önismeret

Anya és az évértékelés

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de rajtam minden évben úrrá lesz egyfajta önelemzési, önértékelési, tervezési kényszer január elején. Semmi szándékosság nincs ebben. Csak végigpörgetem fejben az előző és a következő évet. Ebben az évben ezt írásban tettem meg. Akit érdekel, fogadja szeretettel ezt a kissé skizo interjút, önmagammal :-):

Milyen terveim voltak 2016 januárjában?

A szokásos lefogyok-sportolok-okosan fogok enni háromszögön kívül két magammal kapcsolatos cél fogalmazódott meg bennem tavaly ilyenkor: az egyik, hogy belépek egy kórusba. A másik, hogy legkésőbb ősszel visszamegyek dolgozni.

És?

Mindkettőt megvalósítottam, és a legjobb döntések voltak, amiket hozhattam. Az éneklés heti fix program, és rendkívül sok örömet ad. A munkába végül a bölcsis beszoktatás után, szeptember közepén tértem vissza. Ez pedig visszaadta az életembe a ritmust, az agymunkát, az én-is-nő-vagyok érzést. Mivel részmunkaidőben dolgozom, úgy látom, a család sem sínyli meg, szóval tényleg nem bántam meg.

Miért épp most jött el a visszatérés ideje?

Év elején gondolkoztam el azon, hogy a lányom ovijáig hátralévő 1,5 évig tudjuk-e nélkülözni a fizetésemet. Mérlegeltem, hogy egyáltalán élvezné-e a lányom a bölcsődét. Elmentem megnézni, és minden kétségem elszállt: kevesen vannak, pedig állami bölcsőde, a gondozó nénik pedig tündériek. Illetve kérdésként merült fel az is, hogy ki fog-e elégíteni további 1,5 évig az itthonlét. Nos, mindezt végigzongorázva minden út a visszatérés felé vezetett.

Mik jelentették 2016 fénypontjait?

Az egyik mindenképp a nyaralásunk. Egészen a horvát tengerpartig eljutottunk. De ide sorolnék minden reggeli családi összebújást, illetve minden olyan kimenőt, amikor kettesben tudtunk lelépni a férjemmel.

Mik voltak a mélypontok?

Az egyik egyértelműen a Rihanna koncert :-)! De komolyra fordítva a szót… Sajnos elég komoly mélypontokat látott ez az évünk. Például amikor a lányom a beszoktatás harmadik hetében rengeteget sírt. Akkor már csak pár napom volt munkakezdésig, nagyon féltem, hogy rosszul döntöttem és hiába közvetlen, barátságos, beszédes 2,5 éves kiscsaj, egy porcikája se kívánja, hogy mindezt nélkülem csinálja.
A másik mélypont még mindig tart. Karácsony előtt egy nappal teljesen váratlanul elvesztettük az apukámat.

Mit tartogat 2017?

Most elsősorban újratervezést, anyukám megerősítését.
Kis családunk szempontjából nem tervezünk nagy változtatásokat, annyi lesz majd, hogy a lányunk ősztől ovis lesz, így az az idilli állapot lép életbe, mikor egy intézményben töltik a napjaikat! Alig várom! Minden más, remélem, így marad. Pluszba jöhet bármi, csak veszteség ne legyen.
Szakmai szempontból szerintem sok kihívás vár rám, de jófélék :-).
Anyaidővel kapcsolatban is vannak téma-ötleteim. Rendületlenül hiszek abban, hogy a saját idő az, ami könnyebbé teszi a kisgyerekes anyukák életét, de a hiányérzet felismerésén és a panaszkodáson túl még mindig kevesen tesznek többet. Nagyon bízom abban, hogy lesznek tartalékaim megvalósítani munka mellett ezeket a terveket.

Ha van, kedved, kommentben Te is számolj be az éved értékeléséről. Szívesen olvassuk!

——————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?

Az anyaság színei

Az anyaság szürke, amikor már torkig vagyok a napi öltöztetés-etetés-büfiztetés-hisztielhárítás (a megfelelő aláhúzandó!) rutinnal; minden nap ugyanolyan, nincs semmi, amit várni lehet, csak telnek-múlnak az órák, napok, hetek.

Az anyaság élénkvörös, mint a rúzs, amit felteszek, mikor végre elmegyek valahová a férjemmel vagy egyedül – és annyira szokatlan a smink, hogy egész éjjel feszengek tőle, mégis… Különleges lesz tőle az egész program!

Anyának lenni rózsaszín, amikor egy-egy saját program után visszatérek a gyerekekhez, alaposan kipihenve minden hisztit, sírást, küzdelmet és nyafogást. Megölelem őket és azon gondolkodom: “Hát hogy fáraszthattak le ezek a tündérbogyók? Hogy is mehettem el innen egy percre is?

Az anyaság egy rövid ideig izzó piros volt. A kialvatlanságtól, a tehertől, a megfelelni akarástól heteken át olyan idegállapotba kerültem, amikor MINDEN baj volt. Egy rossz nézés is elég volt a robbanáshoz. Utáltam!

Az anyaság fekete. Nagyon sokszor fekete. Mint a hosszú alagút, aminek állítólag van vége. Legalábbis azt mondják, hogy van… Vagy olyan fekete, mint a ruhák, amikben hihetelenül jól éreztem magam még két évvel szülés után is – ápolt és eltakart!

Az anyaság nagyon halvány rózsaszín. Mint a férjem ingei, amiket megint a piros rugival együtt mostam ki.

banner

Az anyaság tengerkék, és sokszor nincs is jobb annál, mint hagyni, hogy a tenger hullámai sodorjanak, hintáztassanak, s csak engedni, hogy haladjunk, amerre haladnunk kell!

Az anyaság rikító sárga. Örök élénkséget, éberséget követel.

Anyának lenni nekem egy kicsit világoskék is. Mint a legkedvesebb body-nk színe, amiben először aludta át a fiunk (egy év után) az éjszakát. Képes voltam naponta kimosni, hátha az anyaga miatt alszik benne ilyen jól. Aztán egy nap megkegyelmezett nekünk, és bebizonyította: teljesen mindegy, mit adok rá. Tud aludni másban is!

Az anyaság piszkos fehér. Mint az agyonmosott textilpelenkák. Vagy mint a napok óta takarításra váró asztal. És… mint az érzés, hogy már semmi nem lesz köztünk olyan, mint régen!

Az anyaság seszínű, átlátszó. Mindig, amikor el akarok bújni, hogy más anyák ne bánthassanak, ne kapjak több “Bezzeg az én gyerekem“-et és kéretlen jótanácsokat.

Anyának lenni zöld. A remény színe ez! A reményé, hogy egy icike picikét mintha könnyebbnek tűnne minden nap. Vagy legalábbis egyre könnyebb lesz úgy mosolyogni, mintha könnyebb lenne!

Az anyaság fehér! Az első találkozások a gyerekeimmel életem legtisztább és legfényesebb pillanatai voltak.

Anyának lenni halványlila. A babaillatot semmi máshoz nem tudom hasonlítani. És három hét után hiába szippantottam bele mélyen a csecsemőmbe, soha többé nem éreztem ezt a semmihez nem fogható illatot, és azóta sem érzem… Más kisbabáján sem! Hiányzik :-(

Az anyaság kopott narancssárga. Mint a halványuló emlék a régi életemről, amikor addig aludtam, amíg akartam, olyan spontán lehettem, amilyen csak tudtam és tele voltam szabadsággal. De űrrel és vággyal is, hogy ez a “spontán szabadságozás” véget érjen!

És hogy mikor ARANY az anyaság? Mindig, amikor azt mondja: “Szeretlek, Anya!”

Sokszínű. Ettől szép és ettől nehéz.

Számodra ma milyen színű az anyaság?

————————–

Köszönöm a barátnőmnek, Rák Alexandrának, hogy megihletett fantasztikusan kifejező írásával: https://alexandrarak.com/2016/10/04/what-color-is-love/.

——————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?

Anya és a sport

Világéletemben szerettem sportolni. Rosszul éreztem magam, ha hetek teltek el mozgás nélkül. A sportolásnál már csak enni szeretek jobban, de ezt most inkább hagyjuk :-(.

Szülés után azonban eléggé meg voltam lőve. Az edzőtermekben UFO-nak éreztem magam, a labdasportokhoz béna vagyok, a fix időben lévő csoportos órákra kétszer egymás után nem jutottam el. Ráadásul a környezetemben élő önjelölt “szakik” sem segítettek a választásban.

  • Amikor futni kezdtem, megkaptam, hogy löttyedt leszek, lefutom a cicimet, szétmegy a bokám meg a térdem és társai. Mindenesetre hatásosnak bizonyult, és igazából akárki akármit mond, azóta is futok is – amikor sikerül.
  • Sokáig bringáztam. Akkor azzal érveltek páran, hogy a combom kétszeresére fog nőni – na ez teljesen elvette a kedvemet, mert hát… így sem vagyok egy párductestű, hogy finoman fogalmazzak.
  • Megtetszett pár újdonság is, például a kettlebell. Boldogan újságoltam a barátaimnak, hogy végre megtaláltam a sportomat, erre váltig állították, hogy a női szerveknek nem tesz jót.
  • Az itthon edzés DVD-re és Youtube videókra egészen jól működött az elmúlt években, de kezdett már unalmassá válni.

Megunva tehát a tapogatózást, egy nap figyelmembe ajánlották a Be Fit at Home oldalát és Haraszti Petit. Nagyon tetszett az alapötlet, hogy házhoz jön a személyi edzés, több típusú edzésformát ki lehet próbálni így, és megismerhetem az alkatomhoz leginkább illő gyakorlatokat.

Be is fektettem egy 3 alkalmas bérletbe. Peti nagyon profi, igazi szakértő, mindenre van egy bombabiztos tipp a tarsolyában. Továbbá teljes mértékben figyelembe vette a személyes igényeket vagy módosításokat – itt sajog, ott ropog kellett azért változtatni pár gyakorlaton.
Alapvetően úgy jó edzeni, ha nincsenek itt a gyerekek, ám egyik nap megbetegedtek, és le akartam mondani az órát. Ő azonban eljött és teljesen természetesen eljátszott a gyerekekkel, amíg én végeztem a rám osztott edzésprogramot.

Kettlebellel és súlyzóval is edzettünk, elmondta, mire kell figyelni, mi a helyes testtartás és fogás. Nagyon hatékony volt mindhárom edzés, napokig izomlázam volt utánuk, és olyan feladatsorokat csináltunk, amit azóta is szívesen és rendszeresen végzek.

Ez nem az az oldal, ahol előtte-utána képeket fogok mutogatni, de higgyétek el, egyre látványosabb a változás! Főként a vállam formálódik, én már látni vélem a szép, gombóc formájú vállaimat, amit bármennyire ódzkodtam tőle, csak súlyzós edzéssel lehet elérni.

És hogy mit is nyújt a Be Fit at Home?

  • állapotfelmérés
  • személyre szabott, változatos edzések
  • edzésterv
  • javasolt étrend

személyi edzés otthon

Mindez mennyibe kerül?

3 alkalmas bérlet 17.000 Ft
10 alkalmas bérlet 50.000 Ft

Felhasználás: 3 alkalmas bérletnél 15 nap, 10 alkalmas bérletnél 1,5 hónap.

Figyelem!!! Szeptember 1. és 8. között 20% kedvezmény!

3 alkalmas bérlet 17.000 helyett 13.600 Ft
10 alkalmas bérlet 50.000 helyett 40.000 Ft

De… ez tényleg megéri?

Nekünk, kisgyermekes anyukáknak ez egy olyan kényelmi szolgáltatás, ami minden szempontból kifizetődő:
Csak viszonyításképp:
Edzőtermi árak Be Fit at Home árak
Belépő és személyi edzés: 4.200 Ft-csillagos ég Alkalmanként 4.000-5.600 Ft között
Benzin költség: 500 Ft 0 Ft
Parkolás: Kb. 600 Ft 0 Ft
Utazás: 10-60 perc 0 perc

Bárhol igénybe vehetem a szolgáltatást?

Budapest 20 kilométeres vonzáskörzetében bárhol!

Hol olvashatok bővebben az edzőkről és a Be Fit at Home-ról?

Itt minden információt megtalálsz: http://www.befitathome.net/#edzok

Hol rendelhetem meg?

ITT

Túl az első 550 napon – avagy két gyerekkel az élet

Soha nem felejtem el a pillanatot: A 23 hónapos fiacskám épp hetedszer szerette volna hallani tőlem Sün Soma születésnapját, a farkaséhes kéthetes lánykám viszont képtelen volt szopizni, ha én közben beszéltem. Minden igyekezetem ellenére senki nem engedett az akaratából, így aztán nem egészen három perc múlva mindhárman sírva ordítottunk, és úgy éreztem, alkalmatlan vagyok a kétgyerekes anyaságra, az egyik gyerek mindig vár-szív-alkalmazkodik-ordít, az én életem pedig egy 24 órás szolgálat. Kétségbeesve hívtam a főnökömet, aki ilyenkor mindig előállt egy olyan mondattal, ami helyre tette bennem a dolgokat. Ezúttal azonban mélységesen csalódtam:

Nézd, nem fogok Neked hazudni. Az első másfél év pokoli nehéz lesz. De minden nap végén megveregeted majd a válladat, hogy megcsináltad, senki nem halt éhen, senki nem lett lelki sérült – maximum Te, de az elmúlik! És minden nap úgy fogod érezni, hogy egy icike picikével talán-mintha könnyebb lenne.

Beleégtek a szavai az agyam minden szegletébe: Másfél év? Az még majdnem 550 nap!!! Azt hittem, meghibbanok! De aztán valahogy mégis felszívtam magam, és megcsináltam. Tényleg minden nap vállamat veregetve, mert csak így lehet, legalább nekem el kell hinnem, hogy jól csinálom! De minden egyes nap azt éreztem, hogy belegebedek. Minden nap megerőltető, embert próbáló, idegőrlő, fárasztó és nehéz volt, versenyt futottam az idővel, végig úgy éreztem, a túlélésre játszunk. Nem voltak “lazább” időszakok, bár tény, hogy a férjem tisztességesen kivette és kiveszi a részét mindenben a rengeteg munkája mellett. Ő is iszonyú fáradt volt. Ha tehát valaki megkérdezte, hogy vagyunk, már panaszkodni sem volt kedvünk, csak legyintettünk: “Hagyjuk!”

Az volt az érzésem, hogy a terhek nem kétszereződtek, hanem tízszereződtek a kistesó születésével. Soha nem voltam jó matekos, ebben a korszakban azt vallottam, hogy egy meg egy az tíz! Ha kisgyerekekről van szó, mindenképp!!!

Aztán eljött az 550. nap. És tényleg: sokkal könnyebb! Teljesen egyszerre alszanak és ébrednek, a lányunk elkezdett beszélni, egyre hosszabban játszottak együtt úgy, hogy nem kellett beavatkoznom.

Ezen a nyáron pedig már egy 4 és egy 2 éves gyermeket menedzseltem a nyári szünetben (életem utolsó nyári szünete volt, mostantól meló!). Minden nap izgalmas, érdekes és vicces velük. Ki kellett várni ezt az időt, de ha újrakezdeném, tudva és látva a végeredményt, ugyanígy csinálnám!

Mostanra (és ezt most nem dicsekvésként írom, csak hogy erőt és biztatást adjak minden érintettnek):

  • Megmondják, mit kérnek reggelire, ebédre, vacsorára – természetesen ugyanazt, nincs különcködés meg “én azt nem szeretem”!
  • Maguktól esznek, mi is simán megebédelünk, -vacsorázunk velük
  • Mivel a fiunk már minden mesekönyvet kívülről fúj, ő mondja az esti mesét a hugának. Ki vagyunk tiltva olyankor a szobából
  • Reggel, ébredés után édesen csacsognak (bár én igazából azt a részt várom, mikor felkiabálnak a konyhából, hogy “Apa, Anya, gyertek, kész a reggeli!” :-D)
  • Mindenki egyedül oldja meg a “folyó ügyeit”, olyannyira, hogy együtt járnak mosdóba!
  • Együtt játszanak legszívesebben, simán meg tudok úgy főzni egy bonyolultabb ételt, hogy csak néha nézek rájuk.
  • Segítenek következetesnek lenni. Ha az egyikükkel másképp bánok ugyanabban a szituációban, mint a másikukkal, máris megy a “bezzeg ő”-zés. És hát… igazuk van, na!
  • Vannak belső poénjaik, amiket csak ők értenek, de ők órákig röhögcsélnek rajta!

Szóval azt kell mondjam, mostmár sétagalopp velük az élet. Helyreállt a világ békéje!

A matek tudásom is kezd javulni. Már 1 + 1 az 2. Érzetre is! Sőt, jó pillanatokban megkockáztatom, hogy 1 + 1 az 0 :-)

És mindenkinek üzenem, aki kis korkülönbséggel neveli csemetéit, és abban a bizonyos 550 napban van, hogy én is voltam ott, ahol most ők vannak – már lelki értelemben. Lassan, nagyon lassan, de tényleg egyre könnyebb lesz, bár tudom, hogy ezt most nehéz elhinni! Fantasztikusak vagytok, de tényleg!!!

——————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?

Anya és a magány

Furcsának tűnhet a cím, főként, ha még nincs gyereked! Ha viszont ANYA vagy, akkor talán hasonló érzések lehetnek benned is ezzel kapcsolatban, mint bennem.

Mikor megszületett a kisfiam, egy kedves ismerősöm azt mondta nekem: “Mostmár soha többé nem leszel egyedül!” Egyedül előtte sem voltam, hiszen van egy csodálatos férjem. De azóta értem, miről beszélt az ismerősöm. A gyerekkel egy olyan megmagyarázhatatlan “pluszt” kaptam, amivel minden értelmet nyer. Nem vagyok egyedül, hiszen van egy (illetve azóta már kettő) apró kísérőm, akik minden utamra velem jönnek, akiknek számítok, akik számítanak rám, akiknek én és a férjem vagyunk A VILÁG. És akik akkor is velem vannak, amikor fizikailag nincsenek velem.

EGYEDÜL tehát valóban nem leszek már. És ez tök jó! De nem is erről szeretnék most írni.

Hanem a MAGÁNYRÓL. A szülőktől, rokonságtól távol, hasonló helyzetben lévő barátok híján nagyon magányosnak érezheti magát egy kisgyermekes anyuka. Ha vannak is barátok, akiknek hasonló korú gyermekük van, csak akkor jön össze a találkozó, ha a csillagok is úgy állnak, ÉS egyik gyerkőc sem betegedik le – ami téli időszakban maga a csoda.

És hogy mit tesz egy magányos édesanya? Kompenzál. Vigasztalja magát. Kapaszkodik.

Sokak barátkoznak ilyenkor össze a Facebookkal. Nagyon. Nagyon-nagyon. Úgy kétpercenként csekkolva. Több tucatnyi csoporthoz csatlakozva, és vadidegen embereknek kitálalva legbensőbb titkaikat, érzéseiket. Persze szíve joga, nem látok ebben rosszat, de én mindig féltem, hogy bántanak ezek az idegenek, ha kitárulkozom – ehhez képest most blogot írok :-).

Fórumokon is sokan vigasztalódunk. Egy darabig ez nekem is ment, nagyon szerettem, aztán kiábrándultam belőle, mikor felvetettem a többi tagnak, hogy találkozzunk személyesen, és zárt kapukon döngettem. Mindenki meg akart maradni a “személytelen” személyeskedésben. Azóta erről a “szerről” lejöttem.

A magányos anyák egy másik része a futárral lesz jóban :-). Az örömszerzés, a kompenzáció, vagy a társaság motiválja őket, ezt nem tudom, mert én anyagi korlátaink miatt sosem voltam nagy házhoz rendelős. Mindenesetre egyre jellemzőbb jelenség a rendelés-függőség, amit szerintem nagyrészt a magány motivál.

banner_egyedul

Azon a napon, amikor felismertem, hogy amit igazából érzek, az a MAGÁNY (már maga a felismerés sem könnyű ám!), írtam egy listát, hogy mi az, ami ebből ki tudna zökkenteni. Talán nem meglepő, de csak olyan dolgokat írtam fel, amiken JELEN KELLETT LENNI!

  • Baba-mama klub – ha a közeledben nincs, szervezz egyet!!! (DE ősztől újra lesz Anyaidő baba-mama klub is, részletek augusztusban!)
  • Koktélozás, teázás, kávézás barátnőkkel (újakkal, régiekkel. Egy anyukával például harmadszor próbáltunk beszélgetni a játszótéren gyerkőcök mellett – sikertelenül, amikor felvetette, hogy egyik este folytassuk egy koktél mellett. A mai napig hálás vagyok neki ezért, én soha nem lettem volna ilyen bátor. És azóta is havi rendszerességgel elmegyünk valahová dumálni)
  • Heti egy este, mikor együtt vagyunk a férjemmel, nem dolgozik egyikünk sem a gép előtt, nem nyomkodjuk a telefont, hanem együtt vagyunk
  • Közösségi sport – na az azóta is terv maradt, egyelőre Béres Alexandra ebben a “társaságom” :-). De rengeteg közös futást szerveznek, anyukáknak is (pl. a Gyerünk, Anyukám szigettornája), vagy egyre több Street Gym van országszerte, ahol van már közösség is, ott biztosan szívesen látnak.
  • Emberek között lenni. Most, hogy nyári szünet van az oviban is, és a “nagy” is itthon van, bevezettük, hogy heti egy délelőtt BKV-zunk. Busz, HÉV, villamos, troli, séta, metró, minden van. Mikor dolgoztam, utáltam, de most én is nagyon élvezem, még a zsúfolt 7-es buszt is.

Amint látható, tudatosan küzdök a Magány ellen, megjegyzem, sikerrel! De sokszor még most is rám szakad a magány nyomasztó érzése. Az okosok azt mondják, ez elmúlik. Nos, mindenképp… Hiszen egy szép, vagy nem is olyan szép napon visszatérünk a munka világába, ahol óhatatlanul társasági életet fogunk élni. Nekem egyre közeleg ez a nap. Várom is, meg tartok is tőle. De erről majd egy következő bejegyzésben…

——————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?

 

Anyaidő és lelkiismeret

Néhány kifogást említettem már, amiért, mi, anyák nem igazán megyünk el kikapcsolódni (5 kifogás az anyaidő ellen). A legfőbbről azonban nem tettem még említést: a lelkiismeretről! A hangról, ami belül, a szívem/fülem/agyam legmélyebb bugyraiból felfortyan néha (jaj! Vizuális típus vagyok!), hogy “Dehát Neked nem az a dolgod, hogy kikapcsolódjál! A gyerekeid számítanak Rád, Te meg csak úgy otthagyod őket! Hát milyen anya az ilyen?

Sajnos néhány napja engem is hatalmába kerített ez a marcangoló érzés. Nemrég dicsekedtem Facebookon, hogy meghívott a barátnőm egy 48 órás kiruccanásra. Nagyon-nagyon örültem neki, nem voltam ilyen sokáig távol itthonról, mióta… igazából mióta család vagyunk. Tényleg úgy éreztem, hogy ez már nagyon kijár nekem. Elképzeltem, ahogy nagyokat sétálunk, beszélgetünk, önfeledten röhögünk, nosztalgiázunk, üldögélünk, bulizunk, délig alszunk, és… Nem is folytatom. Bevallom, vannak napok, mikor ez éltet, és olyankor gyorsan megnézem, mennyit kell még addig aludni – már csak hármat!!!

banner_egyedul

Aztán tegnapelőtt jött ez a hang a maga vádaskodásaival és számonkéréseivel. És azóta minden megváltozott. Már látom magam előtt azt is, ahogy a lánykám engem követel ébredéskor, velem akar elaludni, hozzám akar majd bújni és én nem leszek ott neki. Hogy a fiam az én tejbegrízemet kéri, és nem biztos, hogy Apáé ugyanolyan lesz! És azt is, hogy a férjemre hárul minden, amiben azért nyilván nincs akkora rutinja, mint nekem, akinek ez a “dolga”, és szegény amúgyis hullafáradt az egész heti hajtástól. És még jön hozzá egy ilyen “program”, hogy a drága neje most épp ki akarja magát pihenni (megjegyzem, szemrehányásnak még csak csíráját sem fedezem fel benne – még -, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok neki!).

Ilyenkor azzal próbálom elnyomni a lelkiismeretem hangját, hogy én sem vagyok pótolhatatlan. Apa ugyanúgy meg tudja nyugtatni a lányunkat – csak kicsit tovább tart. És ő is a legjobb tudása szerint készíti majd el a tejbegrízt, ha arra lesz igény. Aztán ez a “pótolható vagyok“-érzés sem az igazi ám, szóval a végére egy hatalmas káosz lesz, a kérdéssel: nekem erre tényleg van igényem? Tényleg olyan iszonyú kimerítőek a saját gyerekeim???

Nos, szerencsére nem! De arra jutottam, ha nem is “jár” nekem ez a 48 óra szabadság, nagyon jót fog tenni. Az idegrendszeremnek, a táncos lábaimnak, az alvókámnak, a sokszor eltűnőben lévő humoromnak. Arról nem is beszélve, hogy a barátnőmmel végre minden félbeszakított történetet be tudunk fejezni, ez nagyon ránk fér már. Apának pedig biztosan óriásit nő az egoja, hogy ezt is meg tudja oldani :-). Szóval… mindenki jól jár! A hang meg kussoljon 😀

——————————

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

Én miért nem hisztizhetek???

Tegnap reggel a nagyfiam oltári nagy balhét csapott, amikor közöltem vele, hogy az apukájuk már elment dolgozni (ez tízből tíz reggelen így van, és még soha nem akadt fenn rajta, na mindegy…). Aztán míg ő pisilni ment, megcsináltam neki a müzlit, ami a második balhénkat idézte elő: DE ÉN AKARTAM ÖNTENI A TEJET! – Újabb 5 perc hangos sírás, majd nyöszörgés.

Ezt a remek hangulatot egy pillanat alatt átvette a lánykám, és a mindennapi pajzsmirigy gyógyszerét ötször (!) lökte ki a kezemből bömbölve, hogy ő ugyan azt be nem veszi…

Alig negyedórával ébredés után tehát két telitorokból síró gyerek figyelt a konyhában, minden anya álma, de komolyan! Magamhoz öleltem őket, és még ott is hosszan picsogtak-hüppögtek. Én meg közben azon gondolkoztam:

MILYEN JÓ NEKIK!!!

Ők még büntetlenül elsírhatják magukat bármin. De nem azzal a visszafojtós felnőtt könnyezéssel, hanem teljes torokból, őszintén, és egészen addig, amíg valaki agyon nem ölelgeti őket. Egész nap ezen járt az agyam, mennyi idegességet, hajtépést spórolnék meg magamnak, ha egyetlen napra bennem is meg lenne ez a képesség – és lenne valaki, aki ilyenkor alaposan megölelget, minden alkalommal…

  • Nincs kedvem felkelni: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
  • Nem jön rám a kedvenc nadrágom: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
  • Bedöglött a mosógép: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
  • Nem lehet tolni a babakocsit ezen a nyamvadt járdán: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
  • Nem ért haza időben a férjem: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

És még hosszan folytathatnám a sort, mi miatt tudna az ember egy jóízűt bömbölni :-). Ehelyett marad az “Ugyanmár, ez semmiség, ne akadj már ki mindenen!“, meg az “És? Oldd meg!” Hjaj… Gondtalan gyermekkor…

Persze aztán eszembe jutott, hogy biztosan van olyan nő, akiben ez a remek “képesség” megmaradt felnőttkorára is. És elképzeltem, ahogy tényleg toporzékol és zokog mindenen – és marha jót derültem ezen. Te ismersz ilyet? :-)

——————————

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

Kiért és kivel töltődünk igazán?

Négy éve vagyok itthon a gyerekekkel. Pörgős, vicces, spontán, minden buliban benne lévő Csajsziból négy fal közé szoruló, „szigorú” napirend szerint élő Anya lettem. Az első évet kiválóan bírtam. Igazából a másodikat is. A gondok a második gyermekünk érkezésével kezdődtek. Akkor hirtelen számolgatni kezdtem: tulajdonképpen fogok még órákon át nevetgélni a baráti társaságunkkal? Fogok még utazgatni, bulizni? Vissza fogom tudni még csempészni a régi Énemet az életembe? Vagy örökre elbúcsúztam tőle a szülőszobán?

Megszületett tehát egyfajta hiányérzet, ami alig egy hónap alatt akkorára duzzadt, hogy már nem bírtam vele! Hozzá kell tennem, hogy hó nélküli, hideg, szürke tél volt, ez sem tett jót a hangulatomnak. A hiányérzetből tehát hamarosan az lett, hogy minden humorérzék, kedvesség, türelem és tolerancia kiköltözött belőlem. Hónapokig azon kaptam magam a napok végén, hogy „nahát, ma sem mosolyogtam!”. Türelmetlen, ingerlékeny voltam, nem tudott olyan tenni sem a férjem, sem a gyerekeim, amibe ne tudtam volna belekötni – jaj pedig hogy utálom, ha valaki ilyen! Sajnos sokáig azt gondoltam, ez így normális, majd elmúlik, ez a „csomag” része, és biztos minden anya ilyen…

Szerencsémre a férjem és a barátaink győzködtek: a helyzet tarthatatlan, szükségem lenne bizonyos időközönként egy kis kikapcsolódásra, a gyerekek nélkül. Mivel nagyszülői segítségre nem számíthatunk, kettőnknek kellett megoldást találni a férjemmel. Könnyedén meg is szerveztük a dolgot: ő péntekenként focizott és aztán kicsit sörözgetett a barátaival, én pedig viszonylag rendszeresen eljártam valahová, hetente egyszer. Barátnőzni, edzeni, énekelni, táncolni, moziba, amihez épp kedvem támadt. Este, délután vagy hétvégenként délelőtt, ahogy sikerült.

Így éltünk másfél évig, nagy egyetértésben és elégedettségben. És büszkén hangoztattuk minden barátunknak és ismerősünknek, hogy „Nézzétek, mi milyen jól csináljuk: mindketten megkapjuk a heti egy szabad esténket vagy épp óráinkat!

Aztán nem is olyan rég, egymástól teljesen függetlenül ismét hiányérzetünk támadt a férjemmel: rendben van, hogy ÉRTÜK, MIATTUK, A CSALÁDÉRT töltődünk mindketten. Na de mindig CSAK egyedül vagy a barátokkal? Rendben van az, hogy egy házasságban a „Most hú de jól érzem magam”-pillanatokban soha nincs jelen a másik? Hogy ő mindig a barátaival ejtőzik, nekem pedig „csak” a gondterhelt, számlákkal sakkozó, álmos férj jut – és fordítva…?

És az helyén való, hogy én mindent meg tudok az alatt a heti egy este alatt beszélni a csajokkal, kielemezzük minden lelki frusztrációmat, örömömet és bánatomat, de a férjem ezekből alig érzékel valamit, mert nem jut rá esténként 2-3 óránk, hogy őt is részletesen beavassam a lelki folyamataimba (khm, khm, néha mondjuk talán jobb is, hogy nem lát bele ezekbe az agymenésekbe :-))?
Vagy hogy másik példát hozzak: az vajon oké, hogy el tudok menni, hogy az edzésen kieresszem a gőzt, de a férjem mellé mindig hullafáradtan fekszem be az ágyba? Szerintem ez hosszútávon nem tesz jót sem a kapcsolatnak, sem a családi életnek! Szeretem a férjemet, érte is kell töltekeznem, és ezt nem szeretném mindig NÉLKÜLE tenni!

banner_kettesben

 

Így aztán rájöttünk, hogy PÁROS KIMENŐRE is szükségünk van. Sajnos nagyszülők híján ezt jóval körülményesebb és zsebbe nyúlósabb megszervezni, de az elhatározás megszületett, és nagyon boldogok vagyunk tőle.

A gyerekek sem azt látják végre, hogy Anya vagy Apa mindig egyedül megy el itthonról, hanem ők egy EGYSÉG, akik sokmindent szeretnek együtt csinálni! Mindannyiunkban rögzül, hogy miről is szól ez az egész „családosdi”!

Kép: Stuart Miles, FreeDigitalPhotos.net

——————————

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

Anya kedvenc gyermekkönyvei

A Magyar Gyermekirodalmi Intézet kihirdette 2015 legjobb gyerekkönyveit. Egyiket sem ismerem, így most nem erről fogok írni – bár néhányuk igencsak felkeltette az érdeklődésemet, ilyen például Dániel András könyve is.

Mindenesetre ennek kapcsán elgondolkoztam azon, nálam mik kerülnének fel erre a listára. Mert hát rengeteg gyerekkönyv van, és van köztük sok-sok csapnivalóan rossz is, amikben igazából nem történik semmi, még a történet sem kerek, mégis nagyon népszerűek. Talán Ti is belefutottatok már ilyenekbe (csakazértsemírokpéldát, csakazértsemírokpéldát, csakazértsemírokpéldát).

Na de nem szeretek negatívkodni, így csak a jó könyvekről írok! Szerintem fontos, hogy mi, anyák és apák se kattanjunk be egy-egy könyvtől! Mikor terhes voltam, már hallottam mesekönyvekről, amiket az anyukák csak “lassan ölő méreg”-ként emlegettek, ezeket alapból kiiktattam, még a könyvtárban sem közelítjük meg őket!
Nekem azok a mesék a kedvenceim, amikben van valami megoldandó helyzet, megoldandó probléma vagy konfliktus, amiknek a végén tanul valamit a gyermek, és akár én is. Amit felhozhatok példaként bizonyos élethelyzetekben. Így nálunk ezek vannak előtérben, és eddig nem panaszkodnak a gyerekek! A listánk teljesen szubjektív, nem vagyok szakmai zsűri, a gyerekeim viszont azok! :-). Na de íme néhány példa:

Vadadi Adrienn: Ákos óvodába megy

Mivel a fiamnak olykor akadnak szorongás-szerű tünetei, mióta óvodás, ezért előszeretettel választok olyan meséket, történeteket, melyek ovisokról szólnak. Vadadi Adrienn könyvei erre (is) remek választások. Mi sokadikat olvassuk már, jelenleg az Ákos óvodába megy van porondon, ami három nagyon édes történetet tartalmaz, egy-egy ovis problémát feldolgozva.

Magyar népmesék – A kis gömböc és más mesék

A kisfiamnak hónapokig A szállást kérő róka volt a kedvence! Mindig kérte, hogy ezt meséljem neki este az ágyban, pedig elég durva a vége (Ha a rókát a kutyák szét nem tépték volna, az én mesém is továbbtartott volna…). Mivel az ágyban már fejből mesélünk nekik, én azt szerettem benne, hogy frissen tartja az agyat, hiszen figyelni kell, hogy mindig a megfelelő állatot mondjam, és elég hosszú ahhoz, hogy el is aludjanak a végére.

Bartos Erika: Bogyó és Babóca sorozat

Igen, jól olvasod! Beletartozom a szülők azon 1%-ába, akik szeretik a Bogyó és Babócát. Szeretem a vidéki hangulatát, tetszik benne az együtt “bandázás”, és számomra fontos tulajdonságokkal rendelkeznek a szereplők. Mostanában például nagy hasznát veszem az Erdei tornaverseny és a Társasjáték részeknek, a négyévesem ugyanis óriási versenylázban ég, mindenhol mindenkit le akar győzni, és – lehet, nem teszem jól, de – szeretném vele megértetni, hogy nem lehetünk mindig elsők! Vagy azt is szeretem, hogy mindig ki van mondva, hogy ki a hibás (ha képben vagy: Roller, Napraforgók, Focimeccs), de nincs egymásra mutogatás meg fröcsögés, hanem együtt oldanak meg minden helyzetet. Ha így olvasod, századjára is meglátod majd benne ezeket az üzeneteket :-). Én legalábbis ezen vagyok, különben már bediliztem volna…
Az, hogy a mese résztvevőinek felsorolásával elmegy fél perc, engem is sokáig idegesített, de mostanra egyszerűen kihagyom – szerencsére a fiam nem szól érte :-). (Ja és még egy fenntartás: a Karácsonyról szóló részt mi nem meséljük, mivel itt maguk keresnek fát, ők díszítik fel, ők készítenek ajándékot, nálunk pedig ezeket ugyebár Jézuska teszi.)
Nem elhanyagolható szempont továbbá, hogy a 4 és 2 éves korosztályt egyaránt leköti a mese, a kétévesnek még fontosak az illusztrációk, a négyéves meg már a szövegre figyel inkább, akár mondja is fejből!

Marék Veronika: Boribon sorozat

Magamtól nem tenném rá a könyvet a kedvencek listájára, de a 2 év körüli gyerekek nagyon-nagyon szeretik, nekünk három rész van meg, mindegyik sok darabban van már… Szintén remek sorozat mindkét korosztály számára, nálunk ezért van még mindig a kívánságlistán. Nem rossz történetek egyébként, de mégis… számomra kicsit a lassan ölő méreg kategória.

Tomor Anita: Nyúl Benő, Csiga Bandi és a Sün testvérek

Nálunk most ez a Jolly Joker! Hangulatában hasonló a Bogyó és Babócához, azonnal belopta magát a gyerekek szívébe. Mivel történetenként csak egy illusztráció van benne, illetve a mesék is részletesebbek és összetettebbek, így inkább 3 éven felülieknek ajánlom, de nekik remek választás, fiúknak, lányoknak egyaránt! Rendkívül izgalmas, kedves történeteivel nagyon szerethetővé válnak a kis szereplők, és itt is találkozhatunk a barátság, a segítés, a megoldáskeresés és a leleményesség fontosságával. Sokszor csavaros, váratlan fordulatokat tartalmaz, tényleg nem válik unalmassá sokadjára sem! Nagyon-sokadjára sem. :-)! De azért kicsit bízom abban, hogy nem ezek az utolsó történetek Nyúl Benőékről…

Gerzsényi Melinda: Mézike okosodik

Nem aktuális még, de zseniálisnak tartom ezt a könyvet. Verses formája és “bonyolult” üzenete miatt még nem vettem nagyon elő mesélés ideje alatt, de iskoláskorban biztosan minden nap elmesélem a gyermekeimnek, mert olyan értékes mondanivalója van, amivel máshol nem találkoztam még, és ami sok-sok frusztrációtól megszabadított volna kamaszként, ha valaki ezeket ilyen formában tálalta volna nekem. Egyrészt felhívja a figyelmet arra, hogy mind egyenlők vagyunk, nincs nagy és kicsi. A Királynak is megvannak a gondjai, ahogy nekünk, és mi is szabadok vagyunk, ahogy ő!
Egy másik történet pedig az akaratra, a bátorságra, az önmagunkban való hitre tanít. De ezzel a könyvvel megtaníthatjuk a gyermekünket arra is, hogy minden fejben dől el!
Hiánypótló mesekönyvnek tartom tehát a Mézikét, és várom a folytatását ennek is :-).

Nekem valahogy így nézne ki tehát a listám! Biztosan bővülni fog még :-)!

————————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

Az a bizonyos 24 óra

Nem most volt, de végre be tudok róla számolni!

Februárban alkalmunk nyílt arra, hogy a férjemmel kettesben töltsünk 24 órát! (Úristen, mikor is volt ilyen utoljára? 2011 decemberében!) A fiunk ovis szülői bálját ugyanis egy fantasztikus wellness szállodában rendezték, kedvezményes ottalvási lehetőséggel, amivel hála a családi összefogásnak, mi is élni tudtunk! S hogy mi is fért ebbe a 24 órába, amitől különleges lehetett? Na, hadd soroljam:

UTAZÁS:

Csak mi ketten ültünk az autóban. Nem volt közben “Anya miiii az a zöld izé ott?” “Hahó, Anya, mit mondtál Apának? Miért mondtad ilyen halkan?“, “Pisilni kell!” “Éhes vagyok!” és társaik. Azért bevallom, kellett pár perc, mire ezt megszoktuk, de utána jó volt mai zenét bömböltetni, beszélgetni, röhögcsélni.

SZOBA:

A szobánk kétszer akkora volt, mint az itthoni hálószobánk, benne hatalmas ággyal – első hazagondolás: itt aztán simán elférnénk mind a négyen! Engem azonnal hívogatott egy hatalmas alvásra, de arra még várnom kellett egy kicsit.

WELLNESS:

Na jó, ez otthon 3 perc zuhanyzásban ki is merül, szóval a szálloda minden wellness szolgáltatását és lehetőségét 100%-ban kihasználtuk: úsztunk, áztattunk, dögönyöztettünk, izzadtunk, gőzölődtünk, olvastunk megállás nélkül. Közben persze volt nagy jövőtervezés, világmegváltás, nosztalgiázás, évértékelés. Lehet, mi csinálunk valamit rosszul, de ezekre nem igazán nyílik alkalmunk a hétköznapokon.
Nagyon hálás volt egyébként a bőröm ezért a kis “szabadságért”, tényleg úgy néztem ki másnapra, mintha arckezelésen jártam volna!

banner_kettesben

DÉLUTÁNI ALVÁS:

Igen, jól olvasod! Alvásidőben nem konyharendezés-takarítás-felmosás-vasalás-edzés volt a program, hanem alvááááás! Nagyon jól esett mindkettőnknek, bár furcsa volt nem arra ébredni, hogy “Annnnyaaaa!!!“!

KÉSZÜLŐDÉS:

Amint írtam, a kimenőnk apropója az ovis szülői bál volt, tehát koraeste, a wellness és a délutáni alvás után kényelmesen készülődtünk. Nahát: lehet több időt is sminkeléssel tölteni, mint 3 perc?
Sőt, magammal vittem a szekrényem mélyéről a hajvasalót is (csoda, hogy tudtam még, hogy hol van!). Nagyon rég volt lehetőségem arra, hogy magamhoz képest “tisztességesen” jelenhessek meg, már ez önmagában ajándék! Közben a férjem nyugiban megnézett egy meccset (na jó, azért ez túlzás, nem két óra volt a készülődésem :-)), mindenesetre neki meg ez volt nagy ajándék.

VACSORA, TÁRSASÁG, BULI:

Az estét társasággal töltöttük, kedves szülőtársakkal – újabb hazagondolás: milyen fura ezeket a szülőket a cuki gyerekeik nélkül látni!
Nagyot vacsoráztunk (semmi “ne játssz az étellel!“, “maradj a helyeden!” és társai!), minden mennyei volt, közben megismertük az asztaltársakat, akikről eddig csak annyit tudtunk, hogy “ők-Benedek-szülei“, “ők-meg-Zsombié“… Jók ezek a beszélgetések, mi mondjuk alapvetően érdeklődő emberek vagyunk mindketten, így ez a rész különösen jól esett!
Vacsora után következett a TÁNC, szintén kedves programunk – és nem ám Halász Juditra, Gryllusra, meg Alma együttesre :-)!

Egész este mosolyogtunk, rengeteget nevettünk, igazán felszabadultan tudtunk szórakozni!

ÉBREDÉS, REGGELI:

7 óra, felriadok: csend. 7:30, újra felriadok: még mindig csend… Már-már nyomasztó csend! Azért próbálom magam lekötni, mert természetesen a férjem alszik, mint a bunda, nagy nehezen azért ő is ébredezik, épphogy beesünk reggelizni, amivel csak annyi a dolgunk, hogy összegyűjtögessük a svédasztalról, mit ennénk – Kánaán!!!

Ezután még visszatérhettünk kicsit a wellness részlegbe, majd pontosan 24 óra leteltével hazautaztunk, telis-tele energiával, élményekkel, kisimult bőrrel és idegekkel! Nagyon vártuk már a találkozást a gyerekekkel, akik szemlátomást észre sem vették, hogy elmentünk, sőt, a fiunk azóta is folyton azt kérdezi, mikor megyünk el megint bálozni… Hát, a főpróba megvolt, szerencsére a bébiszitterek sem azzal fogadtak minket, hogy “Na ezt aztán soha többé“:-)

TANULSÁGOK:

Nagy duzzogva még egy napot kibírtunk volna, de összességében azt beszéltük, hogy elsőre elég is volt ennyi – amúgyis azt olvastam, hogy annyi éjszakára tanácsos a szülőknek lelépni, ahány éves a legkisebb gyermek.
Nekem amúgy hosszú órákig kifejezetten zavarta a fülemet a csend, ami körülvett minket – tiszta skizo dolog ám ez: alig várjuk néha, hogy legyen egy kis nyugink, aztán amikor megkapjuk, már az is baj – én-nem-ezt-akartam!!! :-)
Így visszagondolva nekem nagy tanulság, hogy 24 óra alatt egyszer sem emeltem fel a hangomat, egyszer sem voltam ideges. És ez itthon is kitartott! Nem fogadalomból, és nem is azért, mert a gyerekeim közben mintagyerekek lettek! Egyszerűen tényleg jót tett a megtépázott idegrendszeremnek ez a pihenés, és azóta is ebből táplálkozom, a gyerekek legnagyobb örömére. Aztán egyszer sajnos biztosan kifogy ez a fenenagy energia-tank, de örüljünk, amíg tart!
Ami a párkapcsolatot, a szerelmet illeti, szintén óriási energiatöbbletet kaptunk, és szintén azt mondhatom, azóta is ebből élünk! Bele lehet ugyan csempészni 1-2 felhőtlen órát a mindennapokba is, de nem is tudom… Nekünk nagyon nehezen megy, de nem adjuk fel! És fejben közben már tervezgetjük a következő 24 óránkat!

kép: marcolm, FreeDigitalPhotos.net

————————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?