szerelem

Hiányzol!

Drágám!

Fogalmam sincs, milyen indíttatásból, de a napokban megkérdezted tőlem, mit hiányolok legjobban a gyerekek előtti életemből (hmmm…. csak nem a közelgő születésnapomra készülsz?) Akkor hirtelen nem is tudtam mit mondani, mert már kezdenek kikopni az agyamból azok az évek, mikor nem voltak gyerekeink. De… aztán bevillant, hogy van valami, ami nagyon is hiányzik.

Te!
Illetve helyesbítek: MI!!! És az a rengeteg dolog, amit mindig együtt csináltunk.

Tudom, tudom, most is rengeteg dolgot csinálunk, de gondolj csak bele: mindet felosztjuk egymás között:

Te kelsz hozzájuk, én dolgozom; te altatsz, én énekelni megyek; te dolgozol, én itthon várlak; te túlórázol, én itthon várlak tovább; te tolod a kicsit a babakocsiban, én futok a nagy bringásunk után; te focizni mész, én fürdetek és altatok; te sörözöl a barátokkal, én itthon várlak; te sietsz haza, én elrohanok két órára barátnőzni; most te mész templomba, jövőhéten én; te éjfélig dolgozol a gépnél, én megpróbálok ébren maradni, hogy együtt feküdjünk le aludni, de tízből kilencszer nem sikerül; te elmész a gyerekekkel vásárolni, én végre ki tudok takarítani; te intézed a tortát, én megsütöm a húst; neked ma van kedved szexelni, nekem csak holnap lesz – talán… És még sorolhatnám, miről szól az életünk jó ideje – és még hol a vége…!

banner_kettesben

Persze, együtt vállaltuk, a legnagyobb örömmel, és a legnagyobb egyetértésben, ne érts félre, nem arról van szó, hogy visszacsinálnám az egészet, dehogy! De nagyon hiányzik a MI a rendszerből! És talán Neked is, csak eddig nem tűnt fel! És még ha úgy is tűnik most, hogy ez az idő sose jön el: a gyerekeink egy szép (?) napon kirepülnek a kezeink közül, és akkor itt maradunk egymásnak újra: MI! Két dögös ötvenes :-D! De addigis tudd: HIÁNYZOL!

——————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?

Kiért és kivel töltődünk igazán?

Négy éve vagyok itthon a gyerekekkel. Pörgős, vicces, spontán, minden buliban benne lévő Csajsziból négy fal közé szoruló, „szigorú” napirend szerint élő Anya lettem. Az első évet kiválóan bírtam. Igazából a másodikat is. A gondok a második gyermekünk érkezésével kezdődtek. Akkor hirtelen számolgatni kezdtem: tulajdonképpen fogok még órákon át nevetgélni a baráti társaságunkkal? Fogok még utazgatni, bulizni? Vissza fogom tudni még csempészni a régi Énemet az életembe? Vagy örökre elbúcsúztam tőle a szülőszobán?

Megszületett tehát egyfajta hiányérzet, ami alig egy hónap alatt akkorára duzzadt, hogy már nem bírtam vele! Hozzá kell tennem, hogy hó nélküli, hideg, szürke tél volt, ez sem tett jót a hangulatomnak. A hiányérzetből tehát hamarosan az lett, hogy minden humorérzék, kedvesség, türelem és tolerancia kiköltözött belőlem. Hónapokig azon kaptam magam a napok végén, hogy „nahát, ma sem mosolyogtam!”. Türelmetlen, ingerlékeny voltam, nem tudott olyan tenni sem a férjem, sem a gyerekeim, amibe ne tudtam volna belekötni – jaj pedig hogy utálom, ha valaki ilyen! Sajnos sokáig azt gondoltam, ez így normális, majd elmúlik, ez a „csomag” része, és biztos minden anya ilyen…

Szerencsémre a férjem és a barátaink győzködtek: a helyzet tarthatatlan, szükségem lenne bizonyos időközönként egy kis kikapcsolódásra, a gyerekek nélkül. Mivel nagyszülői segítségre nem számíthatunk, kettőnknek kellett megoldást találni a férjemmel. Könnyedén meg is szerveztük a dolgot: ő péntekenként focizott és aztán kicsit sörözgetett a barátaival, én pedig viszonylag rendszeresen eljártam valahová, hetente egyszer. Barátnőzni, edzeni, énekelni, táncolni, moziba, amihez épp kedvem támadt. Este, délután vagy hétvégenként délelőtt, ahogy sikerült.

Így éltünk másfél évig, nagy egyetértésben és elégedettségben. És büszkén hangoztattuk minden barátunknak és ismerősünknek, hogy „Nézzétek, mi milyen jól csináljuk: mindketten megkapjuk a heti egy szabad esténket vagy épp óráinkat!

Aztán nem is olyan rég, egymástól teljesen függetlenül ismét hiányérzetünk támadt a férjemmel: rendben van, hogy ÉRTÜK, MIATTUK, A CSALÁDÉRT töltődünk mindketten. Na de mindig CSAK egyedül vagy a barátokkal? Rendben van az, hogy egy házasságban a „Most hú de jól érzem magam”-pillanatokban soha nincs jelen a másik? Hogy ő mindig a barátaival ejtőzik, nekem pedig „csak” a gondterhelt, számlákkal sakkozó, álmos férj jut – és fordítva…?

És az helyén való, hogy én mindent meg tudok az alatt a heti egy este alatt beszélni a csajokkal, kielemezzük minden lelki frusztrációmat, örömömet és bánatomat, de a férjem ezekből alig érzékel valamit, mert nem jut rá esténként 2-3 óránk, hogy őt is részletesen beavassam a lelki folyamataimba (khm, khm, néha mondjuk talán jobb is, hogy nem lát bele ezekbe az agymenésekbe :-))?
Vagy hogy másik példát hozzak: az vajon oké, hogy el tudok menni, hogy az edzésen kieresszem a gőzt, de a férjem mellé mindig hullafáradtan fekszem be az ágyba? Szerintem ez hosszútávon nem tesz jót sem a kapcsolatnak, sem a családi életnek! Szeretem a férjemet, érte is kell töltekeznem, és ezt nem szeretném mindig NÉLKÜLE tenni!

banner_kettesben

 

Így aztán rájöttünk, hogy PÁROS KIMENŐRE is szükségünk van. Sajnos nagyszülők híján ezt jóval körülményesebb és zsebbe nyúlósabb megszervezni, de az elhatározás megszületett, és nagyon boldogok vagyunk tőle.

A gyerekek sem azt látják végre, hogy Anya vagy Apa mindig egyedül megy el itthonról, hanem ők egy EGYSÉG, akik sokmindent szeretnek együtt csinálni! Mindannyiunkban rögzül, hogy miről is szól ez az egész „családosdi”!

Kép: Stuart Miles, FreeDigitalPhotos.net

——————————

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

Az a bizonyos 24 óra

Nem most volt, de végre be tudok róla számolni!

Februárban alkalmunk nyílt arra, hogy a férjemmel kettesben töltsünk 24 órát! (Úristen, mikor is volt ilyen utoljára? 2011 decemberében!) A fiunk ovis szülői bálját ugyanis egy fantasztikus wellness szállodában rendezték, kedvezményes ottalvási lehetőséggel, amivel hála a családi összefogásnak, mi is élni tudtunk! S hogy mi is fért ebbe a 24 órába, amitől különleges lehetett? Na, hadd soroljam:

UTAZÁS:

Csak mi ketten ültünk az autóban. Nem volt közben “Anya miiii az a zöld izé ott?” “Hahó, Anya, mit mondtál Apának? Miért mondtad ilyen halkan?“, “Pisilni kell!” “Éhes vagyok!” és társaik. Azért bevallom, kellett pár perc, mire ezt megszoktuk, de utána jó volt mai zenét bömböltetni, beszélgetni, röhögcsélni.

SZOBA:

A szobánk kétszer akkora volt, mint az itthoni hálószobánk, benne hatalmas ággyal – első hazagondolás: itt aztán simán elférnénk mind a négyen! Engem azonnal hívogatott egy hatalmas alvásra, de arra még várnom kellett egy kicsit.

WELLNESS:

Na jó, ez otthon 3 perc zuhanyzásban ki is merül, szóval a szálloda minden wellness szolgáltatását és lehetőségét 100%-ban kihasználtuk: úsztunk, áztattunk, dögönyöztettünk, izzadtunk, gőzölődtünk, olvastunk megállás nélkül. Közben persze volt nagy jövőtervezés, világmegváltás, nosztalgiázás, évértékelés. Lehet, mi csinálunk valamit rosszul, de ezekre nem igazán nyílik alkalmunk a hétköznapokon.
Nagyon hálás volt egyébként a bőröm ezért a kis “szabadságért”, tényleg úgy néztem ki másnapra, mintha arckezelésen jártam volna!

banner_kettesben

DÉLUTÁNI ALVÁS:

Igen, jól olvasod! Alvásidőben nem konyharendezés-takarítás-felmosás-vasalás-edzés volt a program, hanem alvááááás! Nagyon jól esett mindkettőnknek, bár furcsa volt nem arra ébredni, hogy “Annnnyaaaa!!!“!

KÉSZÜLŐDÉS:

Amint írtam, a kimenőnk apropója az ovis szülői bál volt, tehát koraeste, a wellness és a délutáni alvás után kényelmesen készülődtünk. Nahát: lehet több időt is sminkeléssel tölteni, mint 3 perc?
Sőt, magammal vittem a szekrényem mélyéről a hajvasalót is (csoda, hogy tudtam még, hogy hol van!). Nagyon rég volt lehetőségem arra, hogy magamhoz képest “tisztességesen” jelenhessek meg, már ez önmagában ajándék! Közben a férjem nyugiban megnézett egy meccset (na jó, azért ez túlzás, nem két óra volt a készülődésem :-)), mindenesetre neki meg ez volt nagy ajándék.

VACSORA, TÁRSASÁG, BULI:

Az estét társasággal töltöttük, kedves szülőtársakkal – újabb hazagondolás: milyen fura ezeket a szülőket a cuki gyerekeik nélkül látni!
Nagyot vacsoráztunk (semmi “ne játssz az étellel!“, “maradj a helyeden!” és társai!), minden mennyei volt, közben megismertük az asztaltársakat, akikről eddig csak annyit tudtunk, hogy “ők-Benedek-szülei“, “ők-meg-Zsombié“… Jók ezek a beszélgetések, mi mondjuk alapvetően érdeklődő emberek vagyunk mindketten, így ez a rész különösen jól esett!
Vacsora után következett a TÁNC, szintén kedves programunk – és nem ám Halász Juditra, Gryllusra, meg Alma együttesre :-)!

Egész este mosolyogtunk, rengeteget nevettünk, igazán felszabadultan tudtunk szórakozni!

ÉBREDÉS, REGGELI:

7 óra, felriadok: csend. 7:30, újra felriadok: még mindig csend… Már-már nyomasztó csend! Azért próbálom magam lekötni, mert természetesen a férjem alszik, mint a bunda, nagy nehezen azért ő is ébredezik, épphogy beesünk reggelizni, amivel csak annyi a dolgunk, hogy összegyűjtögessük a svédasztalról, mit ennénk – Kánaán!!!

Ezután még visszatérhettünk kicsit a wellness részlegbe, majd pontosan 24 óra leteltével hazautaztunk, telis-tele energiával, élményekkel, kisimult bőrrel és idegekkel! Nagyon vártuk már a találkozást a gyerekekkel, akik szemlátomást észre sem vették, hogy elmentünk, sőt, a fiunk azóta is folyton azt kérdezi, mikor megyünk el megint bálozni… Hát, a főpróba megvolt, szerencsére a bébiszitterek sem azzal fogadtak minket, hogy “Na ezt aztán soha többé“:-)

TANULSÁGOK:

Nagy duzzogva még egy napot kibírtunk volna, de összességében azt beszéltük, hogy elsőre elég is volt ennyi – amúgyis azt olvastam, hogy annyi éjszakára tanácsos a szülőknek lelépni, ahány éves a legkisebb gyermek.
Nekem amúgy hosszú órákig kifejezetten zavarta a fülemet a csend, ami körülvett minket – tiszta skizo dolog ám ez: alig várjuk néha, hogy legyen egy kis nyugink, aztán amikor megkapjuk, már az is baj – én-nem-ezt-akartam!!! :-)
Így visszagondolva nekem nagy tanulság, hogy 24 óra alatt egyszer sem emeltem fel a hangomat, egyszer sem voltam ideges. És ez itthon is kitartott! Nem fogadalomból, és nem is azért, mert a gyerekeim közben mintagyerekek lettek! Egyszerűen tényleg jót tett a megtépázott idegrendszeremnek ez a pihenés, és azóta is ebből táplálkozom, a gyerekek legnagyobb örömére. Aztán egyszer sajnos biztosan kifogy ez a fenenagy energia-tank, de örüljünk, amíg tart!
Ami a párkapcsolatot, a szerelmet illeti, szintén óriási energiatöbbletet kaptunk, és szintén azt mondhatom, azóta is ebből élünk! Bele lehet ugyan csempészni 1-2 felhőtlen órát a mindennapokba is, de nem is tudom… Nekünk nagyon nehezen megy, de nem adjuk fel! És fejben közben már tervezgetjük a következő 24 óránkat!

kép: marcolm, FreeDigitalPhotos.net

————————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

 

 

 

Házasságmentő FELHÍVÁS!!!

Biztosan tudjátok, hogy február elején ünnepeltük a házasság hetét. Országszerte előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket szerveztek, és tulajdonképpen mi is végig erről beszélgettünk pénteken az anyaidő-találkozón (nagyon értékes, építő, gondolatébresztő beszélgetés volt, köszönöm minden résztvevőnek!)

A téma kapcsán számtalan alkalommal futottam bele a héten egy nagyon fontos mondatba: minden házaspárnak kettesben kell tölteni HETI EGY ESTÉT, HAVI EGY HÉTVÉGÉT ÉS ÉVI EGY HETET! Először a jegyesoktatáson hallottuk ezt a szabályt, öt évvel ezelőtt. Akkor nagyon lelkesen bólogattunk, mert rém egyszerűnek tűnt a képlet. De aztán nagyon hamar megfeledkeztünk róla mindketten a férjemmel. Soha nem vettük a fáradtságot, hogy ezt megvalósítsuk. Négy gyerekneveléssel töltött év után viszont néha úgy érzem, be kell dobni valami mentőövet a kapcsolatunkért, annyira bedarálnak minket a hétköznapok, annyira nincs idő és alkalom egy hosszabb napi beszámolóra, sőt, általában egy teljesen végigfuttatott gondolatmenetre sem, mert valamelyikünket megzavarja valami, vagy ami még jellemzőbb: bealszunk. És meg lehet ezért kövezni, de engem bizony ez egyre inkább zavar, egyre inkább hiányzik az együttlét. Szeretem a férjemet, nem akarom őt év(tized)ekig háttérbe helyezni.

Na és itt jön ismét képbe a heti egy este, havi egy hétvége és évi egy hét-szabály! Azt hiszem, csakis ez lehet a megoldás!!!

banner_kettesben

Szép gondolat, de mindez kivitelezhetetlen fix segítség nélkül… Eszembe jutott viszont valami, ami talán sokaknak nyújthat megoldást, és most, hogy már a kisebbik gyermekünk is kétéves lesz, nálunk akár lassan aktuális is lehet: össze lehetne szövetkezni egy ismerős családdal, akik hasonló gonddal küzdenek, hasonló korú gyermekei vannak, de valahogy soha nem beszéltetek erről velük. És mondjuk havonta egyszer be lehetne vállalni egymás gyerekeit (a saját gyerekek mellé) – a gyerekeknek ez óriási buli, hiszen sok gyerek együtt az mindig nagy buli! A kettesben maradt szülőknek pedig maga a testi és lelki oázis (és közben töltekezhetnek arra a hétvégére, mikor ők kerülnek sorra)!

Bennem már kezd körvonalazódni, hogy mely ismerős illetve baráti családok jöhetnének szóba (reszkessetek!!! :-D). Mindenesetre itt és most meghirdetem a felhívást: Keresel egy családot, akikkel kölcsönösen segíthetnétek egymásnak? Oszd meg ezt a bejegyzést! Hátha látja egy ismerősöd vagy barátod, akinek eddig eszébe sem jutott ez a lehetőség, és így találtok megoldást! Hajrá!!!

————————————

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Sem a gyűrű, sem a papír, sem a gyerekek nem nyújtanak olyan biztonságot, mint az, ha szeretettel figyeltek egymásra – borzasztó elcsépelt tanács, de nem lehet eleget mondani, a cikksorozatban azt is árulom, hogyan és mire figyelj!

Hová küldhetem?

 

Kép: photostock, freedigitalphotos.net

A házasság 9 nagy tévhite

Ugyan nincs nálam a mindentudás, még az ötéves házassági évfordulónkat sem értük meg, de azt már tudom, hogy ahogy sokan mások, úgy én is igen bölcs gondolatokat hangoztatva “ugrottam bele” a házasságba. Az évek során ezekről sorra kiderült, hogy inkább tévhitek, mint bölcsességek. Jó esetben ezek az okosságok gyorsan felszámolódnak, de ha rendületlenül kitartunk mellettük, jóllehet, nehéz dolgunk lesz az együttélés során. Van ezek között a tévhitek között néhány egészen közhelyes, de ezek is tanulságosak.

  1. Ha szeret, úgyis rájön, mi bajom van!
    Oh igen, ez már a párkapcsolatokban is jellemző hozzáállás a hölgyek részéről… Két bökkenő van vele:
    a) sokszor mi is csak egy hétszeresen összetett mondatban tudjuk  megfogalmazni, hogy mi bajunk van, a férfiak pedig alapból nem használnak ilyen mondatokat…
    b) A másik gát pedig az, hogy brit tudósok kimutatták, hogy sajnos a férfiaknak mindössze 0,001 százaléka született gondolatolvasói képességekkel, és ezen férfiak 99,03 százaléka feladta, hogy női páciensekkel foglalkozzon. Kiszámoltad tehát, hány férfi tudja TÉNYLEG kitalálni, mi bajod van? Mák, ha ő pont a férjed :-)!gondolkodó nő
  2. Majd értem megváltozik, majd én megváltoztatom
    Majd miattam leszokik, átszokik, megszereti, elfogadja, megszakítja, stb.” Szeretnéd, mi? Lehet, hogy meg is fog változni, de aztán hónapok, évek, vagy akár évtizedek múlva gyűlölni fog, amiért elvetted az egyéniségét. Próbálkozni lehet, de a tapasztalatok azt mutatják, nem lehet “betörni” egy 30-40 éves férfit – khm, khm, sokszor úgy érzem, egy 3 éveset sem…
  3. Igaz, hogy nem szeretem az apját/anyját, de ő biztosan nem válik olyanná
    Ó…. Dehogynem :-(. Sajnos egy idő után jó eséllyel meglátod benne azokat a bizonyos nem kívánt tulajdonságokat. Vannak persze olyan esetek, amikor apuka/anyuka annyira negatív példaként lebeg a gyermek szeme előtt, hogy ez egy életre kiirtotta ezeket a rossz jellemvonásokat. Ők a szerencsések és tudatosak!
    De sajnos az a jellemzőbb, hogy a rossz minták (is) beépülnek, sokszor kitörölhetetlenül. És ezen tulajdonságok jellemzően akkor jönnek ki, mikor megismered a férjedet apaként. Látod, hogy ugyanúgy beszél a 2 éves fiával, ahogy vele beszél az apja – holott tudod, hogy gyűlöli, ahogy az apja beszél vele… Nagyon sajnálom az ilyen párokat, ez egy komoly, feloldatlan konfliktus lehet, akár egész életükön át.
  4. Most már biztonságban vagyok, hiszen összeházasodtunk
    Bár hiszem, hogy ez alapvetően igaz, és vallom a jóban-rosszban “szabály” létjogosultságát is. Az mindenesetre tény, hogy a házasság maga nem ad okot arra, hogy hátradőljünk és a kisujjunkat se mozdítsuk azért, hogy a párunk minden pillanatban jól érezze magát és boldog legyen. (Egy férfi sem tud például dicséret nélkül létezni, hogy a legalapvetőbb dolgot említsem). Aztán a gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy a házasság semmire nem garancia, manapság már 20 perc alatt el lehet válni, és társadalmilag sem ciki. Észnél kell tehát lenni feleségként is.
  5.  Most már biztonságban vagyok, hiszen gyerekünk van
    Jó lenne, ha ez így lenne, de sajnos számos példát látunk arra, hogy egészen pici babákkal maradnak egyedül édesanyák, kiszolgáltatottan, a legnagyobb szükségben. Itt is nekünk kell sajnos az okosnak lenni, hiszen a férjünk mindennapjai nem változnak olyan jelentősen, mint a mieink. És bizony erőnkön felül kell figyelni, törődni, meghallgatni akkor is, amikor már semmi másra nem tudunk gondolni, csak az alvásra. És morgolódás nélkül türelmesen kérni akkor is, amikor igazából már azért is üvölteni tudnánk, mert 17:00 helyett 17:08-ra ért haza a mi drága hitvesünk. Nem mindig könnyű, de tényleg nincs rosszabb egy elsárkányosodott feleségnél…
    Ha már elsárkányosodás… Itt említeném meg, hogy ez az elsárkányosodás tapasztalataim alapján ezerszer jobban zavarja a férjeket, mint az, hogy esetlegesen rajtad maradt 5-6 kiló a szülés(ek) után. Ha tehát teheted, inkább a lelkedet ápolgasd (például aludj!), mint hogy a testedet sanyargatod minden szabadidődben – az persze mázli, ha ez a kettő összefügg: szívesen diétázol és edzel. A lényeg, hogy jóban legyél magaddal, és akkor messziről elkerül a sárkány :-).
  6.   Házasságban már nem szexelünk annyit, mint amikor “jártunk”
    Ez sem feltétlenül törvényszerű. De ha így is van, az nem biztos, hogy közös akaratból alakult így. Vitathatatlan tény, hogy számos házasság megy gallyra a szexuális konfliktusok miatt. A nő fáradt, álmos, kövérnek érzi magát, fél, hogy meghallják/benyitnak a gyerekek, stb. A férfi fiziológiai szükségletei viszont rendületlenül fennállnak (ööö, izé, képletesen :-D).
    Valahol azt olvastam egy idős házaspárral készült interjúban, hogy a férj attól érezte magát boldognak a házasságuk 53 évének minden napján, hogy a felesége naponta legalább egyszer megdicsérte valamiért, illetve mert soha, egyetlenegyszer sem utasította vissza a közeledését. Nagyon megfogott ez akkor. Az persze pech, ha egy szexmániáshoz mentél hozzá :-)
    ID-100206253
  7. Ha valami problémám van, azt frissen, melegében elmondom a férjemnek
    Lehet, hogy ezzel ma is sokan egyetértenek, hiszen tudom, hogy nem jó a konfliktusokat elodázni. Nekem azonban van egy 24 órás elvem erre. Alszom rá egyet, ami sokszor elég is arra, hogy rájöjjek: túlreagáltam volna a dolgot, ha balhét csapok… Ha azonban másnap is ugyanannyira bánt, akkor szóba hozom, hogy “Te komolyan gondoltad tegnap, hogy …” Szerencsés esetben a válasz az, hogy “Mi? Ilyet mondtam volna? Neeem, bocs, hülye voltam.” Ha azonban a konfliktus továbbra is él, akkor kitisztult fejjel, ész érvekkel tudunk vitatkozni, és a végén nagyobb eséllyel jutunk konszenzusra.
  8. Soha nem fogunk a gyerekek előtt veszekedni
    Úgyis fogtok! Akkor is, ha csak tekintettel veszekedtek – a gyerekeknek ráadásul kiváló radarjuk van erre. Szerintem ezzel kapcsolatban az a legfontosabb szabály, hogy a feszültség feloldását is lássák a gyerekek. Ne csak azt, hogy tegnap este ordítozás volt, ma meg minden oké, mert akkor valamelyik szülőt az áldozat szerepében fogják látni, plusz elkezdenek kombinálni, hogy el fogtok válni. Ez pedig nagyon ijesztő minden gyereknek.
    hiányzó apa 2
  9. Minek “randizni”? Együtt vagyunk otthon minden este!
    Hát épp ezért! Mennyivel hangulatosabb mondjuk a városban találkozni egy gyors ebédre kettesben, vagy együtt hazamenni munkából! Ráadásul otthon úgyis felmerül valami más fontos elintéznivaló, és máris oda a randevútoknak. A meghittségnek viszont muszáj egy kis helyet szorítani az életetekben. Ez talán inkább nekünk fontos, így erről (is) nekünk tanácsos gondoskodni.

Majdnem öt év alatt tehát 9 tévhit dőlt meg házassággal kapcsolatban a környezetemben. Kíváncsi vagyok, mit tartogat a következő 5 év…

Ismerős volt néhány? Te is vallottad/vallod némelyiket?

A cikket a Vendég a háznál c. műsor ihlette: http://www.mediaklikk.hu/2016/01/04/vendeg-a-haznal-hazassag/

Kép: khunaspix, FreeDigitalPhotos.net

——————————–

Úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged? Iratkozz fel a hírlevelemre, és máris küldök 10 biztosan működő tippet a hétköznapokra, valamint elsőként értesülsz az akcióinkról, híreinkről. Sőt, mostantól hétfő reggelenként küldök egy kis “hétrevaló vidámságot” is!

Napi boldogság – január 3.

Ma kirándultunk egy rövidet a környéken. Boldog vagyok, amiért:

  • szikrázó napsütés volt!
  • sikerült mindenkinek úgy felöltöznie, hogy ne fázzon, de ne is legyen melege.
  • a másfél éves kislányom csak húsz perc után kezdett nyivákolni, hogy elfáradt, és újabb húsz perc után új erőre kapott :-).
  • gyönyörű volt a kilátás.
  • a friss téli levegő minket feltöltött, a gyerekeket kiütötte: majdnem három órát aludtak.

Azt hiszem, ma nagyon boldogan térhetek nyugovóra!

Úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged? Iratkozz fel a hírlevelemre, és máris küldök 10 biztosan működő tippet a hétköznapokra, valamint elsőként értesülsz az akcióinkról, híreinkről. Sőt, mostantól hétfő reggelenként küldök egy kis “hétrevaló vidámságot” is!

Napi boldogság- január 1.

A mai napban az volt a legjobb, hogy az önfeledt szilveszteri bulizás után (nem kis szervezés árán, de végül sikerült együtt töltenünk a szilvesztert a barátainkkal), okosan felosztottuk a délelőttöt a férjemmel, felváltva aludtunk. A terv és a kivitelezés is remekül sikerült – azt mondjuk nem kalkuláltam bele, hogy a szokásos 8:00 helyett 6:20-kor ébrednek a gyerkőcök, de ez van. A délutánt pedig már megújult erővel csináltuk, együtt, az estét elemezgetve, nagyokat nevetve.

Így a fáradtság ellenére remek kis nap volt, a közös tánc és baráti beszélgetések pedig jó időre feltöltöttek mindkettőnket – és a kapcsolatunkat is.

Úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged? Iratkozz fel a hírlevelemre, és máris küldök 10 biztosan működő tippet a hétköznapokra, valamint elsőként értesülsz az akcióinkról, híreinkről. Sőt, mostantól hétfő reggelenként küldök egy kis “hétrevaló vidámságot” is!

Új év, új Anya?

Szégyen, nem szégyen, szeretem összeírni a hosszútávú célokat minden évben. És – szégyen, nem szégyen -, a megvalósulásuk általában elmarad. Igazából évek óta ugyanazok a tételek szerepelnek a listámon (heti fix este Apával, belépni egy kórusba, hetente kétszer sportolni, fogyni, fogyni, fogyni, több levest enni).

Mentségemre szóljon, hogy ideig-óráig tartom magam hozzájuk, de aztán…

  • Aztán mindig közbejön valami, és nem valósulnak meg a heti egy fix esték Apával.
  • Aztán jön egy költözés, és hiába néztem ki magamnak egy jó kis kórust, már nincs értelme belépnem (DE: mostmár úgy tűnik, itt maradunk: tud valaki egy jó kórust Szentendrén? 😀)
  • Aztán kiderül, hogy a heti két sport semmire nem elég – de legalább összejön!!! -, több kell!
  • Aztán kiderül az is, hogy a negyvenedik fajta diétát is képtelen vagyok betartani, amíg van itthon Túró Rudi és Nutella…
  • Aztán rá kell jönnöm, hogy azért nem eszek levest minden nap, mert tök macerás őket megfőzni.

Szóval mindig van valami legyőzhetetlen, áthághatatlan akadály, ami még az én páratlan elszántságomat is képes megtörni (muhahaha!!!).

Idén tehát azt fogadtam meg, hogy nem idegesítem magam listákkal.

  • Ha fontos lesz, hogy együtt legyünk a férjemmel, úgyis kerítünk sort a “fix” estékre.
  • Ha fontos lesz, hogy folytassam az éneklést, akkor úgyis ott leszek minden kóruspróbán.
  • Ha fontos lesz, hogy ne nézzek ki úgy minden ruhámban, mint egy kötözött sonka, egy hónap alatt ledobom azt az 5 kilót.
  • És amint azt egy előző cikkben írtam, nemrégiben ráálltunk a heti menü összeállítására, és figyelünk rá, hogy legyen benne leves, legalább háromszor. Így általában azért összeszedem magam és megfőzöm őket.

Egyetlen dolgot csinálok meg, 2016 minden napján, ebben ugyanis szégyenszemre van hová fejlődnöm: mostantól minden nap végén megfogalmazok magamban 1-2-3-4 dolgot, ami jó volt a napban, amiért megveregethetem a vállam, amiért büszke lehetek a családra vagy a gyerekekre, amiért hálát adhatok, ami mosolyra fakaszt. Mert sajnos egyre inkább azt veszem észre, hogy bedarált a napi rutin, nincs idő megállni összeröhögni, tapsolni, mosolyogni, felnézni az égre… Ez könnyen lehet, hogy csak a szürkeségnek, a hidegnek és a sötétségnek “köszönhető”, de… hosszú még a tél, épp ezért kell tennem valamit már most!

Ha nem bánjátok, januárban ezeket a napi derűket itt is meg fogom osztani. És Titeket is arra buzdítalak, hogy ne csak túléljétek a napokat 2016-ban (sem), hanem minden nap legyetek tisztában azzal, hogy a legnagyobb boldogság már a miénk: édesanyák vagyunk! És még mielőtt bárki mondaná: panaszkodni ér!!! De örülni még jobban!!! :-)

Ja és csak hogy értsétek: íme a tavalyi és a tavalyelőtti listám, összesítve:

fogadalmak 2016

Kép: Sujin Jetkasettakorn, FreeDigitalPhotosNet

—————————————————

Szeretnél hasonló cikkeket olvasni? Iratkozz fel hírlevelemre! Ráadásul elküldök 10 működő tippet arra, hogyan teremthetsz magadnak anyaidőt a hétköznapokban!

Ahová Apa szívesen megy haza…

Nagy szerencsénkre az esküvőnk előtt szuper jegyesoktatásra jártunk (Budapesten a Margit körúton a Gorove házaspárhoz. Mindenkinek csak ajánlani tudom). Azóta is sokszor eszembe jut egy-egy ott elhangzott gondolat vagy jótanács. A legjobb pedig az, hogy mindet hallotta a férjem is, tehát  utalhatok rá, hogy “Dehát jegyesoktatáson is megmondták, hogy …” És azt kell mondjam, az ott kapott “receptek” kiválóan működnek, egytől egyig.

Sokszor beszéltek például a női előadók arról, mennyire fontos az, hogy a férj jó érzéssel térjen haza, hogy jó legyen a hangulat. Azaz ne felcukkolva, vádaskodva, megtépázott idegszálakkal várjuk, mert annak nem lesz jó vége. Nem is értettem, miről beszélnek: dehát szereti a feleségét, együtt választottak maguknak otthont, közösen vállalják a gyerekeket, miért is ne szeretne hazajárni? Hát, azóta négy év eltelt, és kezdem érteni, mire értették ezt. Sokszor, igazából hónapokig totál depressziósan, mosolytalanul, kimerülve vártam őt haza, annyira leszívta az energiámat az állandó készenlét. Akkor ő 100%-ig mellettem állt, rengeteget segített, pedig… nem lehetett túl felemlő látvány, ami itthon fogadta – ordító csecsemő, zokogó feleség: kiváló kombó.

Cserébe mostmár tudom, kulcsfontosságú, hogy amikor hazaér a munkából, akkor, abban a pillanatban minden “jó” legyen. Egyúttal már értem azt is, hogy erre tudatosan kell figyelni, mert bizony nem könnyű mindig, minden körülmények között biztosítani az otthon melegségét, a kedves mosolyt, a játékhalmaz-mentes lakást és társait.

Mióta kisgyerekeink vannak és 7/24 otthon vagyok velük, kialakítottam egy menetrendet, ami nagyjából működik, de nem mindig könnyű, sőt… Sokszor 16:00-kor (és egy perccel sem később) már megy a telefon a férjemnek, hogy “Hello, mikor jössz?“, és ha nem azt mondja, hogy 10 perc múlva, akkor villámgyorsan nyúlok is a MagneB6-ért :-). De ez szerencsére egyre ritkábban fordul elő!

Az általános az, hogy mikor szól Apa, hogy elindult hazafelé, gyorsan összepakolom a játékokat a nappaliban, kiporszívózok, és onnantól kezdve a gyerekek ki vannak tiltva innen – másfél perc alatt reprodukálnák az előző állapotot, de tényleg! Bepakolok a mosogatógépbe, felsöprök a konyhában (aznap úgy… tizennegyedszer!). Átöltözök valami szalonképes ruhába, majd belenézek a tükörbe, és próbálok valami életre utaló színt adni az arcomnak. Ezektől egyébként máris jókedvem lesz nekem is.

Hangsúlyoznám, hogy ez csak a fogadtatásról szól, ettől még nem lesz gőzölgő kaja az asztalon, nem csillog-villog az egész lakás, és a mosnivaló is sokszor megvárja a férjemet. De… legalább nem egy kuplerájba ér haza.

Mindez tehát nem több mint tíz perc, de nagyon sokat jelent. Akkor értettem meg igazán, hogy mennyit, mikor először vigyázott a férjem a gyerekekre egy teljes délelőttön át. Reggeli, játék, mesenézés, gondolom, ment a szokásos ramazuri. Majd mikor dél körül hazaértem, hát tényleg nem volt jó belépni abba a káoszba. De ami a legjobb, hogy másnap újra hármasban voltunk otthon a gyerekekkel, én a szokásos módon elvégeztem érkezése előtt a tűzoltást a lakáson, és a férjem a ledöbbent arccal kérdezte: “Én ezt nem értem! Nálad nem pakolnak szét a gyerekek???” 😀

banner_kettesben

De itt még nincs vége!

Figyelembe kell venni azt is, hogy a férfiaknak nem megy olyan könnyen az átállás munka és család között. A következő hasonlatot hallottam erre, szerintem zseniális:

A nők agya olyan, mint egy mosógép.
Ahogy a mosógépben folyamatosan forognak a nadrágok, felsőrészek és minden más ruhanemű, úgy járnak körbe-körbe a nők gondolatai minden téma körül – egyszerre, folyamatosan: a munkahelyükön szervezik a gyerek szülinapi buliját (legalább fejben, ha másképp nem tehetik), a játszótéren tudnak gondolkodni a bevásárlólistán, főzés közben megoldják egy barátnőjük lelki gondjait, altatás közben pedig kitalálják a megoldást egy munkahelyi problémára.

A férfiak agya olyan, mint egy szálloda
A férfiak agyában viszont szállodai szintek vannak. Van ugyan benne lift, de idő, míg átér az egyik szintről (munka) egy másik szintre (család). Ez az idő mindenkinél változó. Valakinek lassan működik a liftje, és sajnos olyan apukáról is hallottam, aki a liftben ragadt a munkahelyi szinten és egyszerűen nem tud felmenni a családi szintre. A szintek között azonban nincs átfedés. Munka közben nem pörögnek az otthoni dolgokon.

Ebből a tudásból mindenesetre mi személy szerint rengeteget profitálunk. Ezért nem akadok például fenn azon, hogy a férjem nem telefonálgat haza a munkahelyéről, hogy hogy vagyunk – a munkahelyi szinten nem jelenik meg a család. De ezt visszafelé is elvárom: itthon, családi programokon ne foglalkozzon munkával.
Továbbá ennek a hasonlatnak köszönhetjük azt is, hogy amikor én már nyomnám a férjem kezébe a gyerekeket és mennék végre dolgomra, néha látom rajta, hogy ő még nagyon nincs velünk. Olyankor csak megkérdezem, hogy

– Még a liftben vagy?
– Igen, még kell egy tíz perc…

És akkor tudom, hogy várni kell kicsit. És várok. De aztán megkapja a bevásárlólistát, a házimunka egy részét és sokszor a gyerekeket is. Mert a figyelmesség oda-vissza működik minden egészséges párkapcsolatban. És amint látható, én nem kevés energiát feccölök abba, hogy ő jól érezze magát. Ha nem is elvárás, hogy mindezt viszonozza, szerencsére jól választottam férjet és ez alap nála is!

banner_egyedul

—————————————————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?