Helyzetjelentés, krízis után

Nyár közepén jelentkeztem egy kétségbeesett poszttal. Nagyon-nagyon hosszú ideig nélkülöznöm kellett a mindennapokból egyetlen cinkostársamat, a legjobb barátomat, a szövetségesemet: a férjemet. Gyakorlatilag sem testben, sem lélekben nem tudott jelen lenni a családban, a folytonos tennivalók, az állandó telefonhívások, a nonstop levertség miatt egyáltalán nem számíthattam rá.

Mivel én sem vagyok robot, és borzasztóan becsapva éreztem magam – soha nem mentem volna hozzá egy munkamániáshoz – szóvá tettem párszor, hol kedvesen, hol kevésbé kedvesen, hogy… hogy ez így nem vezet jó irányba. Nincs az a pénz, amiért ez megéri, nincs az a projekt, amiért ekkora áldozatot kell hozni mind a négyünknek. Mindig kért, várjak, még csak egy kicsit, és minden rendben lesz.

A héten épp ketten is kérdeztétek, mi is lett velünk. Nos, örömmel jelentem, minden a legnagyobb rendben van!

Az Ünnepek beköszöntével a projekt lezárult, mi pedig visszakaptuk Őt. A nap 24 órájában, teljes valójában, az idejével és mindennel együtt, amiért épp Vele kezdtem bele a “családosdiba”. Bevallom, a “visszafogadás” nekem nem ment egyik napról a másikra. Már egészen megszoktam addigra, hogy nem beszélgetünk. Hogy nincsenek közös programok, és hogy nincs váltótársam sem hétköznap, sem hétvégén. Most neki kellett türelmesnek lennie, de a sok-sok kilométeres távolságot pár hét alatt leküzdöttük. Január közepén azon kaptam magam, hogy állandóan nevetünk, újra vannak közös poénjaink, spontán táncolás a konyhában, randik a konyhában este 10-kor – csak semmi nasi :-). Igen, kimondhatjuk, hogy újra boldogság van!

Ezt megünnepelendő, el is húztunk ebből a végeláthatatlan télből egy rövid időre a tavaszba. Csak mi négyen. Együtt. EGYÜTT! Nagyon megérdemeltük, és nagyon meg is becsültük minden ott töltött percünket.

Nos, ez lett velünk. Köszönöm akkor a sok-sok kommentet és üzenetet, mind azt mondtátok, hogy a türelem és a szeretet mindig győz! Igazatok volt! <3

————————————————