Ki vigyázzon a gyerekre

Kiért és kivel töltődünk igazán?

Négy éve vagyok itthon a gyerekekkel. Pörgős, vicces, spontán, minden buliban benne lévő Csajsziból négy fal közé szoruló, „szigorú” napirend szerint élő Anya lettem. Az első évet kiválóan bírtam. Igazából a másodikat is. A gondok a második gyermekünk érkezésével kezdődtek. Akkor hirtelen számolgatni kezdtem: tulajdonképpen fogok még órákon át nevetgélni a baráti társaságunkkal? Fogok még utazgatni, bulizni? Vissza fogom tudni még csempészni a régi Énemet az életembe? Vagy örökre elbúcsúztam tőle a szülőszobán?

Megszületett tehát egyfajta hiányérzet, ami alig egy hónap alatt akkorára duzzadt, hogy már nem bírtam vele! Hozzá kell tennem, hogy hó nélküli, hideg, szürke tél volt, ez sem tett jót a hangulatomnak. A hiányérzetből tehát hamarosan az lett, hogy minden humorérzék, kedvesség, türelem és tolerancia kiköltözött belőlem. Hónapokig azon kaptam magam a napok végén, hogy „nahát, ma sem mosolyogtam!”. Türelmetlen, ingerlékeny voltam, nem tudott olyan tenni sem a férjem, sem a gyerekeim, amibe ne tudtam volna belekötni – jaj pedig hogy utálom, ha valaki ilyen! Sajnos sokáig azt gondoltam, ez így normális, majd elmúlik, ez a „csomag” része, és biztos minden anya ilyen…

Szerencsémre a férjem és a barátaink győzködtek: a helyzet tarthatatlan, szükségem lenne bizonyos időközönként egy kis kikapcsolódásra, a gyerekek nélkül. Mivel nagyszülői segítségre nem számíthatunk, kettőnknek kellett megoldást találni a férjemmel. Könnyedén meg is szerveztük a dolgot: ő péntekenként focizott és aztán kicsit sörözgetett a barátaival, én pedig viszonylag rendszeresen eljártam valahová, hetente egyszer. Barátnőzni, edzeni, énekelni, táncolni, moziba, amihez épp kedvem támadt. Este, délután vagy hétvégenként délelőtt, ahogy sikerült.

Így éltünk másfél évig, nagy egyetértésben és elégedettségben. És büszkén hangoztattuk minden barátunknak és ismerősünknek, hogy „Nézzétek, mi milyen jól csináljuk: mindketten megkapjuk a heti egy szabad esténket vagy épp óráinkat!

Aztán nem is olyan rég, egymástól teljesen függetlenül ismét hiányérzetünk támadt a férjemmel: rendben van, hogy ÉRTÜK, MIATTUK, A CSALÁDÉRT töltődünk mindketten. Na de mindig CSAK egyedül vagy a barátokkal? Rendben van az, hogy egy házasságban a „Most hú de jól érzem magam”-pillanatokban soha nincs jelen a másik? Hogy ő mindig a barátaival ejtőzik, nekem pedig „csak” a gondterhelt, számlákkal sakkozó, álmos férj jut – és fordítva…?

És az helyén való, hogy én mindent meg tudok az alatt a heti egy este alatt beszélni a csajokkal, kielemezzük minden lelki frusztrációmat, örömömet és bánatomat, de a férjem ezekből alig érzékel valamit, mert nem jut rá esténként 2-3 óránk, hogy őt is részletesen beavassam a lelki folyamataimba (khm, khm, néha mondjuk talán jobb is, hogy nem lát bele ezekbe az agymenésekbe :-))?
Vagy hogy másik példát hozzak: az vajon oké, hogy el tudok menni, hogy az edzésen kieresszem a gőzt, de a férjem mellé mindig hullafáradtan fekszem be az ágyba? Szerintem ez hosszútávon nem tesz jót sem a kapcsolatnak, sem a családi életnek! Szeretem a férjemet, érte is kell töltekeznem, és ezt nem szeretném mindig NÉLKÜLE tenni!

banner_kettesben

 

Így aztán rájöttünk, hogy PÁROS KIMENŐRE is szükségünk van. Sajnos nagyszülők híján ezt jóval körülményesebb és zsebbe nyúlósabb megszervezni, de az elhatározás megszületett, és nagyon boldogok vagyunk tőle.

A gyerekek sem azt látják végre, hogy Anya vagy Apa mindig egyedül megy el itthonról, hanem ők egy EGYSÉG, akik sokmindent szeretnek együtt csinálni! Mindannyiunkban rögzül, hogy miről is szól ez az egész „családosdi”!

Kép: Stuart Miles, FreeDigitalPhotos.net

——————————

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

Az a bizonyos 24 óra

Nem most volt, de végre be tudok róla számolni!

Februárban alkalmunk nyílt arra, hogy a férjemmel kettesben töltsünk 24 órát! (Úristen, mikor is volt ilyen utoljára? 2011 decemberében!) A fiunk ovis szülői bálját ugyanis egy fantasztikus wellness szállodában rendezték, kedvezményes ottalvási lehetőséggel, amivel hála a családi összefogásnak, mi is élni tudtunk! S hogy mi is fért ebbe a 24 órába, amitől különleges lehetett? Na, hadd soroljam:

UTAZÁS:

Csak mi ketten ültünk az autóban. Nem volt közben “Anya miiii az a zöld izé ott?” “Hahó, Anya, mit mondtál Apának? Miért mondtad ilyen halkan?“, “Pisilni kell!” “Éhes vagyok!” és társaik. Azért bevallom, kellett pár perc, mire ezt megszoktuk, de utána jó volt mai zenét bömböltetni, beszélgetni, röhögcsélni.

SZOBA:

A szobánk kétszer akkora volt, mint az itthoni hálószobánk, benne hatalmas ággyal – első hazagondolás: itt aztán simán elférnénk mind a négyen! Engem azonnal hívogatott egy hatalmas alvásra, de arra még várnom kellett egy kicsit.

WELLNESS:

Na jó, ez otthon 3 perc zuhanyzásban ki is merül, szóval a szálloda minden wellness szolgáltatását és lehetőségét 100%-ban kihasználtuk: úsztunk, áztattunk, dögönyöztettünk, izzadtunk, gőzölődtünk, olvastunk megállás nélkül. Közben persze volt nagy jövőtervezés, világmegváltás, nosztalgiázás, évértékelés. Lehet, mi csinálunk valamit rosszul, de ezekre nem igazán nyílik alkalmunk a hétköznapokon.
Nagyon hálás volt egyébként a bőröm ezért a kis “szabadságért”, tényleg úgy néztem ki másnapra, mintha arckezelésen jártam volna!

banner_kettesben

DÉLUTÁNI ALVÁS:

Igen, jól olvasod! Alvásidőben nem konyharendezés-takarítás-felmosás-vasalás-edzés volt a program, hanem alvááááás! Nagyon jól esett mindkettőnknek, bár furcsa volt nem arra ébredni, hogy “Annnnyaaaa!!!“!

KÉSZÜLŐDÉS:

Amint írtam, a kimenőnk apropója az ovis szülői bál volt, tehát koraeste, a wellness és a délutáni alvás után kényelmesen készülődtünk. Nahát: lehet több időt is sminkeléssel tölteni, mint 3 perc?
Sőt, magammal vittem a szekrényem mélyéről a hajvasalót is (csoda, hogy tudtam még, hogy hol van!). Nagyon rég volt lehetőségem arra, hogy magamhoz képest “tisztességesen” jelenhessek meg, már ez önmagában ajándék! Közben a férjem nyugiban megnézett egy meccset (na jó, azért ez túlzás, nem két óra volt a készülődésem :-)), mindenesetre neki meg ez volt nagy ajándék.

VACSORA, TÁRSASÁG, BULI:

Az estét társasággal töltöttük, kedves szülőtársakkal – újabb hazagondolás: milyen fura ezeket a szülőket a cuki gyerekeik nélkül látni!
Nagyot vacsoráztunk (semmi “ne játssz az étellel!“, “maradj a helyeden!” és társai!), minden mennyei volt, közben megismertük az asztaltársakat, akikről eddig csak annyit tudtunk, hogy “ők-Benedek-szülei“, “ők-meg-Zsombié“… Jók ezek a beszélgetések, mi mondjuk alapvetően érdeklődő emberek vagyunk mindketten, így ez a rész különösen jól esett!
Vacsora után következett a TÁNC, szintén kedves programunk – és nem ám Halász Juditra, Gryllusra, meg Alma együttesre :-)!

Egész este mosolyogtunk, rengeteget nevettünk, igazán felszabadultan tudtunk szórakozni!

ÉBREDÉS, REGGELI:

7 óra, felriadok: csend. 7:30, újra felriadok: még mindig csend… Már-már nyomasztó csend! Azért próbálom magam lekötni, mert természetesen a férjem alszik, mint a bunda, nagy nehezen azért ő is ébredezik, épphogy beesünk reggelizni, amivel csak annyi a dolgunk, hogy összegyűjtögessük a svédasztalról, mit ennénk – Kánaán!!!

Ezután még visszatérhettünk kicsit a wellness részlegbe, majd pontosan 24 óra leteltével hazautaztunk, telis-tele energiával, élményekkel, kisimult bőrrel és idegekkel! Nagyon vártuk már a találkozást a gyerekekkel, akik szemlátomást észre sem vették, hogy elmentünk, sőt, a fiunk azóta is folyton azt kérdezi, mikor megyünk el megint bálozni… Hát, a főpróba megvolt, szerencsére a bébiszitterek sem azzal fogadtak minket, hogy “Na ezt aztán soha többé“:-)

TANULSÁGOK:

Nagy duzzogva még egy napot kibírtunk volna, de összességében azt beszéltük, hogy elsőre elég is volt ennyi – amúgyis azt olvastam, hogy annyi éjszakára tanácsos a szülőknek lelépni, ahány éves a legkisebb gyermek.
Nekem amúgy hosszú órákig kifejezetten zavarta a fülemet a csend, ami körülvett minket – tiszta skizo dolog ám ez: alig várjuk néha, hogy legyen egy kis nyugink, aztán amikor megkapjuk, már az is baj – én-nem-ezt-akartam!!! :-)
Így visszagondolva nekem nagy tanulság, hogy 24 óra alatt egyszer sem emeltem fel a hangomat, egyszer sem voltam ideges. És ez itthon is kitartott! Nem fogadalomból, és nem is azért, mert a gyerekeim közben mintagyerekek lettek! Egyszerűen tényleg jót tett a megtépázott idegrendszeremnek ez a pihenés, és azóta is ebből táplálkozom, a gyerekek legnagyobb örömére. Aztán egyszer sajnos biztosan kifogy ez a fenenagy energia-tank, de örüljünk, amíg tart!
Ami a párkapcsolatot, a szerelmet illeti, szintén óriási energiatöbbletet kaptunk, és szintén azt mondhatom, azóta is ebből élünk! Bele lehet ugyan csempészni 1-2 felhőtlen órát a mindennapokba is, de nem is tudom… Nekünk nagyon nehezen megy, de nem adjuk fel! És fejben közben már tervezgetjük a következő 24 óránkat!

kép: marcolm, FreeDigitalPhotos.net

————————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

 

 

 

Házasságmentő FELHÍVÁS!!!

Biztosan tudjátok, hogy február elején ünnepeltük a házasság hetét. Országszerte előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket szerveztek, és tulajdonképpen mi is végig erről beszélgettünk pénteken az anyaidő-találkozón (nagyon értékes, építő, gondolatébresztő beszélgetés volt, köszönöm minden résztvevőnek!)

A téma kapcsán számtalan alkalommal futottam bele a héten egy nagyon fontos mondatba: minden házaspárnak kettesben kell tölteni HETI EGY ESTÉT, HAVI EGY HÉTVÉGÉT ÉS ÉVI EGY HETET! Először a jegyesoktatáson hallottuk ezt a szabályt, öt évvel ezelőtt. Akkor nagyon lelkesen bólogattunk, mert rém egyszerűnek tűnt a képlet. De aztán nagyon hamar megfeledkeztünk róla mindketten a férjemmel. Soha nem vettük a fáradtságot, hogy ezt megvalósítsuk. Négy gyerekneveléssel töltött év után viszont néha úgy érzem, be kell dobni valami mentőövet a kapcsolatunkért, annyira bedarálnak minket a hétköznapok, annyira nincs idő és alkalom egy hosszabb napi beszámolóra, sőt, általában egy teljesen végigfuttatott gondolatmenetre sem, mert valamelyikünket megzavarja valami, vagy ami még jellemzőbb: bealszunk. És meg lehet ezért kövezni, de engem bizony ez egyre inkább zavar, egyre inkább hiányzik az együttlét. Szeretem a férjemet, nem akarom őt év(tized)ekig háttérbe helyezni.

Na és itt jön ismét képbe a heti egy este, havi egy hétvége és évi egy hét-szabály! Azt hiszem, csakis ez lehet a megoldás!!!

banner_kettesben

Szép gondolat, de mindez kivitelezhetetlen fix segítség nélkül… Eszembe jutott viszont valami, ami talán sokaknak nyújthat megoldást, és most, hogy már a kisebbik gyermekünk is kétéves lesz, nálunk akár lassan aktuális is lehet: össze lehetne szövetkezni egy ismerős családdal, akik hasonló gonddal küzdenek, hasonló korú gyermekei vannak, de valahogy soha nem beszéltetek erről velük. És mondjuk havonta egyszer be lehetne vállalni egymás gyerekeit (a saját gyerekek mellé) – a gyerekeknek ez óriási buli, hiszen sok gyerek együtt az mindig nagy buli! A kettesben maradt szülőknek pedig maga a testi és lelki oázis (és közben töltekezhetnek arra a hétvégére, mikor ők kerülnek sorra)!

Bennem már kezd körvonalazódni, hogy mely ismerős illetve baráti családok jöhetnének szóba (reszkessetek!!! :-D). Mindenesetre itt és most meghirdetem a felhívást: Keresel egy családot, akikkel kölcsönösen segíthetnétek egymásnak? Oszd meg ezt a bejegyzést! Hátha látja egy ismerősöd vagy barátod, akinek eddig eszébe sem jutott ez a lehetőség, és így találtok megoldást! Hajrá!!!

————————————

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

 

Kép: photostock, freedigitalphotos.net

Na de ki vigyázzon a gyerekre? 5. rész

A gondolat szép és jó, hogy fel kell töltődnünk, no de ki szeretgesse addig szemünk fényét, és egyben fáradtságunk legfőbb kiváltóját: a gyermekünket? Volt már szó nagyszülőkről, Apáról, fiatalabb rokonokról és barátnőkről, illetve bébiszitterekről. Ezúttal pedig azokat a helyeket gyűjtöttem össze, ahol akár rendszeresen, társaságban tudhatod a gyermekedet és szakképzett pedagógusokra bízhatod őt. A lehetőségek tárháza végtelen, a pénztárcád szabja határokat (na meg az, hogy mennyi szabadidőre van feltétlenül szükséged).

  1. Játszóházak – általában 0-12 éves korig
    Számos játszóház várja országszerte a gyerekeket, tündéri animátorokkal vagy épp pedagógusokkal. A legtöbb játszóház vállal gyermekfelügyeletet is, de eleinte nyilván érdemes együtt felfedeznünk a terepet, mindenki dolgát megkönnyítjük ezzel. Általában óra- vagy percalapú árazást alkalmaznak, de mindenhol van akciós nap, érdemes böngészni a honlapokat. http://jatszohaz.lap.hu/ vagy itt találsz egy listát a legjobb játszóházakról, véleményekkel: http://www.kozelben.hu/jatszohaz, de szerintem ez sem teljes…
  2. Óvodák – változó
    Óvodák is vállalnák gyermekfelügyeletet, legalábbis hallottam már ilyenről, de a legtöbb intézmény 120%-os leterheltséggel működik. Mindenesetre érdeklődj, egy kérdést megér, biztosan kedvezőbb az ára, mint egy játszóházé.
  3. Családi napközi – általában 1-7 éves korig
    5-10 gyermek van egy csoportban, általában 4 gyermekre jut egy pedagógus. Teljes mértékben alkalmazkodnak a szülő igényeihez, vállalnak heti egy napos felügyeletet is (bár ez nem annyira szerencsés, mert így nincs alkalma a gyermeknek megszokni az ottani rendszert, elvárásokat, körülményeket). Van olyan családi napközi is, ami csak délelőtt fogadja a gyerekeket.
    Azoknak, akik úgy érzik, jót tenne a gyermeknek a társaság, és tudnak erre szánni hetente párezer forintot, nagyon ajánlom a családi napköziket, kis csoportban, tartalmas időt tölthetnek el itt a gyerekek. Ugyanakkor épp a méretéből adódan kevésbé kell tartani a betegségektől. Itt egy viszonylag naprakész családi napközi kereső: http://csanakereso.hu/, de azt javaslom, inkább érdeklődj a környéken lakó anyukáknál is, mert vannak olyan napközik, melyeknek “szájhagyomány útján” terjed a jóhírük. Mi is így találtunk egyet, egy ismerősnek az ismerőse ajánlotta, és azóta én is továbbajánlottam, mert fantasztikus helyre került a kisfiam, igen kedvező áron.
  4. Bölcsődék – 20 hetes kortól 4 éves korig
    Hát… Azt a luxust kevesen engedhetik meg maguknak, hogy pusztán azért adják bölcsődébe a gyermeküket, hogy ők töltődhessenek, de ilyennel is találkoztam már (az persze örök talány, hogy hogy vették fel a gyermeket a bölcsődébe, 6-szoros túljelentkezés mellett… :-)). Mindenesetre igazi sikersztori lett a vége, az anyuka kiegyensúlyozottabb, a gyermek felszabadultabb és oldottabb lett a gyermektársaságtól. Bölcsődékkel kapcsolatban a helyi önkormányzatoknál érdeklődj. Vagy ha minden kötél szakad, keress fel egy magánbölcsődét, ezek is barátságos létszámmal indítják csoportjaikat, de egy nagyságrenddel drágább, mint egy családi napközi.

Mindezekkel kapcsolatban egy dolgot azért hadd jegyezzek meg: csupán azért ne élj ezekkel a lehetőségekkel, mert a szomszéd/barátnő is ezt teszi, vagy mert ez a trendi. Ha nem jön belülről a vágy az anyadő iránt, akkor ezt a gyermeked is érezni fogja, és nem hiszi el, mikor azt mondod, hogy neki szuper lesz majd közösségben. És akkor teljesen feleslegesen költöd a pénzeteket, hisz egyikőtök sem lesz boldogabb az új helyzettől. Ezt a megoldást tehát csak azoknak ajánlom, akik tényleg nem tudnak más megoldást találni a gyermekfelügyeletre, de borzasztóan fáradtak, kimerültek és szent meggyőződésük, hogy a gyermeküknek jó lesz az adott intézményben. Ezek nélkül nem megy, és tulajdonképpen feleslegessé is válik.

Ha azonban Te is jószívvel bízod ezekre az intézményekre a gyermekedet, és ő is szívesen megy, akkor világok nyílnak meg előtted: nyugodtan tudsz foglalkozni a kistestvérrel (eeeez az igazi anyaidő :-)), nehezítő körülmények nélkül vezetheted a háztartást, szépítkezhetsz, pihenhetsz, és még sorolhatnám… Azért ez nem egy rossz állapot :-).

Kép: imagerymajestic, FreeDigitalPhotos.net

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

Na de ki vigyázzon a gyerekre? 4. rész

A gondolat szép és jó, hogy fel kell töltődnünk, no de ki szeretgesse addig szemünk fényét, és egyben fáradtságunk legfőbb kiváltóját: a gyermekünket? Ez a bejegyzés azoknak (is) szól, akik kacérkodnak a gondolattal, hogy bébiszittert fogadnak.

Felesleges taglalnom, hogy miért, minden édesanya ódzkodik kicsit (vagy nagyon) attól, hogy beengedjen egy “idegent” az életükbe. Jómagam ezeket a mondatokat hangoztattam három évig: Nem is ismerem! Pénzért szereti a gyerekeimet? Nem engedhetem meg magamnak! Ki tudja, mit csinál velük, ha én nem vagyok ott?! Ha rendszeresen idegenre bízom, bizonytalanul fog kötődni hozzám a gyerekem! Inkább nem megyek/nem megyünk sehová! 

Mostanra azonban kezdem magam meggyőzni arról, hogy létezik olyan bébiszitter, akire szívesen bízom szívem csücskeit. Nálam két alapszabály van:

1. Bébiszittert csak megbízható ajánlás útján fogadok. Olyantól, akiben megbízok, ismerek!
2. Első pillanattól hangolódjanak egymásra a gyerekekkel.

(+1: Ne legyen fiatalabb és csinosabb, mint én :-D)

Most pedig álljon itt néhány előny, hogy  – ha tényleg nincs más lehetőségünk, – miért érdemes kigazdálkodni azt a heti párezer forintot.

1. Nem kell szívességet kérnünk senkitől. Tehát nem lesz közügy abból, ha kozmetikushoz vagy nőgyógyászhoz mész, vagy ha végre eljuttok moziba a férjuraddal.

2. Egy bébiszitter nem fog gyermekfelügyelet közben takarítani, főzni, mosni. Figyelmének 100%-a a gyerekeidé.

3. Ha jó bébiszittert választasz, aki ért a gyerekek nyelvén, tudja, hogyan kell velük foglalkozni, abból mindannyian csak profitáltok, és meglehet, tanulhat valami olyat, amitől leesik az állad – és elfog a sárga irigység, hogy nem Te tanítottad meg neki!

4. Az élethez elengedhetetlen tulajdonság a rugalmasság, főleg a mai, állandóan változó világban. Ha nemcsak Veled, de néha mással is van a gyermek, rugalmasabb, befogadóbb személyiség lesz.

5. Egy bébiszitterrel esélyt kaptok arra is, hogy amíg ő a gyerekekkel van, ti megőrizzétek/felfrissítsétek házasságotok életerejét. Ez pedig többszörösen megtérül: boldog házasság = jó hangulat otthon. A gyermeknek pedig ez a legfontosabb! Erre tényleg ne sajnáljátok a pénzt!

Kép: radnatt, FreeDigitalPhotos.net

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

Na de ki vigyázzon a gyerekre? 3. rész

A gondolat szép és jó, hogy fel kell töltődnünk, no de ki szeretgesse addig szemünk fényét, és egyben fáradtságunk legfőbb kiváltóját: a gyermekünket? Ebben a bejegyzésben a még gyermektelen, fiatal rokonokat, barátnőket mutatjuk be potenciális bébiszitterként.

Személyes tapasztalatom van a témával kapcsolatban, hiszen mi évek óta szinte kizárólag erre a segítségre támaszkodunk. Amikor megszületett a kisfiam, hirtelen más szemmel néztem a barátnőkre. Valahogy óhatatlanul azt figyeltem, hogy bánnak a fiammal, egyedül merném-e velük hagyni őt, kellőképp figyelnek-e rá, stb. És szerencsére szinte mindenkiről kiderült, hogy nagyon szívesen átveszi időnként a pótanya-szerepet, és azt kell mondjam, be is váltak.

Nagy előnye ennek a “csoportnak”, hogy még nincs szilárd elképzelésük a gyermekneveléssel kapcsolatban, tehát jó esélyünk van rá, hogy megfogadják azokat a kéréseinket, amiket egy nagymama sok esetben nem. Ez nekem személy szerint kimondhatatlanul nagy biztonságot és nyugalmat ad. Tudom, hogy megfogja a kezét a zebrán, figyeli a lábát a mozgólépcsőn, nem tömi csokoládéval, nem ülteti le a tévé elé.

További előny, hogy ezek az emberek közel állnak Hozzád, és ha igazán szeretnek, észreveszik, ha kimerült vagy, ha segítségre van szükséged, és amint lehetőségük adódik, mennek és segítenek.

Hátrányuk viszont az, hogy mivel fiatalok, egyrészt dolgoznak, másrészt tele van a naptáruk szabadidős tevékenységgel – mázlisták :-D. Így sokszor hetekkel korábban kell velük egyeztetni, viszonylag kevés teret adva a spontaneitásnak.

További hátrány, hogy sokan – én is – ódzkodnak attól, ha szívességet kell kérni. Nekem ezen végül úgy sikerült túllépnem, hogy láttam, hogy a barátaim és a gyerekeim is élményekkel gazdagon, mosolyogva jönnek haza egy-két együtt töltött óra után. Tehát végülis ez egy win-win-win szituáció: a gyerek is jól jár, az ideiglenes bébiszitter is, és Te is 😀

Nézz körül tehát Te is, ha szabadidőre lenne szükséged és nincs kéznél nagymama, apuka, bébiszitter; talán épp az egyik barátnőd a megfelelő “vigyázó”!

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

Na de ki vigyázzon a gyerekre? 2. rész

A gondolat szép és jó, hogy fel kell töltődnünk, no de ki szeretgesse addig szemünk fényét, és egyben fáradtságunk legfőbb kiváltóját: a gyermekünket? Ha csak egyedül töltődnél, APA a legkézenfekvőbb megoldás.

Ahhoz, hogy Apa megfelelően vigyázhasson gyermekünkre, két alapvető dolog szükségeltetik: bizalom és lazaság anyai részről, valamint nagyfokú kreativitás apai részről.

BÍZNUNK kell a párunkban, hogy ő is a legjobbat akarja a gyereknek, ugyanúgy, mint mi. Kellően lazának kell lennünk mutatkoznunk, hogy neeem, nem számít, hogy eleve rosszul fogja meg, és nem ad rá sapkát, amikor mi MINDENKÉPPEN adnánk. Előfordulhat, hogy félórával több mesét néz, hogy nem lesz kimosva fürdéskor a füle mögött, hogy focimezt ad rá pizsama helyett, de ezekből szükségtelen ügyet csinálni. Nagylevegő és szúúúúúúszááá!

Apának viszont kreatívnak kell lennie, hiszen nincs velük Anya, aki mellett csak asszisztálni kell. Most mindent nekik kell megoldani. Meg kell például találni a gyerekek ruháit, amikről elképzelésük sincs, hol lehet. Talán még a szekrényt megtalálják, de hogy melyik fiókban mi van… (persze nyilván havonta átrendezed, ezért nem találja meg rögtön… :-D.)

A kreativitás továbbá azokhoz a mindennapi harcokhoz is kell, amikben az esetek 90%-ában Apa nem vesz részt: Nem, nem kapsz több túró rudit, viszont nézd csak milyen szép, ez a narancs! Nem érdekel? Akkor nézd csak… Nézd csak, milyen furcsa színe van annak az autónak! VAGY Most kikapcsolom a tévét, hogy végre tudjunk sínpályát építeni! stb., stb. De mire végetér az Anyaidő, Apa melle duzzad a büszkeségtől, hogy lám, lám, ő is képes err ea nem mindennapi feladatra.

És hogy mit nyersz Te mindezzel:

1. Jó esetben kis szabadidőt. Rossz esetben kis szabadidőt, tízpercenként egy telefonhívással a párodtól…

2. Egy hatalmas elismerést, hogy ezt Te nap mint nap végigcsinálod, általában panaszkodás nélkül.

3. Egészséges – talán irigylésre méltó – apa-lánya, apa-fia kapcsolatot! És talán ez a legfontosabb!

(4. Néhány anekdotát, amivel bárhol, bármikor fel lehet dobni a hangulatot :-).)

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

Na de ki vigyázzon a gyerekre? 1. rész

A gondolat szép és jó, hogy fel kell töltődnünk, no de ki szeretgesse addig szemünk fényét, és egyben fáradtságunk legfőbb kiváltóját: a gyermekünket? Beszéljünk most az egyik leggyakoribb megoldásról.

Nagymamatípusok:

1. A tökéletes nagymama

Készséges, lelkes, nem ismer fáradtságot, ha unokákról van szó. Nagyszerűen bánik a gyerekekkel, tisztában van a szülők nevelési elveivel és tiszteletben tartja azokat. Néha magától is eljön, de alapvetően csak akkor segít, ha kérik. A gyerekek bármikor nála aludhatnak, és finomabbnál finomabb ételeket készít nekik. Ezeknél a nagymamáknál nonstop süti illat van, és mindig van frissen sütött pogácsa az asztalon.

A tökéletes nagymama nem feltétlenül lakik közel, nem ezen van a hangsúly. Nyáron akár több hetet is náluk tölthetnek a gyerekek, ha nagyon messze lakik…

2. A mindentjobbantudó nagymama

Készséges, lelkes, nem ismer fáradtságot, ha unokákról van szó. Nagyszerűen bánik az unokákkal, a szülőkkel már kevésbé. Tökéletesen figyelem nélkül hagyja a nevelési elveiket, sokszor olyannyira, hogy annak szöges ellentétére nevelik a kicsiket, ami teljesen összezavarja őket, és sokszor hetekig tart, mire visszaállnak az otthoni rendre. Ezekkel a nagyszülőkkel sajnos folyamatos a harc, a húzd meg-ereszd meg… Egyik ismerősöm például észrevette, hogy gyermekei iszonyatosan ellenségesek egymással egy-egy nagymamánál töltött félnap után, pedig ő nagyon figyel arra, hogy ne legyenek féltékenyek egymásra. Hamar kiderült, hogy ezt a hangulatot épp a nagymama generálja (mindig az egyikük javára tett igazságot köztük, folyamatosan “bezzeg a bátyád”-ozott). Az édesanya úgy döntött, hogy egyszerre mindig csak egy gyereket visz át nagymamához. A rendszer működik, tudatosságból jeles!

3. Az elfoglalt nagymama

Szintén készséges és lelkes, de valahogy mindig van valami más/fontosabb dolga, mint az unokázás. Sokszor az utolós pillanatban dönt úgy, hogy mégsem jön, amikor számítunk rá. Ő az, akitől egy idő után kellemetlen szívességet kérni, amin aztán utólag meg is sértődhet.

4. A szomorú nagymama

Készséges, lelkes, de fizikailag és/vagy mentálisan már nem tud vigyázni a gyerekekre. Ettől kimondhatatlanul sokat szenved, de jó esetben megragadja azt a keveset, amit adni tud. Rajonganak egymásért az unokákkal, igazán minőségi időt töltenek együtt – állapotuktól függően -, de aztán újra előtör belőle a szomorúság, hogy szeretne többet-jobban-másképp adni.

5. A nemkészséges, nemlelkes nagymama

Sajnos ilyenből is akad. Teljesen mindegy, közel lakik-e vagy sem, legfeljebb Karácsonykor látja az unokáit. A születésnapjukat csak nagyjából, vagy még úgy sem tudja, de felköszönteni sosem sikerül őket. Semmilyen szinten nem lehet számítani a segítségére, így fel sem merül a neve potenciális “vigyázóként”.

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.