Hiányzó (?) Apa – 2. rész

hiányzó apa 2

Az első rész megjelenése után számos levelet kaptam, leginkább Apukáktól, akik azt firtatták, hogy milyen elfogult volt a cikk, holott sok esetben az Anya nehezíti meg az Apa jelenlétét válás után. Láttam példát olyan esetre is, mikor az Apuka évek óta kétségbeesetten harcol a láthatásért, a jogaiért, eddig mindhiába, anyuka szerelmes, lezárta a régi szakaszt az életében, s vele együtt az gyermeke apját is. Soha nem állítottam, hogy egy válásban CSAK az Apa lehet a hibás, sőt! De meglepett, milyen kitartással harcolnak a hiányzó apák imádott gyermekeikért. Szeretném tehát hangsúlyozni, egy bejegyzés-sorozatról van szó, tisztában vagyok azzal, hogy számos oka lehet annak, ami oda vezet, hogy egy Apa nincs állandóan jelen, ha Apa hiányzik: külföldi munka, harmadik fél, eltérő személyiségek, betegség, szenvedélybetegség, anyós (ó igen!!!) és a legkegyetlenebb mind közül: a halál.

Most azonban felüdülésképp álljon itt egy szokatlan történet. Szokatlan, hiszen Apa és Anya szinte egyszerre ismerte fel, hogy a klasszikus értelemben vett családként nem működnek. Sok-sok év távlatából pedig elmondható, hogy intelligenciával, rugalmassággal és a gyermekük iránt érzett határtalan szeretettel ki lehet védeni a mélységes sebeket, a év(tized)eken át hurcolt sérelmeket, a gyermekért való küzdelmet.

Lássuk az ő történetüket. Anya és Apa szemszögéből egyaránt:

I. ANYA-INTERJÚ

  1. Kérlek, meséld el, hogy indult a kapcsolatod gyermeked Apjával? Fiatalon ismertem meg az akkori munkahelyemen. Frissen kikerülve a főiskoláról, hirtelen kitárult a világ és nagyon lenyűgözött a műveltsége, tudása, élettapasztalata. Én szerelmes voltam, ő nem tudom, mit érzett. Rögtön tudtam, milyen jó apuka lenne belőle. A korkülönbség 11 év volt az ő javára, ami később okozott nehézségeket.
  1. Mennyi idő után estél teherbe? Tervezett baba volt? Nem terveztük, de még az elején megbeszéltük, hogy bárhogy is alakul, egy születendő élet ajándék nekünk. 9 hónapnyi randizás után fogant meg a lányunk, és nagyon örültünk neki.
  1. Mikor vettétek először észre, hogy gond van. Ki vette észre? A hirtelen jött boldogságot két hét csend követte, valószínűleg mindketten ekkor fogtuk fel, hogy mi is történik velünk. Ezek után pedig eltelt pár hónap, mire eldöntöttük, hogy összeköltözünk. Nagyjából félidős kismama voltam, mikor odaköltöztem az apukához. Mivel nem siettette a költözést, természetesen már ekkor feltűnt, hogy nem lesz egyszerű a közös élet.
  1. Visszagondolva: a problémák kezdetektől jelen voltak? Csak mondjuk kicsiben, és a gyerek erősítette fel őket? Egyértelműen igen, kezdetektől fogva világos volt, hogy nagyon mások vagyunk és még a terhesség alatt megbeszéltük, hogy ha később el is válnak is útjaink, a gyerekünket nagy szeretetben és összefogással fogjuk felnevelni.
  1. Tettetek valamit a kapcsolat megmentéséért? Mikor pár hónapos volt a gyermek, megpróbálkoztunk párterápiával, ami egy alkalmat jelentett mindösszesen. Ott is világos volt, hogy nincs mit helyrehozni, egyszerűen nem illünk össze, külön-külön viszont mindketten nagyszerű emberek és szülők vagyunk.
  1. Miért döntöttél úgy, hogy könnyebb lenne a párod nélkül? Hogy inkább egyedül, mint vele…? Mikor már nem vártam esténként, hogy mielőbb hazaérjen, ő pedig nyilvánvalóan nem is sietett. Ekkor jött el a pillanat, hogy úgy éreztem, könnyebb lesz egyedül. Izzadtságszagú volt minden együtt töltött este és beszélgetés. Számára sem volt kérdés, sőt egyenesen megmondta, hogy ő szabad szívvel szeretne élni, kötöttségek nélkül, erre pedig alkalmatlan a család az ő életében.
  1. Hogy teltek az első napok nélküle? Nem volt könnyű, a lányom másfél éves volt akkor. Én visszamentem dolgozni, ő pedig elkezdett bölcsödébe járni. Anyukám sokat segített és természetesen az apuka is jött, amikor csak kértem. Az új élet izgalmai és az új tervek másfelől pedig felvillanyoztak. Pluszban esténként sem kínzott már a gyomorgörcs – amikor apukát vártuk volna haza.
  1. Ki segített talpra állni? Anyukám, a nővérem, a keresztény közösség ahova jártunk és egy hirtelen jött új szerető, akivel azóta is jó viszonyban vagyunk.
  1. Hogy viszonyul  a lányodhoz a jelenlegi párod? Te mit szeretnél, hogy viszonyuljanak egymáshoz? Apának hívja például? Ő már 8,5 éves, 2 éve ismeri a páromat. A gyermek az évek alatt szinte belenőtt abba az állapotba, hogy az apukája nem él velünk. Kölcsönösen megszerették egymást a párommal, szerintem nem tekint rá apaként, de férfi mintát lát benne. Nem is szólítja apának. Volt nemrég egy megjegyzése, hogy olyan férjet keres majd magának, mint az én párom. Mivel együtt élünk, ő is részt vesz a lányom nevelésében, de ez leginkább az én feladatom. Fontos dolgokban pedig együtt döntünk az édesapával.
  2. Jelenleg mennyit van a kislányotok Apával? Maximálisan kiveszi a részét az apaságból és jó a kapcsolatunk. Kellett pár év ahhoz, hogy kialakítsuk a jelenlegi komfortzónánkat és csak olyan mértékig engedjük be az életünkbe az édesapát, amennyire szükséges. Itt szeretném kiemelni, hogy egy új társnak nem csupán a már meglévő gyereket kell tudnia elfogadni, hanem a gyerekhez tartozó apát, esetleg annak családját is, nagyszülőket. Ez mindig jelen lesz, akár jó, akár kevésbé jó a régi kapcsolat. Nagyon fontos lefektetni a határokat és be is tartani azokat, hogy az új társnak se legyen nyomasztó a helyzet akármennyire elfogadó emberről van is szó.
  3. Mit érzel a gyermeken, mikor apjához készül vagy apjától jön, hogy viseli, hogy ilyen keveset kap belőle? Nem kevés az együtt töltött idejük, kezdettől fogva többet vannak együtt, mint az átlagos elvált szülők gyerekei. A mi esetünkben minden második hétvégén 3 napot tölt az apjával, és hétköznapokon is egy estét nála alszik a lányom. Ez már jól bevált az évek alatt. Szeretnek együtt lenni, az apuka rengeteget kirándul vele és olyan rendezvényekre/ templomba viszi, ahova mi nem szoktuk. A hosszabb iskolai szüneteket általában megfelezzük.
  1. Esetleg a volt pároddal beszéltél erről? Ő hogy viseli, hogy ennyit kap csak a lányából? Neki gyakran hiányzik a lánya, voltak idők, amikor még többször szerette volna látni, megpróbáltuk, de a gyereken látszott, hogy megzavarja, ha éppen nem tudja előre, hogy melyik este kinél alszik.
  1. Van esetleg valami tanulság, amit leszűrtél az egészből? Amit ha újra kezdenéd, nem követnél el? Sok év és több tönkrement kapcsolat van mögöttem mire sikerült megtalálni az egyensúlyt a jelenlegi felállásban. Valószínűleg ha újrakezdeném se lenne másképp, ugyanis mindenki élete egyedi, kellenek a pofára esések és tapasztalatok ugyanúgy. Erre nincs tökéletes recept.
    Soha nem bántam meg, hogy így alakult az életünk, hiszen van egy csodálatos lányom, aki felnőtthöz méltó empátiával és bölcsességgel rendelkezik. Nem egy átlagos gyerek, az élete sem az, mindig kitartott mellettem a legnehezebb időkben is erőt és hitet adott. Nélküle létezni sem tudnék már.

II: APA-INTERJÚ

  1. Kérlek, meséld el, hogy indult a kapcsolatod gyermeked Anyjával? 2005-ben a munkahelyen találkoztunk. Fiatal vonzó lány, tetszett nekem, és én is Neki. Én akkor kezdtem el tudatosan változtatni az életem folyásán, nagyon bezárkózott voltam előtte, felnőttként nem volt kapcsolatom, jó volt valakihez tartozni.
  1. Mit szóltál, mikor megtudtad, hogy babátok lesz? Először valami ösztönös öröm járt át. Nem terveztünk gyermeket. Aztán megijedtem, hisz kapcsolatunk ezen pontján már nem volt minden rózsaszín, így a fogantatás ténye vegyes érzéseket keltett bennem: Ismeretlen az embernek a szülőség, pláne, ha nem is tervezi. Másrészt egy nehézkesen működő kapcsolatban egy olyan kapocs, ami onnan nézve súlyos tehernek tűnt. Harmadrészről pedig azt éreztem, hogy az érzelmi félcsőből amiből évek óta nem tudok kimászni, ki kell jönnöm, a gyermek érkezése valóságos, nem lehet úgy tenni mintha nem lenne, vállalni kell, valóságosan kell élni.
  1. Hogy teltek az esték, a hétvégék? Milyen apuka voltál a kezdetekben? Említettem, hogy voltak érzelmi nehézségeim, így az összeköltözés is megterhelt. Az együttlakás jobban is megmutatta: más hullámhosszon vagyunk, másképp kommunikálunk. Mondhatom, hogy időnként feszültek voltak az estéink, hisz valamiképp kényszerpályán voltunk mindketten.
    A születés után igyekeztem helyemen lenni, megtenni, ami egy Apa tennivalója. Amikor hazaértem, kivettem a részem a dolgokból. Kislányunk nagyszerű baba volt, sok bonyodalmat nem okozott, de észrevettem, hogy eltelt kb félév, mire nem nehezteltem ha pl. felébresztett álmomból. Nem születünk szülőnek, ezt tanulni kell, ez az igazság. :-)
    És csak kislányom születése után jöttem rá, mennyire vágytam gyermekre.
  1. Mikor vettétek először észre, hogy gond van. Ki vette észre? Szerintem alapvetően voltak kommunikációs problémáink, másképp működünk, így tudnám legjobban kifejezni, ami időnként kényelmetlenné tette az egymás mellett létet. Ez az együttlakás alatt jobban kijött.
  1. Visszagondolva: a problémák kezdetektől jelen voltak? Csak mondjuk kicsiben, és a gyerek erősítette fel őket? Nem a gyerek erősítette fel, szerintem az emberek oknyomozása helytelen. A gyerek legfeljebb annyiban erősítheti meg a problémákat, hogy mivel új tagja a közösségnek, így stresszforrás is egyben. A Róla való gondoskodás nevelés vita tárgya lehet, ha a felek egész mást akarnak. Mi alapvetően egyetértértünk a gyermeknevelési dolgokban így a kislányunk érkezése nem nevezhető befolyásoló tényezőnek
  1. Tettetek valamit a kapcsolat megmentéséért? Igen, volt egy próbálkozásunk egy családterápiás helyen, ahol egyikőnk sem érezte jól magát, nem úgy nézett ki, hogy a segítők bármit hozzánk tudnának tenni. Nem az volt a baj, hogy nem értjük egymást, hanem hogy másképp beszélünk, másképp gondolkodunk, érzünk. Mint amikor a kockát erőltetik a háromszögbe.
  1. Nehéz volt meghozni a döntést, hogy külön költözzetek? Igen, nehéz. Ez súlyos dolog. Nemcsak arról van, szó, hogy nekünk nem megy együtt, hanem ott van egy kislány akit mindketten nagyon szeretünk, akiről gondoskodnunk kell. Így az,hogy hova mennek, hogyan laknak nekem sem volt közömbös.
  1. Nehéz volt eleinte, vagy inkább megkönnyebbültél? Talán igen, mert egy stagnáló helyzetből kimozdultunk, másrészt ismét az ismeretlen felé léptünk, Ők ketten is, én is egyedül maradtunk, ez nehéz volt. Mindamellett mindketten tudtunk számítani a másikra, támaszkodtunk is egymásra még jóideig.
  1. Azóta hogy alakul a viszonyod a lányoddal? Kislányommal nagyon jó a kapcsolatom, sokat látom, jó időket töltünk együtt. Ragaszkodunk egymáshoz. Mindig is jelen akartam lenni az életében, ehhez ragaszkodom is.
  1. Volt valaha olyan érzésed, hogy távol érez magától a lányod? Egyszer volt egy nehéz élményem, amikor Anyukája elköltözött az akkori párjával. Akkor a kislányom is új bölcsibe került és amikor több nap után ismét én mentem érte a bölcsibe, menekült előlem, szerintem azt hitte elveszített engem is és időbe tellett mire magához engedett. Ez csak egyszeri alkalom volt.
  1. Van esetleg valami tanulság, amit leszűrtél az egészből? Valami, amit ha újra kezdenéd, nem követnél el? Ezt a kérdést nem igazán szeretem, az akkori helyzetben, akkori érzéseinkkel, az akkori bölcsességünkkel ilyen utat jártunk be. A mostani eszemmel pedig nem akarok okosabb lenni, mint ami akkor voltam. Tanulság? .. több is.. nem olyan félelmetes a gyermekvállalás, sőt: elképesztő ajándék az embernek, hogy tanúja lehet egy másik ember fejlődésének, szobrásza a jellemének, biztonságot, szeretetet adhat, taníthat, olyan kötődésben élhet amit nem szakíthat fel, legfeljebb nem éli meg.
    Ezenfelül azt gondolom, hogy még ha nem is úgy indultunk neki a kapcsolatunknak, hogy úsztunk a rózsaszín felhőben, mégis nagyon messzire jutottunk, sokat fejlődtünk egymás mellett. Megkockáztatnám, hogy többet kihoztunk a kapcsolatunkból, mint sokan, akik könnyebben indultak. Nekünk sikerült kikalakítanunk egy olyan rendszert, ahol mindenki megteszi a kötelességeit, és gyakorolhajta a jogait, máshonnan nézve mindhárman megélhetjük a kötődésünket, egymás életének magától értetődő részei vagyunk, természetesen egy meghatározott mozgástérben. De ha még egyszerűbben fogalmazok, van időnk és terünk, hogy szerethessük a kislányunkat, s nem apróz szét minket az egymással való folyamatos küzdelem.

—————————————————-

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

—————————————————-

FIGYELEM!!! Új ajánlatok a honlapon: www.anyaido.hu

2015. október 25.