Hiányzó (?) Apa 1. rész

hiányzó apa 1

Számos bejegyzésem szólt az elmúlt idők során az apákról, hiszen az anyaidőhöz (vagy annak hiányához) rengeteg közük van. De mi a helyzet akkor, ha Apa nincs jelen? Ha hiányzik…? Nos, a tárgyban megjelölt címmel sok-sok ismerős és ismeretlen anyukát kértem fel interjúra. Rengetegen jelentkeztek, nagyon szívbe markoló történetekkel. Így aztán arra jutottam, úgy tudom leginkább átadni a mondanivalót, ha a teljes interjúkat közlöm.

Egy azonban biztos: nagyon-nagyon meg kell gondolnunk, ki az, akivel közösen vállaljuk a gyermeknevelés terheit és örömeit. Hogy ki az, akire rábízzuk magunkat a legnagyobb szükségben, a legkiszolgáltatottabb életszakaszunkban. És figyelni! Figyelni minden apró jelre, hogy még időben javíthassunk, korrigálhassunk, kérdezhessünk. Ne dugjuk a fejünket homokba, hogy “de mindennek rendben kell lennie, hiszen együtt vállaltuk a gyermeket“. Amint látni fogjátok az interjúkban, a mindennek-rendben-kell-lennie egyetlen nap alatt szertefoszlik.

Ebben az első részben olyan családokat mutatok be, ahol az apukák nem, vagy alig próbálták ki a családi életet. Még csecsemőkorban visszavonulót fújtak.

I. interjú: Várandósság alatt egyedül maradt édesanya

  1. Kérlek, meséld el, hogy indult a kapcsolatod Apával? Több mint 8 évvel ezelőtt, internetes ismerkedéssel indult. Körülbelül 3 hónapos ismeretség után összebútoroztunk. Voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkban (lakva ismerszik meg az ember), de mindig felül tudtunk kerekedni a problémákon. 2011-ben házasodtunk össze.
  2. Mennyi idő után estél teherbe? Tervezett baba volt? Tervezett baba volt. Fél éves próbálkozás után fordultunk orvoshoz, de egy életmódváltás után – amit az orvos javasolt – szinte azonnal teherbe estem.
  3. Mikor vettétek először észre, hogy gond van. Ki vette észre? A várandósságom nagy részét egyedül töltöttem. A férjem hivatásából kifolyólag 3 hónapot töltöttünk külön, csak hétvégéken találkozva. Rosszul viseltük mindketten. Éreztem, hogy gond van, de betudtam annak, hogy a távolság az oka, illetve az, hogy nem vehet részt a várandósságban olyan szinten, ahogy azt Ő tervezte. (A mi a baj? kérdésre mindig a fáradtság és a távolság volt a válasz).
  4. Volt egyáltalán alkalom javítani, vagy váratlanul bejelentette: elmegy? Váratlanul jelentette be, a várandósság második trimeszterének a végén jártam. Csak közölte, hogy meggondolta magát és sem a házasságban, sem a gyereknevelésben nem kíván részt venni.
  5. Milyen indoklással lépett le? El tudtad akkor fogadni az álláspontját, vagy nagyon becsapva érezted magad? Hideg zuhanyként ért a bejelentése. Időm se volt gondolkodni. Konkrét indoka nem volt (csak később derült ki, hogy egy harmadik fél van a dologban, de erre jóval a bejelentése után derült csak fény). Azt éreztem, hogy a legnagyobb szükségem hagyott magamra. Azonnal összepakoltam és elköltöztem.
  6. Hogy teltek az első napok nélküle? Fájdalom minden mennyiségben! Azt tartotta a lelket bennem, hogy a gyermekem ott van a szívem alatt, akinek nyugodt életre van szüksége. Ő a legfontosabb.
  7. Ki segített a túlélésben? A családom. Az Édesanyám, a testvéreim, a nagymamám és a barátok. Mindenki 1 emberként állt mellettem és velem voltak végig.
  8. Mikor találtál új párra? Sokáig nem foglalkoztatott a gondolat, mert nem akartam esélyt adni annak, hogy valaki újra bántson. Jó egy év telt el, mire újra randizgatni kezdtem. Az új párommal – aki most már nevelőapja is a gyermekemnek – 9 hónapja vagyunk együtt.
  9. Hogy viszonyul ő a kisfiadhoz? Te mit szeretnél, hogy viszonyuljanak egymáshoz? Apának hívja például? Meglepett, de az első pillanattól kezdve elfogadta a őt a fiam. Féltem az első találkozásuktól, de utólag kiderült, feleslegesen. Nagy az összhang kettejük között, szeretik egymást. A páromat időnként apának szólítja (ha a párom gyermeke is velünk van, mert ebben az esetben Őt utánozza). De egyébként a nevén szólítja, ahogy tőlem hallja. Nyilván a páromnak is egy új helyzet ez, hogy egy “idegen” gyermek apának hívja. Barátkozik a gondolattal, de gyorsan veszi az akadályokat. Kiváló pót-apát találtam a személyében a fiam mellé.
  10. Jelen van az életetekben a gyermek apja? Ha igen, milyen ez a jelenlét? A bírósági határozat szerint jön a gyermekért (2 hetente) és ilyenkor 1 vagy 2 napot töltenek együtt (2 éves kora óta 2 napra viszi). Egy alkalommal fordult elő – még 1 éves volt a fiam – amikor nagyon sírt az elvitelkor. Azóta nem fordult ilyen elő. Szereti az apját, és sokat emlegeti. De ha hosszabb idő kimarad 2 láthatás között (ha nem tud érte jönni), akkor szép lassan “elfelejti”, nem is emlegeti. Nyilván itt a kötődés kialakulásához a legfontosabb az együtt töltött idő lenne.
  11. Mit érzel a gyermeken, mikor apjához készül vagy apjától jön, hogy viseli, hogy ilyen keveset kap belőle? A láthatás előtt 1-2 nappal már fel szoktam készíteni, hogy jön érte az apja, és mennek együtt majd sétálni, játszani. Sokszor mondja, hogy “Ajuci is”, (én is menjek vele) persze ez kivitelezhetetlen. De a láthatások végén mindig boldog, kiegyensúlyozott, igaz, gyakran fáradt (a nagyon távolság miatt).
  12. Esetleg a volt pároddal beszéltél erről? Ő hogy viseli, hogy ennyit kap csak a fiából – bár… Ő döntése volt… Igen, ez az Ő döntése. Tudom, hogy szereti a fiát, és úgy vélem fáj neki, hogy csak ennyit kaphat belőle, de minden meghozott döntésnek következményei vannak. Ennek súlyát pedig cipelnünk kell…
  13. Van valami stratégiád, hogy hogyan pótlod Apát? A családban is vannak férfiak, akiktől sokat tanul. Ilyen például az öcsém, akihez nagyon ragaszkodik a fiam. Bár azt hiszem, hogy az igazi Apa-modellt mostmár a pót-apja adja, hiszen nap-mint-nap Ő van vele, tőle lesi el azokat a mindennapi viselkedési normákat, amit később magával visz majd.
  14. Van esetleg valami tanulság, amit leszűrtél az egészből? A tanulság szó helyett a tapasztalat kifejezést használnál az én esetemben. Megkeményített ez a törés. Bár sosem terveztem, hogy nagycsaládos anyuka leszek, mégis gondolkodtam azon, hogy esetleg egy testvér jó lenne a fiamnak. (Én is nagy családban nőttem fel és nagyon hálás vagyok az Édesanyámnak, hogy még 3 testvért tudhatok magam mellett). De a történtek után a gondolatot is töröltem a fejemből. Nem adom meg az esélyt arra, hogy még egyszer egyedül maradjak a legnagyobb szükségben.Egy ilyen döntés, – legyen az csak az egyik fél részéről vagy közösen meghozott, – hatalmas változást eredményez az ember életében. Az adott pillanatban minden értelmetlen, a miértekre keresed a választ, aztán az idő előrehaladtával szép lassan megkapod azokat. Két és fél évvel a hátam mögött most már tudom, hogy így volt jó. A “mi lett volna ha” mondatokat kerülöm, időpocsékolás. Számos pozitív élményt nem élhettünk volna át a fiammal, ha másképp alakul az életünk. Nem tartom magunkat csonka családnak, így teljes az életünk. A párom további pluszt adott hozzá, az Ő gyermekével együtt pedig egy 4 tagú család a miénk (még ha csak 1-1 hétvége erejéig is).

II. interjú: Csecsemővel egyedül maradt édesanya

  1. Kérlek, meséld el, hogy indult a kapcsolatod Apával? Nagyon jól indult a kapcsolatunk, romantika, szerelem, megértés, együttérzés. Szóval mint ahogy a nagy könyvben meg volt írva. Tökéletes kapcsolat volt, és én úgy éreztem, hogy Ő az én életem párja.
  2. Mennyi idő után estél teherbe? Tervezett baba volt? 12 év együtt lét után (abból 6 év házasság), 5 évnyi könyörgés után (az apa könyörgött nekem, hogy szeretne már gyereket) született meg a kislányunk.
  3. Mikor vettétek először észre, hogy gond van. Ki vette észre? A lányunk megszületése után 3 hónappal vettem észre, hogy bajok vannak. Mindig is nagyon jól meg tudtuk beszélni a problémákat, de innentől kezdve nem tudtam vele beszélni semmiről. Utólag persze kiderült, mi volt a háttérben. Hogy miért is nem lehetett vele beszélni és miért viselkedett úgy ahogy viselkedett: szeretője volt.
  4. Tettetek vmit a kapcsolat megmentéséért? Én eleinte szerettem volna, sőt addig, amíg ki nem derült, hogy mást szeret, erőltettem is a dolgot, hogy oldjuk meg, ha másért nem is, akkor a kicsi gyerekünkért. Ő abszolút nem volt partner a dolgok rendezésében.
  5. Mikor és ki döntött úgy, hogy legyen vége? A kislányom 3 hónapos volt amikor az apja össze jött egy másik nővel. Nem tudtam, hogy szeretője van. Azt hittem, hogy nehezen tudja viselni az új helyzetet, hogy nem ő van a középpontban, és hogy a baba az első. De 1 évvel később (13 hónapos volt a lányom), egy este belenéztem számítógépen valamibe, amibe nem kellett volna. Na és akkor lett számomra világos, hogy mi miért történik úgy, ahogy! Hogy miért nem partner a kapcsolat, a házasság, a család megmentésében! Úgyhogy aznap este én tettem ki a szűrét.
  6. Milyen indoklással lépett le? El tudtad akkor fogadni az álláspontját, vagy nagyon becsapva érezted magad? Indok nem volt, csak annyit tudott mondani, hogy Ő nem akarta, hogy így alakuljon, és ott akarja hagyni a szeretőjét. Igen, el tudtam fogadni. Sőt megkönnyebbülést éreztem, hogy véget ér az elmúlt 1 év szenvedése. És megtaláltam a választ minden kérdésemre. Persze nagyon mérges voltam, hogy egy éven keresztül erőlködtem, hogy javuljon nemcsak a kettőnk, hanem a gyerekével való kapcsolata is. És közben természetesen becsapva is éreztem magam, hogy minden erőfeszítésem tök felesleges volt. És hogy ilyen csúnyán egy pici gyerekkel képes volt nekünk hátat fordítani, elárulni minket.
  7. Hogy teltek az első napok nélküle? Nagyon nehéz, fájdalmas, keserű időszak volt. De közben erősnek kellett lennem, hogy a gyerekem a lehető legkevesebbet érezze a dologból. Az apja nem nagyon foglalkozott vele. Azt hiszem, nem is az apahiány, inkább az én lelki válságom viselte meg őt.
  8. Ki segített a túlélésben? Nagyon nehéz volt. Én család nélkül nőttem fel, egy-két igaz barát segített ki a gödörből.
  9. Mikor találtál új párra? Körülbelül 6 hónap múlva. De ennek a kapcsolatnak már vége. A lányom nem jött ki vele jól. Nem szerette.
  10. Jelen van az életetekben a gyermek apja? Ha igen, milyen ez a jelenlét? Annyira van jelen az életünkben, hogy kéthetente egy szombatot el viszi magával. A kötelező tartásdíjon felül még véletlenül sem venne neki semmit. Sőt, mikor letelt a GYES-em és vissza kellett mennem dolgozni, állami bölcsibe nem vették fel a lányt. Magánbölcsődébe kell ett iratnom. Az apja csak annyit tudott kérdezni, hogy “Ugye nekem nem kell bele fizetnem a magánbölcsibe?
  11. Mit érzel a gyermeken, mikor apjához készül vagy apjától jön, hogy viseli, hogy ilyen keveset kap belőle? Amikor az apjához készül, nagyon izgatott. (Főleg mióta az új kapcsolatából is kisbaba született), a hugit nagyon szereti. Délután ha haza hozza, már nagyon fáradt, nyűgös, alig lehet vele bírni. Amúgy a normál hétköznapokban csak nagyon keveset hiányolja. Szerintem már kezdi megszokni, hogy az apja ilyen keveset foglalkozik vele. (Hozzáteszem, hogy mióta nem élünk együtt, azóta kéthetente egy napra viszi is el. Ez lehet, kevésnek tűnik, de többet foglalkozik vele, mint amíg együtt éltünk…).
  12. És Apa hogy viseli, hogy csak ennyit kap a kislányából? Én nem beszéltem vele erről. De “szegény apuka” jól meg csinálta magának. Azóta megszületett egy újabb kislánya. De látom rajta, hogy nem boldog és nagyon-nagyon megbánta, amit csinált.
  13. Tanulság? Sok minden. Azt hittem, hogy egy szépen felépített, megbízható, megfontolt, boldog kapcsolatban és családban élek. De nem! Soha semmire nincs garancia. Megpróbáltam felelősségteljes, stabil családba szülni ezt a kisbabát (főleg, hogy én intézetben nőttem fel). De egy dologban lehetek csak biztos: MAGAMBAN és a gyermekem iránt érzett szeretetemben. Amin hosszú évekig dolgoztam az mind egy pillanat alatt széthullott. De akárhogy is alakultak a dolgok, a lányom a világon mindenért kárpótol. Úgy érzem, hogy én vagyok a világon a legszerencsésebb ember, mert Ő van nekem.

Eddig az első sorozat, lesz folytatás. Sőt, ha e sorokat olvassa egy férfiember is, aki valami miatt úgy döntött, hogy kiszáll a “játékból”, szívesen megkérdezném őt is – hallgattassék meg a másik fél is, nem?

Kép: Vlado, FreeDigitalPhotos.net

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

—————————————————-

FIGYELEM!!! Új ajánlatok a honlapon: www.anyaido.hu

2015. október 18.

2 thoughts on “Hiányzó (?) Apa 1. rész

  1. Kedves Viktória!

    “…sőt, ha e sorokat olvassa egy férfiember is, aki valami miatt úgy döntött, hogy kiszáll a játékból, szívesen megkérdezném őt is…”

    Egy cseppet rosszhiszeműnek tartom a feltételezést, hogy mindenképpen a férfiember az, aki “kiszáll a játékból”…
    Nem így van.
    Nálunk anyuka szállt ki a játékból, helyesebben nem, mert a magyarországi családjogi törvények miatt ilyen esetben gyakorlatilag az anyuka nem kiszáll, hanem egyszerűen kirúgja apukát az addigi családból. Az anyáknál maradnak a gyerekek az esetek 96 százalékában, mindegy, hogy melyik fél akart “kiszállni”…
    Apuka pedig vasárnapi apukává avanzsál, akár akarta akár nem.
    A sztori egyébként hasonló , mint a fentiek, csak esetünkben anyukának lett új kapcsolata amikor beadta a válást.

    1. Kedves Botond! Igaza van, egy Apa sok okból hiányozhat a gyermek életéből, s nem csupán azért, mert meggondolja magát és elhagyja a családot. Az Ön esetében az édesanya és az elfogult törvények miatt alakult így. Arról sem szól a cikk, amikor édesapa örökké távozik – nemcsak a gyermeke életéből, hanem magából az életből. Mint a cím is utal rá, ez csak az első szelet volt a ebből a keserű tortából. Ha nyitott rá, Önnek is szívesen felteszek pár kérdést, azt hiszem, lenne közérdekű mondanivalója… Nos? info@anyaido.hu

Comments are closed.