanattól kezdve elfogadta a őt a fiam. Féltem az első találkozásuktól, de utólag kiderült, feleslegesen. Nagy az összhang kettejük között, szeretik egymást. A páromat időnként apának szólítja (ha a párom gyermeke is velünk van, mert ebben az esetben Őt utánozza). De egyébként a nevén szólítja, ahogy tőlem hallja. Nyilván a páromnak is egy új helyzet ez, hogy egy “idegen” gyermek apának hívja. Barátkozik a gondolattal, de gyorsan veszi az akadályokat. Kiváló pót-apát találtam a személyében a fiam mellé.
  10. Jelen van az életetekben a gyermek apja? Ha igen, milyen ez a jelenlét? A bírósági határozat szerint jön a gyermekért (2 hetente) és ilyenkor 1 vagy 2 napot töltenek együtt (2 éves kora óta 2 napra viszi). Egy alkalommal fordult elő – még 1 éves volt a fiam – amikor nagyon sírt az elvitelkor. Azóta nem fordult ilyen elő. Szereti az apját, és sokat emlegeti. De ha hosszabb idő kimarad 2 láthatás között (ha nem tud érte jönni), akkor szép lassan “elfelejti”, nem is emlegeti. Nyilván itt a kötődés kialakulásához a legfontosabb az együtt töltött idő lenne.
  11. Mit érzel a gyermeken, mikor apjához készül vagy apjától jön, hogy viseli, hogy ilyen keveset kap belőle? A láthatás előtt 1-2 nappal már fel szoktam készíteni, hogy jön érte az apja, és mennek együtt majd sétálni, játszani. Sokszor mondja, hogy “Ajuci is”, (én is menjek vele) persze ez kivitelezhetetlen. De a láthatások végén mindig boldog, kiegyensúlyozott, igaz, gyakran fáradt (a nagyon távolság miatt).
  12. Esetleg a volt pároddal beszéltél erről? Ő hogy viseli, hogy ennyit kap csak a fiából – bár… Ő döntése volt… Igen, ez az Ő döntése. Tudom, hogy szereti a fiát, és úgy vélem fáj neki, hogy csak ennyit kaphat belőle, de minden meghozott döntésnek következményei vannak. Ennek súlyát pedig cipelnünk kell…
  13. Van valami stratégiád, hogy hogyan pótlod Apát? A családban is vannak férfiak, akiktől sokat tanul. Ilyen például az öcsém, akihez nagyon ragaszkodik a fiam. Bár azt hiszem, hogy az igazi Apa-modellt mostmár a pót-apja adja, hiszen nap-mint-nap Ő van vele, tőle lesi el azokat a mindennapi viselkedési normákat, amit később magával visz majd.
  14. Van esetleg valami tanulság, amit leszűrtél az egészből? A tanulság szó helyett a tapasztalat kifejezést használnál az én esetemben. Megkeményített ez a törés. Bár sosem terveztem, hogy nagycsaládos anyuka leszek, mégis gondolkodtam azon, hogy esetleg egy testvér jó lenne a fiamnak. (Én is nagy családban nőttem fel és nagyon hálás vagyok az Édesanyámnak, hogy még 3 testvért tudhatok magam mellett). De a történtek után a gondolatot is töröltem a fejemből. Nem adom meg az esélyt arra, hogy még egyszer egyedül maradjak a legnagyobb szükségben.Egy ilyen döntés, – legyen az csak az egyik fél részéről vagy közösen meghozott, – hatalmas változást eredményez az ember életében. Az adott pillanatban minden értelmetlen, a miértekre keresed a választ, aztán az idő előrehaladtával szép lassan megkapod azokat. Két és fél évvel a hátam mögött most már tudom, hogy így volt jó. A “mi lett volna ha” mondatokat kerülöm, időpocsékolás. Számos pozitív élményt nem élhettünk volna át a fiammal, ha másképp alakul az életünk. Nem tartom magunkat csonka családnak, így teljes az életünk. A párom további pluszt adott hozzá, az Ő gyermekével együtt pedig egy 4 tagú család a miénk (még ha csak 1-1 hétvége erejéig is).

II. interjú: Csecsemővel egyedül maradt édesanya

  1. Kérlek, meséld el, hogy indult a kapcsolatod Apával? Nagyon jól indult a kapcsolatunk, romantika, szerelem, megértés, együttérzés. Szóval mint ahogy a nagy könyvben meg volt írva. Tökéletes kapcsolat volt, és én úgy éreztem, hogy Ő az én életem párja.
  2. Mennyi idő után estél teherbe? Tervezett baba volt? 12 év együtt lét után (abból 6 év házasság), 5 évnyi könyörgés után (az apa könyörgött nekem, hogy szeretne már gyereket) született meg a kislányunk.
  3. Mikor vettétek először észre, hogy gond van. Ki vette észre? A lányunk megszületése után 3 hónappal vettem észre, hogy bajok vannak. Mindig is nagyon jól meg tudtuk beszélni a problémákat, de innentől kezdve nem tudtam vele beszélni semmiről. Utólag persze kiderült, mi volt a háttérben. Hogy miért is nem lehetett vele beszélni és miért viselkedett úgy ahogy viselkedett: szeretője volt.
  4. Tettetek vmit a kapcsolat megmentéséért? Én eleinte szerettem volna, sőt addig, amíg ki nem derült, hogy mást szeret, erőltettem is a dolgot, hogy oldjuk meg, ha másért nem is, akkor a kicsi gyerekünkért. Ő abszolút nem volt partner a dolgok rendezésében.
  5. Mikor és ki döntött úgy, hogy legyen vége? A kislányom 3 hónapos volt amikor az apja össze jött egy másik nővel. Nem tudtam, hogy szeretője van. Azt hittem, hogy nehezen tudja viselni az új helyzetet, hogy nem ő van a középpontban, és hogy a baba az első. De 1 évvel később (13 hónapos volt a lányom), egy este belenéztem számítógépen valamibe, amibe nem kellett volna. Na és akkor lett számomra világos, hogy mi miért történik úgy, ahogy! Hogy miért nem partner a kapcsolat, a házasság, a család megmentésében! Úgyhogy aznap este én tettem ki a szűrét.
  6. Milyen indoklással lépett le? El tudtad akkor fogadni az álláspontját, vagy nagyon becsapva érezted magad? Indok nem volt, csak annyit tudott mondani, hogy Ő nem akarta, hogy így alakuljon, és ott akarja hagyni a szeretőjét. Igen, el tudtam fogadni. Sőt megkönnyebbülést éreztem, hogy véget ér az elmúlt 1 év szenvedése. És megtaláltam a választ minden kérdésemre. Persze nagyon mérges voltam, hogy egy éven keresztül erőlködtem, hogy javuljon nemcsak a kettőnk, hanem a gyerekével való kapcsolata is. És közben természetesen becsapva is éreztem magam, hogy minden erőfeszítésem tök felesleges volt. És hogy ilyen csúnyán egy pici gyerekkel képes volt nekünk hátat fordítani, elárulni minket.
  7. Hogy teltek az első napok nélküle? Nagyon nehéz, fájdalmas, keserű időszak volt. De közben erősnek kellett lennem, hogy a gyerekem a lehető legkevesebbet érezze a dologból. Az apja nem nagyon foglalkozott vele. Azt hiszem, nem is az apahiány, inkább az én lelki válságom viselte meg őt.
  8. Ki segített a túlélésben? Nagyon nehéz volt. Én család nélkül nőttem fel, egy-két igaz barát segített ki a gödörből.
  9. Mikor találtál új párra? Körülbelül 6 hónap múlva. De ennek a kapcsolatnak már vége. A lányom nem jött ki vele jól. Nem szerette.
  10. Jelen van az életetekben a gyermek apja? Ha igen, milyen ez a jelenlét? Annyira van jelen az életünkben, hogy kéthetente egy szombatot el viszi magával. A kötelező tartásdíjon felül még véletlenül sem venne neki semmit. Sőt, mikor letelt a GYES-em és vissza kellett mennem dolgozni, állami bölcsibe nem vették fel a lányt. Magánbölcsődébe kell ett iratnom. Az apja csak annyit tudott kérdezni, hogy “Ugye nekem nem kell bele fizetnem a magánbölcsibe?
  11. Mit érzel a gyermeken, mikor apjához készül vagy apjától jön, hogy viseli, hogy ilyen keveset kap belőle? Amikor az apjához készül, nagyon izgatott. (Főleg mióta az új kapcsolatából is kisbaba született), a hugit nagyon szereti. Délután ha haza hozza, már nagyon fáradt, nyűgös, alig lehet vele bírni. Amúgy a normál hétköznapokban csak nagyon keveset hiányolja. Szerintem már kezdi megszokni, hogy az apja ilyen keveset foglalkozik vele. (Hozzáteszem, hogy mióta nem élünk együtt, azóta kéthetente egy napra viszi is el. Ez lehet, kevésnek tűnik, de többet foglalkozik vele, mint amíg együtt éltünk…).
  12. És Apa hogy viseli, hogy csak ennyit kap a kislányából? Én nem beszéltem vele erről. De “szegény apuka” jól meg csinálta magának. Azóta megszületett egy újabb kislánya. De látom rajta, hogy nem boldog és nagyon-nagyon megbánta, amit csinált.
  13. Tanulság? Sok minden. Azt hittem, hogy egy szépen felépített, megbízható, megfontolt, boldog kapcsolatban és családban élek. De nem! Soha semmire nincs garancia. Megpróbáltam felelősségteljes, stabil családba szülni ezt a kisbabát (főleg, hogy én intézetben nőttem fel). De egy dologban lehetek csak biztos: MAGAMBAN és a gyermekem iránt érzett szeretetemben. Amin hosszú évekig dolgoztam az mind egy pillanat alatt széthullott. De akárhogy is alakultak a dolgok, a lányom a világon mindenért kárpótol. Úgy érzem, hogy én vagyok a világon a legszerencsésebb ember, mert Ő van nekem.

Eddig az első sorozat, lesz folytatás. Sőt, ha e sorokat olvassa egy férfiember is, aki valami miatt úgy döntött, hogy kiszáll a “játékból”, szívesen megkérdezném őt is – hallgattassék meg a másik fél is, nem?

Kép: Vlado, FreeDigitalPhotos.net

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

—————————————————-

FIGYELEM!!! Új ajánlatok a honlapon: www.anyaido.hu