anyaság

Elvek kontra anyaság

Tegnap találkoztam egy kismamával. Már csak pár hete van a szülésig (első gyerek), nagyon készül, nagyon izgul. És nagyon hangzatos elvekkel indul neki a gyereknevelésnek. Jót nevettem ezeken, mert bevallom, néhányat én is sokáig vallottam. De ma már a legtöbb ilyenen csak mosolygok. Mindenesetre nem akartam szegényt elkeseríteni, hogy szép sorban mind meg fog dőlni, vagy legalábbis elő kell vennie majd minden rugalmasságát. De azért célozgattam rá, hogy “Cicácska, nemúgyvanaz!“.

Na de mik is ezek az elvek? Nagyon sok van, itt csak párat szedtem össze. Néhány biztosan ismerős lesz!

Legalább egy évig szoptatni fogok. De inkább kettőig!

Legyen úgy! De aztán nem mindenkinek jön ez össze. Számos oka lehet annak, hogy a meghitt összebújásoknak idő előtt vége szakad. Egy ideig küzd az ember lánya, sikerrel vagy kudarccal, mindenesetre mindenkinek nehéz elfogadni: vége. Függetlenül attól, hogy ez mikor történik. A szoptatással kapcsolatos elvárások azonban nem csökkennek. Emiatt hónapokig depressziós lehet egy anya, és ezt én személy szerint nagyon sajnálom.
Személyes megjegyzés: Számomra sokkoló volt, hogy onnantól kezdve, hogy megszültem a gyereke(i)met, hirtelen mindenkit (értsd: szomszéd bácsi, bolti pénztáros, nagybáty, barátnő ismeretlen munkatársa) egy dolog érdekelt: hogy vajon folyik-e tej a mellemből… És ha igen, elég-e, és a gyermekem megfelelő technikával próbálja-e azt magába szívni, megfelelő mennyiségben és megfelelő gyakorisággal? Jaj, emlékszem, nagyon elegem volt ebből, pláne azért, mert nem is ment minden olyan simán az elején, mint ahogy “illene”, hogy menjen. Nagyon frusztráló volt, hogy mindenki ezzel jött: “És? Van tejed?” ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!

Cumi? SOHA!

Fel a kezekkel, hány cumi-ellenes van (volt) köztünk? Én azt a jótanácsot kaptam erre vonatkozóan, hogy ha a postástól csak úgy tudom átvenni a leveleket, hogy leteszem a gyereket és cumit teszek a szájába, akkor azért engedtessék meg az a másfél perc csend. Ennyi lazaság nekem belefért. És szerencsémre a gyerekeim döntöttek helyettem, másfél percnél tovább nem is hozta őket lázba a cumi. De tudok olyanról, aki nagyon cumi-ellenes volt, mégis: a négy éves kisfia a mai napig cumival alszik el. Szóval óvatosan a SOHÁ-kkal :-)!

Soha nem alszik az ágyunkban a gyerek.

A százhetvenötödik hétszer ébredős éjszaka után magad mellé fogod húzni… Szerintem. De ha nem, hát respect! 😀

Nem fogok vele kiabálni! Soha, soha, de soha!

Nagyon helyes! De van pár dolog, amit tudnod kell:

  • Ez az elhatározás addig simán betartható, míg el nem hangzik az első NEM AKAROM csemeténk szájából. Onnantól azonban komoly kihívások elé nézünk…
  • A gyerekek nem mindig mennek arra, amerre szeretnéd.
  • Állítólag vannak olyan gyerekek, akik nagyon szeretnek firkálni rajzolni. Amíg ott vagy, addig színes ceruzával, a kifestőbe. De mihelyt kilépsz a szobából: Nutellával, Sudocremmel, zsírkrétával, tollal, alkoholos filccel. Falra, okmányra, szerződésre, bármire. DE: Ezért nem haragudhatsz rá! A megoldás rém egyszerű: tegyél mindent legalább másfél méteres magasságra úgy, hogy egyik szekrény, asztal és polc se legyen megközelíthető. Sehogy! Bizony, pár évre a székeket is ki kell iktatni a lakásból… Sok-sok idegeskedéstől mentesülsz ezen óvintézkedések jóvoltából!
  • A gyereket egyáltalán nem érdekli, hogy sietned kell! Ettől ő nem fog gyorsabban öltözni, gyorsabban reggelizni vagy gyorsabban sétálni. Ha ott van egy csiga a járdán, kutyakötelességed megnézni, hogyan jut át a másik oldalra.

Ha egyik ponton sem dúltad fel magad, akkor tényleg nem fogsz kiabálni a gyerekeddel!

banner_kettesben

Soha nem fogom a nyálammal törölni az arcáról a koszt

Ó, dehogynem! 😀

Nem fog tévézni

Tapasztalataim szerint a zéró tévézést csak azoknak az ismerőseimnek sikerült átvinni, ahol nincs tévé. Kisebb-nagyobb elhatározás mindannyiunkban van ezzel kapcsolatban, de a zéró-elv nagy elhatározást kíván.

Én nem fogok beszűkülni és csak a gyerekekről beszélgetni mindenkivel

Ne is tedd! De azért… Ha megkérlek, tudsz róluk beszélni úgy 593 percet, ugye? :-)

banner_egyedul

Soha nem pakolok el utána! Tanulja meg már csecsemőként, hogy el kell pakolni maga után!

Na ezt én a mai napig vallom! És át is vittem mind a két gyereknél, roppant büszke vagyok rá :-D!

Nagyon igaz tehát a mondás: Azelőtt elveim voltak. Most pedig gyerekeim vannak!

Lazaságot, rugalmasságot elő, és hajrá!!!

——————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?

5 kifogás az anyaidő ellen

Legutóbb megtudhattad, hogy szükséged lenne-e anyaidőre, bemutattam a 8 leggyakoribb jelet, ami arra utal, hogy bedarált a mókuskerék, a mindennapi robot, és kis töltődésre lenne szükséged. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem jelenti azt, hogy rossz anya lennél, vagy hálátlan lennél mindazért, amid van – biztosan Neked is vannak olyan ismerőseid, akikről tudod, hogy bármikor cserélnének veled, annyira vágynak gyermekre.

Nincs azzal semmi baj, ha besokallsz időnként. Tapasztalataim szerint azzal van baj, ha érzed, hogy besokalltál, mégsem történik semmi változás annak érdekében, hogy újra örülni tudj mindannak a jónak, amivel a Gondviselés (Jóisten, Sors, Buddha, Allah, Tao, kinek mi) megajándékozott.

Kifogásokban azonban nagyon jók vagyunk, mi anyák… Nem esik nehezemre megírnom ezt a cikket, hiszen jómagam is ezeket a mondatokat hangoztattam napjában többször egy évvel ezelőtt, pedig igazából éreztem, hogy nagy a gond: hónapokig nem mosolyogtam, a férjemhez gyakorlatilag egyetlen kedves szót sem tudtam szólni, minden és mindenki idegesített, annyira kimerült voltam. Nagy sokára sikerült megfogalmaznom magamnak, mire is lenne szükségem. És kitisztult a világ, azóta rendszeresen szervezek magamnak vagy magunknak kimenőt. És elmondhatom: mintha kicseréltek volna! Mindannyian jól járunk tehát az anyaidővel :-).

Íme a kifogások:

  1. De nem akarom terhelni a férjemet. Annyit dolgozik szegény, hazaér és rögtön nyomjam a kezébe a gyerekeket? Nem, erről szó sincs. Fontos, hogy az anyaidő ne a házasság rovására menő követelés legyen! Először a férj fülébe kell elültetni az ötletet, hogy milyen jót is tenne neked, ha elmehetnél sportolni, vagy meginni egy klassz dzsúzt a lányokkal, beszélgetni valakivel, vagy csak sétálni egy nagyot az utolsó napsütéses napokon a hosszadalmas tél előtt, hogy újra embernek érezhesd magad. FONTOS!: konkrét dolgot fogalmazz meg, különben életed értelme nem fogja érteni, miről beszélsz. Nem haragudhatunk rájuk ezért, ez van :-). Ha viszont már ketten tudtok erről az igényedről, biztosan találni fogtok rá alkalmat, hogy kikapcsolódj. Lehet, többször el kell mondanod majd, hogy mit szeretnél, de akkor is: csak kíméletesen, nem követelőzve, és biztosan révbe érsz.
  2. De még nagyon kicsi a gyermekem, csak velem tud elaludni! Elismerem, ez egy jogos és igaz béklyó, de nem mindenáron. Nagy valószínűséggel nem sértődik meg a kicsi, ha akkor mész el, amikor alszik (bár biztos vannak Neked is olyan történeteid, amikor TÉNYLEG felébredt a gyermek arra, hogy kiléptél az ajtón…). De ha tényleg nem megy másképp: tűzz ki egy célt, amit mindenképp várhatsz majd. Nekem ez a kislányom egy éves születésnapja volt. Megfogadtam, hogy ha addig nem is, na majd onnantól… És így is lett – egy perccel sem engedett el előbb maga mellől :-).
  3. Nincsen segítségem, nem tudom kire bízni a gyerek(ek)et. Ó, de sokszor mondtam ezt én is! És láss csodát, egy idő után akárkinek panaszkodtam erről, nem sokkal később bejelentkezett ideiglenes bébiszitternek. Barátnők, rokonok, ismerősök. Amikor már láttam, hogy bánnak a gyerekeimmel, szívesen bíztam rájuk őket pár órára, és végre nemcsak egyedül, de a férjecskémmel is kiszabadultam otthonról. Jobban szét kell tehát nézni, és biztosan találsz potenciális bébiszittert.
  4. De én utálok szívességet kérni! Persze, mindenki utál szívességet kérni, de néha indokolt…! És mindig abból indulj ki, hogy ezek az emberek szeretnek Téged – hiszen barátaid, vagy rokonaid. Nem fogják félvállról venni, hogy ramaty állapotban vagy és segítségre lenne szükséged. Ha viszont ennyire nem szeretnél szívességet kérni, még mindig ott a lehetőség, hogy bébiszittert fogadj.
  5. De egy idegenre bízzam a gyermekemet? Ha nincs más lehetőséged, igen…  Én magam is fenntartásokkal közelítek a kérdés felé, és nagyon sokára érett meg bennem a döntés, hogy tegyek egy próbát. Viszont nagyon bevált és nagyon ajánlom mindenkinek. Nagy szabadságot ad, ha van fixen pár óra szabadidőd hetente, és végre nem lesz közügy abból, hogy gyantáztatsz, alszol, napozol vagy fodrászhoz mész.

+1: Ha tényleg semmi, de semmi módja nincs annak, hogy gyerkőcök nélkül menj el otthonról, akkor meg kell találnod a módot arra, hogy velük is feltöltődhess. Nagyon ajánlom a baba-mama klubokat, engem annak idején egy újpesti babaklub húzott ki a depressziómból, a mai napig hálás vagyok ezért nekik. Minden anya egy szuperhős, együtt meg aztán különös csodákra vagyunk képesek!

Ne feledjétek: az anyaidőt ANYA KAPJA, HOGY TOVÁBBADJA!

FIGYELEM!!! Új ajánlatok a honlapon: www.anyaido.hu

 

Tudod mit Drágám, cseréljünk!

Rosszabb napjainkon szerintem mindannyian férjünk fejéhez vágtuk már, hogy “Tudod, mit? Cseréljünk! Holnaptól dolgozom inkább én, Te meg maradj itthon!

Mert hát hogy is telik egy nap kisgyerekes anyaként (csak a saját példámat tudom leírni, de vélhetően valami hasonló történik sok édesanyával a nap 24 órájában, a hét 7 napján):

6:30 Ébredés, észhez térés, majd irány a fürdőszoba, ahol rendbe teszem magam

7:00 Halk ébredezés a gyerekszobából, de még nagyjából 20 percig nyugi van.

7:30 Bemegyek a gyerekszobába, a másfél éves kislányom nagy örömmel fogad, a hároméves fiam kevésbé. És indul egy átlagosan 20 perces, igen felemelő “NemAkarokFelkelni“, és “NemAkarokFelöltözni“-kör. Ha ezen túl vagyunk, nyert ügyem van, mert az óvoda gondolatával (még) teljesen fel lehet villanyozni. Ezután reggeli, öltözés, séta vagy biciklizés az oviba.

8:30 Hazaérünk a kislánnyal, és ha épp van türelme egyedül játszani, eltakarítom a reggeli romhalmazt. Ha nincs, akkor a romhalmaz közepére telepszünk és mesét olvasok neki, beszélgetünk, mondókázunk. Jobb napjain még arra is nyitott, hogy felüljön a konyhapultra és együtt főzzünk.

10:00 Sétálunk vagy boltba megyünk, közben ezerrel figyelni kell, hogy ne tépje le, ne üsse meg, ne vegye ki, ne rontsa el, ne lépjen oda, ne fusson el, stb, stb…

12:00 Ebéd, aztán altatás

13:00-15:00 Alvásidő = végre lehet teregetni, takarítani, dolgozni, kényelmesen főzni, vasalni, pakolni, telefonálni, ügyet intézni, ja és pihenni (muhahaha!!! :-))… Két óra – panaszolom hangosan a férjemnek – érted, kettő!!!

15:30 Indulás az oviba a nagyfiúért, majd játék kint az udvaron a többi gyerekkel (sorházban élünk), közben ezerrel figyelni, hogy ne essen le, ne tépje le, ne üsse meg, ne vegye ki, ne rontsa el, ne lépjen oda, ne fusson el, stb, stb… Ennek a délutáni kinti üzemmódnak viszont nagy előnye, hogy alvásidő után estig nagyjából egyben van a lakás.

18:00-19:00 között Apa megérkezik – hurrá, hurrá! Megvárjuk, míg testileg-lelkileg és fejben is hazaér, aztán/közben vacsora, fürdés.

20-21:00 mindkét gyerek alszik, én pedig általában dolgozom a gép előtt.

23:00 Fürdés, alvás.

Büszkén tálaltam ezt a férjemnek, hangoztatva, hogy nekem milyen nehéz, ő pedig ehhez képest, nyugiban, egy dologra koncentrálva végezheti a dolgát, nem lóg folyton a nyakán senki, nyugodtan megebédelhet és nyugodtan telefonálhat, amikor csak kedve tartja. Szegénykém csak nézett rám kerek szemekkel, hogy “Te megőrültél? Komolyan azt hiszed, hogy így telik egy napom? Na, akkor hadd meséljek én is!

6:00 Csörög az óra, indulni kell. Síri csendben, sötétben készülődök, hogy ne ébredjenek fel a gyerekek, emiatt még a reggelire is csak útközben, az autóban kerül sor.

7:30 Érkezés az első építkezésre, ahol mindig van valami váratlan fordulat, minden igyekezetünk ellenére. Hat telefon (nyugodtan??? Az igaz, hogy nem sír közben a fülembe egy gyerek sem, de attól még kattog a fejem rendesen.)

10:00-14:00 Körbejárom a többi építkezést, mindenhol lebonyolítok 6-10 telefont, győzködök, tárgyalok, számolok. Számok, számok, egész nap számok vannak a fejemben. 

14:30 Gyors ebéd, általában egy mekdrájvban, vagy gyrososnál útközben (általában az autóban), mindenesetre a legritkább esetben széken, asztalnál ülve.

15:00-17:00 Tárgyalások, egyeztetések a város különböző pontjain, ahová oda is kell ám érni autóval. Közben átlag 100 anyázás. Az emberek iszonyú hülyék ám!!! Eközben általában jön otthonról a telefon, hogy mikor érek már haza, mert a t*köd tele. Hát, hidd el… mennék én azonnal.

18:00-19:00 forgalomtól függően – Hazaérek, szembesülök a fáradt arcoddal, elmondod, mennyi dolgod lenne neked is, de muszáj egy félórát leülnöm és kinéznem a fejemből, kihessegetni belőle a számokat… :-).

Az esti fürdetés, altatás általában az én dolgom, de ezt egyáltalán nem bánom, legalább ennyit is együtt vagyok a gyerekekkel, Te pedig tudsz kicsit haladni a dolgaiddal.

21:00 E-napló írás, nso-olvasás, Facebook

21:30 – 23:00 Ejtőzés, összebújás, ünnepnapokon filmnézés, majd hullafáradtan beesünk az ágyba.

Ehhez képest én azt gondolom, hogy milyen jó Neked, a fiunk már ovis, úgy osztod be a napotokat a lánykával, ahogy akarod, egyedül az alvásidőhöz kell alkalmazkodni, amikor viszont cserébe azt csinálsz, amit csak akarsz. Nekem nincs ilyen két órám a napomban… Szóval… Nem igazán értelek: biztos vagy benne, hogy cserélni szeretnél?

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

—————————————————-

FIGYELEM!!! Új ajánlatok a honlapon: www.anyaido.hu

8 dolog, amit biztosan megtudsz magadról, miután gyermeked születik

Vallom, hogy az anyaság a leghatékonyabb önismereti tréning. Nincs még egy olyan módszer, amivel a legmélyebb énünket ismerhetjük meg, páratlan intenzitással, a nap 24 órájában, szinte ingyen. De mik is azok a dolgok, amiket felszínre hoz egy nőben az anyaság?

  1. Rugalmasság, vagy épp annak teljes hiánya. Az anyasághoz elengedhetetlen a rugalmasság, mert itt kérem szépen egy dolog biztos: a folyamatos változás! Nincsenek kőbe vésett mintázatok, amiket mindenkire rá lehet húzni (bár vannak erre vonatkozó kísérletek, például van egy elv, miszerint minden csecsemő pontosan 180 percenként éhezik meg). Folyamatos alkalmazkodás az anyaság, és mire egy rendszert megszoksz, máris jön a változás, ami egy ideig újra rendszerré válik. Egy ideig…
    Ehhez sokkal nehezebb hozzászokni, mint gondolnánk. Biztosan kiderült már a gyerekek előtt is, hogy mennyire viseltél jól egy-egy váratlan fordulatot. Most azonban ez nagyon intenzíven jön elő. Minden nap ezer váratlan fordulat lesz az életedben, amihez muszáj alkalmazkodnod. Mindezt úgy, hogy kizárólag egy ember igényeit tartod szem előtt: a csecsemődét. Nem könnyű, de rengeteget fejlődsz közben. Azt szokták mondani, hogy a harmadik gyereknél már a legmerevebb anyuka is über-lazává válik…
  2. Kontroll – Önmagadé és másoké egyaránt. Biztos van az olvasóim között olyan, aki MINDENT szeret irányítása alatt tartani. Sőt, nagyon sokan vagyunk ezzel így – én is… Nos, nekünk különösen nehéz elfogadni azt, hogy nem mi irányítjuk az újszülöttünk igényeit (megpróbáljuk ugyan, de általában sikerül meglepetést okozniuk, a legváratlanabb helyzetekben), viselkedését, fejlődését és még sorolhatnám. Nekünk egy életre szóló lecke tehát, hogy hátra kell tudnunk dőlni és el kell fogadnunk, hogy itt nem mi irányítunk – nyilván nem kell mindent a gyerekre hagyni, de nem élhet folyamatos kontroll alatt (illetve élhet, de megeshet, hogy miattunk szorongó, döntésképtelen felnőtt lesz belőle). El kell fogadni, hogy esendők vagyunk, de megéri, mi is, a kapcsolatunk és a gyermekeink is egészségesebbek lesznek ezáltal mind testileg, mind lelkileg.
  3. Önirónia. A legigazabb tükröt mindig a gyerekeink tartják nekünk. Én naponta rácsodálkozom valamire: Ez is én vagyok??? Ezt a kifejezést vajon tőlem tanulta? Ezt a grimaszt én is szoktam csinálni? Engem személy szerint kimondottan mulattat ez, nagyon vicces így viszontlátni magamat.
  4. Felelősség. Az anyasággal véget ér az önfeledt, felelőtlen fiatalság. Megtanulunk felelősséget vállalni a döntéseinkért, a viselkedésünkért, mert tudjuk, hogy szükség van ránk, hazavárnak minket. Én például soha nem féltem sötétben. Mióta viszont anya vagyok, nagyon féltem a rongyos kis életemet, és ha éjszakába nyúló kimenőről van szó, központi kérdéssé válik, hogy hogy jutok majd haza biztonságban – például bulizok reggelig inkább és csak világosban megyek haza :-).
  5. Szélsőséges érzések kezelése. Talán ez a legkeményebb lecke… a türelem, a düh, az öröm, a meghatottság kezelése anélkül, hogy kifordulnánk önmagunkból. Azt hiszem, mindannyian okoztunk már ezügyben magunknak kellemetlen meglepetést. Nos, el kell fogadni: ilyenek vagyunk. De ami nagyon szélsőséges, azon egyedül, vagy szakember segítségével kell dolgozni.
  6. Nosztalgia. Anyaként gyakran kerülünk nosztalgikus hangulatba, és percekig elmerengünk azon, mivel is telt egy szerda esténk vagy vasárnap délelőttünk 5-10-15 évvel ezelőtt. Ezek nagyon jó időutazások, kellenek is, különben elfelejtjük, milyenek vagyunk valójában. Ezek a nosztalgikus utazások hozzák vissza az eredeti személyiségünket, hogy ne etető-itató-játszótérre járó-háztartást ellátó Anya-robotok legyünk, hanem azok a NŐK, akik igazából vagyunk. Óhatatlan, hogy megváltoztat minket az anyaság, de szerintem, a teljes összképet nézve, csak előnyünkre válik ez.
  7. Eddig rejtett képességek felszínre kerülése. Ismerek egy édesanyát, aki gyermeke születésével jött rá arra, hogy borzasztó hamisan énekel, semmi élvezet nincs abban, ha énekelve próbálja altatni a kisfiát – szerinte egyikük nek sem, de ez badarság. Én pedig nemrég jöttem rá, hogy még a pálcikaember megrajzolásával is gondjaim vannak.
    De sok anyukáról ekkor derül ki, hogy remekül varr, hihetetlenül kreatív vagy tehetséges valamiben, és ez új szárnyakat ad neki. Ezekre a korlátainkra és képességeinkre talán soha nem jövünk rá, ha nem szülünk gyereket.
  8. Barátságok átértékelése. A barátságok legnagyobb próbatétele az anyaság, erről már írtam korábban. Ekkor születhetnek új, felnőttkori barátságok, melyeket nem a közös iskolára, közös egyetemre és a nosztalgiára alapozunk, hanem más, tartalmasabb elvek alapján válogatunk. Ezek által a barátságok által jobban megismerhetjük magunkat is, sőt, egy teljesen új énünk kerülhet feszínre.

Sajnos ezekre az önismereti utazásokra nem lehet felkészülni, és sokszor kellemetlenül érint minket egy-egy szembesítés önmagunkkal. Persze a tapasztalt anyukák mondtak ezt-azt nekem is, de igazából mindenkire másképp fog hatni az anyaság. Tény azonban, hogy életünkben ez egy olyan szakasz, amikor megállhatunk, befelé nézhetünk és megfigyelhetjük, kik is vagyunk valójában. Ne féljünk ettől, inkább használjuk ki – nyugdíjas korunkban lesz erre alkalmunk legközelebb :-)

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

Kistesó-kérdés: mennyi az annyi?

Hadd osszam meg Veletek egy dilemmámat, ami talán sokatoktól nem lesz idegen. Együtt hátha előrébb jutunk…

Mióta elég érett vagyok ahhoz, hogy ezen gondolkozzak, tudom: három gyereket szeretnék. És találtam valakit, aki szintén ezt a világot álmodta meg magának. Amikor megszületett az első gyerekünk, minden új volt, nagyon élveztük az új helyzetet. Szerencsére elkerült minket az első-gyerek-szindróma: nem aggódtunk jelentéktelen dolgokon – legalábbis a kelleténél nem jobban – , nem féltettük őt agyon, nem veszekedtük végig a férjemmel a napokat azon, hogy kell-e még egy takaró, vagy sem… Mindazonáltal megismertem az anyaság árnyoldalát, azaz egy évig nem aludtam/aludtunk, alig jártam el valahová, és a baráti köröm is megcsappant.

De mindezt egyáltalán nem bántam, vágytam a folytatásra, a második gyermekre. Alig pár hónappal a kisfiam első születésnapja után ismét teherbe is estem. Nagyon boldogok voltunk, hiszen egyik terhességre sem kellett hónapokat, éveket várnunk. Mindkét terhességem hasonlóképpen telt: 4-5 hónapon keresztül rosszul voltam mindentől, közben pedig folyamatosan aggódtam, hogy minden rendben van-e odabent, és igazából “vigyázzban álltam” kilenc hónapig, nehogy rajtam múljon a magzat egészsége.

Aztán mikor megszületett a kislányunk, madarat lehetett velünk fogatni. Nagyon szép és könnyű szülés volt mind a kettő, amiért nagyon szerencsésnek érzem magam. Épp egy hetes volt a leányzó, mikor kiderült, hogy veleszületett, egy életen át tartó betegsége van: pajzsmirigy alulműködés – ami azért nem olyan drámai helyzet, azóta már tudom. De akkor nagyon padlón voltam az arcul csapástól, hogy lám, lám, ilyen az, ha nem makkegészséges gyereket szülök.

Ahogy a kisfiam, úgy a kislányom sem aludt át élete első évében egyetlen éjszakát sem. Közben a kétévesem nyilván teljes figyelmet igényelt napközben, így egyre messzebbre és messzebre került tőlem az amúgy rám nagyon jellemző optimizmus. A humorérzékem és kedvességem már réges-rég kiköltözött a lakásból – de talán az utcából is. Utólag visszagondolva és utána olvasva, szerintem szülés utáni depresszióm volt nagyjából félévig.

De eltelt egy év, sőt, azóta már majdnem másfél, és hát… ami “hármaskát” illeti… megállt a lendület. Fázok a gondolattól, hogy mindent elölről kezdjünk. Visszatért az életkedvem, egyre több anyaidőt tudok lecsippenteni a napokból – és őszintén szólva ezt is elkezdtem félteni. Most érzem igazán, mennyire jó, amikor ÉRTÜK, MIATTUK, NEKIK töltődöm 1-2 órát. És ha ezt újra “elveszik” tőlem, félek, örökké elhagy az a bizonyos kedvesség és humorérzék. Pedig tudom, hogy ezek nélkül borzalmasan unalmas anya lennék… :-).

A dilemma különösen nehéz része az, hogy a férjem lelkesedése töretlen a következő gyermeket illetően. És nem jutunk közös nevezőre… Bennem egyre több a kétely: nem veszítjük el egymást teljesen, ha még egy gyerek vonja el a figyelmünket a másikról? Három gyerek mellett is le tudunk csippenteni néha egy kis közös időt? Három gyerek mellett is le tudok majd csippenteni egy kis anyaidőt? Mivel lennénk “többek” három gyerekkel, mint most, két gyerekkel? Nem jutok dűlőre ezekben a kérdésekben, így abban maradtunk, hogy adok magamnak pár évet (szerencsére ráérünk még, bár nem a végtelenségig). Mindenesetre amíg úgy nézek minden 3+ gyerekes anyukára, hogy “szegény, mekkora szívás lehet az élete, és tuti, hogy nincs ideje a férjére” (még ha számos olyan példát látok is, amikor ez nincs így), addig nem szabad erőltetnem a dolgot, addig jók vagyunk így négyen, óriási összhangban, szeretetben, ugyanakkor egyre több közös minőségi idővel, és egyre több anyaidővel…

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

Képzelt interjú egy tipikus férjjel

Anyaidő (A): Bocsáss meg, kérdezhetek néhány apróságot, van pár szabad perced?

Tipikus férj (TF): Persze, épp félidő van, mondjad csak!

A: Igazából néhány otthoni dologra lennék kíváncsi. Nyugi, semmi intim részlet…! Szóval érdekelne, hogy mit gondolsz, milyen édesanya a feleséged?

TF: Ez könnyű kérdés! Fantasztikus anya. A legjobb, akit valaha láttam, de tényleg! Olyan, mint egy szuperhős. Minden problémát megold, minden programot megszervez, nem is tudom, hogy bírja energiával.

A: És mit gondolsz, fárasztja ez az új (vagy talán már nem is olyan új) szerep?

TF: Persze, mindig iszonyú fáradt. Ha nem panaszkodik, akkor is látom, hogy legszívesebben este 9-kor már aludna. De mivel akkor kezdődik igazából az este mindkettőnk számára, így általában tizenegy óra van, mire ágyba kerül, és fél hétkor kelnek a gyerekek – jó esetben. Szóval kérdésedre válaszolva igen, szemmel láthatóan fárasztja az anyaság.

A: És próbálsz ezen a fáradtságon valahogy enyhíteni?

TF: Én??? Az az igazság, hogy rengeteget dolgozom, általában egész nap feszültség van körülöttem a munkahelyemen, így otthon leginkább ejtőzésre vágyom. Hetente kétszer eljárok sportolni, ami azért valljuk be: jár egy dolgozó embernek. De lehetőségeimhez mérten persze, mindent megteszek, amit tudok. De ezt általában ő intézi és szervezi magának.

A: Van tehát a feleségednek fix anyaideje?

TF: Hogy mije???

A: Anyaidő, amikor azt csinál, amit igazán szeret, ami igazán feltölti.

TF: Dehát egész nap azt csinálja… A gyerekeivel játszik, főz, mos, játszótérre járnak, anyukákkal cseveg. Nem erre vágyik minden nő kislány korától?

A: Hát, végülis… De gondoltál már arra, hogy mi van, ha a szuperhősöd elemei lemerülnek és testileg vagy lelkileg megbetegszik?

TB: Lehet valami abban, amit mondasz, hiszen mikor velem vannak a gyerekek, két óra után kikészülök. És most hogy mondod, lehet, ezért olyan ingerült néha ő is. És igazából egyre többször látom rajta, hogy fáradt… De mit tehetnék? Maradjak helyette otthon én? Ezt anyagilag sem tehetjük meg. Vagy gyakrabban biztosítsak neki töltődési lehetőséget? Esetleg néha kérdezzem meg, nem szeretne-e kicsit kikapcsolódni velem, a gyerekek nélkül?

A: Jó úton jársz!

TF: OK, gondolkozom a dolgom, bár azt gondolom, hogy ha nagy baj van, úgyis szól… de most bocs, mennem kell, kezdődik a második félidő.

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

Mindenkinek kell gyerek?

Talán megosztó lesz ez a bejegyzés, de egy ideje foglalkoztat egy kérdés, amit el kell mesélnem.

A napokban együtt ebédeltem egy nagyon kedves barátnőmmel – nevezzük Lindának. Nagyon közel állunk egymáshoz, nagyon szeretjük egymást, és rengeteget nevetünk együtt. Bármit mond/érez/csinál az egyikünk, azt a másik feltétel nélkül megérti és elfogadja. Egyetlen eltérés van köztünk. Én világéletemben tudtam, hogy Anya akarok lenni. Linda viszont a mai napig vacillál. Megjegyzem, jelenlegi életmódjába bele sem férne egy kisgyermek, hiszen félévente országot – vagyis inkább kontinenst – és munkahelyet vált.

banner_egyedul
Most viszont itthon van, és amikor csak tudunk, együtt vagyunk és beszélgetünk. És a héten feltette nekem azt a kérdést, amit szerintem egy édesanya sem akar hallani “pályafutása” során:

– Tudod mit nem értek? Mást se látok a körülöttem lévő anyukákon, mint hogy fáradtak, leharcoltak, hónapokig nem alszanak, feszültek, a férjükkel alig tudnak foglalkozni, magukkal meg aztán pláne nem. Köszönő viszonyban sincsenek leánykori önmagukkal, legalábbis az első pár évben biztosan nem. Egész napos szolgálat a gyerekvállalás, soha semmit nem csinálhatsz akkor, amikor szeretnél -maximum hetekig tartó kitartó szervezés árán. Szóval nem értem… Mindezt tényleg pótolja két babapuszi az arcodra és egy szeretlekanya? Vagy mi ebben a buli?

Köpni-nyelni nem tudtam… Egyrészt tudtam, hogy bárki mástól nagyon zokon vettem volna ezt a kérdést (meg hát… mégis ki kérdez ilyet???), de tőle nem esett rosszul, mert tényleg tudom, hogy érdeklődésből kérdezte. Másrészt rájöttem arra a szomorú tényre, hogy valószínűleg megtaláltuk az első áthidalhatatlan különbséget kettőnk között, amit elfogadunk ugyan, de nem feltétlenül értünk meg… Mert igen: én vallom, hogy mindenért kárpótol két babapuszi és egy szeretlekanya. Bár igazából ez nem is adok-kapok dolog, legalábbis soha nem mérlegeltem így, ezért is ért váratlanul a kérdése.

Mindenesetre kicsit magamba is szálltam: tényleg annyit panaszkodnék, hogy már át sem jön egy-egy beszélgetés során, hogy “mi is ebben a buli”? Elfedi a sok nem-alvós, nem-evős, anyaidő-hiányos sztori a lényeget? És vajon én mindig tisztában vagyok azzal, hogy mi ebben a buli: az első lépések, az első puszi, az első (és az ezredik) szeretlekanya és társai! Bízom benne, hogy igen. De azért biztos, ami biztos, mostantól jobban fogok koncentrálni ezekre!

Ha viszont Linda tényleg semmi mást nem lát a gyerekvállalásban, csak lemondást, áldozatot, szolgálatot és terhet, akkor nemcsak neki, de a gyermekének is nyomorúságos lenne az első pár éve. Persze mondanám, hogy próbálja ki, és mihelyt saját gyereke lesz, minden megváltozik – mert tudom, hogy remekül helyt állna. De mi van, ha mégsem? Ezért lehet, rosszul teszem, de meg sem próbálom rábeszélni, meggyőzni.

Te mit gondolsz: minden nőt meg kell győzni arról, hogy csak gyermekkel lehet teljes az élete? Tényleg minden nőnek KELL gyerek? Jobb napjaimon tudom, hogy az én életem így teljes, – minden “nyomorúságom” ellenére, sok-sok puszival és szeretlekanyával megspékelve :-D. De én speciel tök megértem, ha valaki kimondja, hogy ez nem neki való.

Neked van olyan lányismerősöd, aki nyíltan vállalja, hogy nem szeretne Anya lenni?

kép: nenetus, Freedigitalphotos.net

————————————

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?

 

Barátnők

Sosem gondoltam, hogy egy háromkilós, védtelen apróság vet majd véget néhány barátságnak az életemben. Hiszen kibírtak jónéhány év(tized)et, munkahelyet, magánéleti krízist, közös nyaralást, rengeteg bulit, ösztöndíj miatti távollétet és még sorolhatnám. És azt sem gondoltam, hogy épp ez a háromkilós apróság hoz majd nekem újabb, sok esetben tartalmasabb barátságokat.

Sajnos mikor megszületik a kisbabánk, rövidebb-hosszabb időre eltűnnek mellőlünk a “bulipajtások”, egyre többször kapjuk meg, hogy rugalmatlanok, unalmasak vagyunk és különben is, érthetetlenül megváltoztatott minket az az apró tény, hogy gyerekünk van. Másról sem tudunk beszélni, folyton ő jár a fejünkben, szinte minden megmozdulást lemondunk, és ha ott vagyunk, akkor sem úgy és annyit, mint régen. Hm… Van benne valami, ez igaz.

Jómagam egy ideig gyűjtöttem egy-két barátnőm mondatait, hogy majd visszamondjam azokat nekik, mikor gyerekük lesz (Nem értem, miért nem indulunk el szakadó esőben sétálni a babával, régen imádtad az esőt. Ja, hogy aludnia kellene? Majd alszik éjjel!!! Vagy Igazán eljöhetnél az esti buliba. Attól, hogy lázas, csak jobban alszik…). De végül úgy döntöttem, semmi értelme, pár hónappal ezelőttig én sem tudtam, hogy kell megfogni egy kisbabát… És onnantól inkább hallgattam a – nekem tényleg érdekes – sztorikat az aktuális bulikról, pasi-ügyekről, munkahelyi zűrökről, mígnem egy nap rádöbbentem, hogy az érdeklődés egyoldalúvá vált.

És mikor gyereked születik, borzasztó rosszul esik, ha azok, akiket közel gondolsz magadhoz, nem mutatnak érdeklődést sem irántad, sem az újszülött iránt. Ha pedig ez hosszú hónapokig tart, akkor nagy a baj!

A barátságok próbája tehát nem a távolság vagy a szerelmek. A GYERMEK!!! És bizony vannak barátságok, amik az egyik fél anyává válásával megszűnnek. Én személy szerint nagyon nagy csalódásként éltem ezt meg, sokáig kapaszkodtam, erőltettem, de sajnos néhány barátságot el kellett engednem. Ugyanakkor örülhettem azoknak, akik megmaradtak – mert szerencsére ebből van a több!

És így történt, hogy akárhol laktunk, mindenhol első dolgom az volt, hogy felkutattam a legközelebb működő baba-mama klubot, és itt mindig megtaláltam a hasonló gondolkodású anyukákat. Beszélgetéseink során pedig kiderült, hogy mindenkinek vannak veszteségei barátság-ügyben, mióta édesanyák. De nyereségei annál inkább! Ebbe kell tehát belekapaszkodni, és mindenkit arra buzdítok, hogy találja meg a közösségét, mert megéri! Az igazi barátságok pedig tényleg bármit túlélnek! Ezeket kell értékelni, de nagyon!

Kép: David Castillo Dominici, FreeDigitalPhotos.net

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

Anya és az internet

Talán kicsit magam ellen beszélek ezzel a bejegyzéssel, de azt hiszem, muszáj erről is beszélni: Mindenesetre előrebocsátom, hogy nem több, mint két perc alatt el tudod olvasni a bejegyzést 😀 :

Szülés után nem sokkal észrevettem, hogy egyre többet van a kezemben a telefonom… Hátha hív valaki, akinek el lehet mesélni, mennyit szopizik/alszik/sír a gyermekem. Vagy akit meg lehet hallgatni, mi történik a külvilágban. Mondanom sem kell: pár perc után minden telefonhívás meghiúsult egy felsírás, kifutott tej, csengő vagy más miatt. Így más kommunikációs csatornát kellett keresni. Ekkor került a telefonomra  viber, és bejelentkeztem facebookra telefonon is, sőt, ekkor alakult ki az a szokásom, hogy az e-maileimet CSAK telefonon ellenőriztem (kinek van ideje gép elé ülni…?).

Ami ezután következett, arra egyáltalán nem vagyok büszke: MINDEN posztot elolvastam a facebookon, amivel az ismerőseim megörvendeztettek. A postafiókomat félóránként csekkoltam, állandóan pötyögtem valakinek pár sort félkézzel, de ami a legdurvább, elkezdtem a spambe érkező leveleket is elolvasni néha. Minden barátnőmre ráírtam legalább napi egyszer viberen, hogy “Mi újság, mesélj valamit!“. Boldogan konstatáltam, hogy nem változott semmi: ugyanúgy tudok mindenkiről, mint eddig. Még hogy el vannak zárva az anyukák a külvilágtól…!

Aztán egy ilyen “elfoglalt” napon épp egy kuponos ajánlatot olvastam (de minek???), az öt hónapos kisfiam pedig mellettem kavart valamit, amikor egyszercsak leesett mellőlem a kanapéról. Szerencsésen esett – fenékre -, nem is sírt, én azonban teljesen kijózanodtam. És mérlegelni kezdtem:

Facebook: valljuk be, az ismerősök cuki gyerekeit és irigylésre méltó utazásait bemutató fotók, a sok-sok cicás, kutyás, vicces mém és reklám között elég kevés a tartalom… Kivétel persze ezalól minden Anyaidős bejegyzés :-D. Letöröltem hát a telefonomról a facebookot – lám, lám, gyorsabb is lett tőle. És csodák csodája: SEMMIRŐL nem maradtam le 18-24 óra facebook szünet után.

Gmail: Hát ki vagyok én, hogy félóránként fontos e-mailt kellene kapnom??? Miniszterelnök? Azóta végeztem egy statisztikát: Ha hetente EGY igazán fontos levelet kapok, már “jó” hetem volt informatikai szempontból. Ma már csak a gép előtt csekkolom a leveleket, alvásidőben.

Viber: Ez azért megmaradt. Három barátnőm van, akivel leginkább így tartom a kapcsolatot, ennyi bele kell, hogy férjen.

Azon is elgondolkoztam, vajon mit gondolhatott a kisfiam, mi lehet az a kütyü, ami állandóan anya kezében van? Na, mostmár sokkal-sokkal jobb a helyzet. Lejöttem a “szerről”!

Becsapós dolog tehát ez az internet. Kétségkívül ez a legegyszerűbb kommunikációs csatorna. Na de a legjobb is? Adja magát a kérdés, mi a feltöltőbb: naponta váltani egy-két levelet valakivel, vagy kéthetente szakítani rá másfél-két órát, amikor csak egymásra koncentráltok és mindenki beszámol az elmúlt két hetéről SZEMÉLYESEN? Szerinted?

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

Mi is az anyaidő?

Na ez az… Hogy mi az az ANYAIDŐ??? Létezik egyáltalán? Látta már valaki?

Tapasztalataim alapján nem, az anyaidő nem létezik. Legalábbis semmiképp nincs ott a mindennapokban, mint a csak-még-egy-mesét-anya, és az este-elmegyek-a-haverokkal-sörözni, jó?. Az anyaidőt bizony meg kell magunknak teremteni. És sajnos legtöbbünk nem rendelkezik egy jótündérrel, aki heti egyszer megveregeti a vállunkat, hogy jól csináljuk a dolgunkat, de mostmár pihenjünk egy félnapot és csináljuk végre azt, amit szeretnénk, és feltöltődve térjünk majd vissza. Akinek van ilyen, az viszont tegye össze két kezét, és élvezze jódolgát :-).

Nekünk kell tehát megfogalmaznunk az igényt, hogy KELL! Kell egy lopott óra, félnap, nap – uram bocsá’ hétvége -, ami csak rólunk szól. Amikor félre tehetjük – úgy nagyjából – a család körüli teendőket. Amikor ez megadatik, újra túlteng bennünk az energia, kisimulnak az igencsak megtépázott idegszálaink, és újra mosolyogni tudunk a háromévesünkre, aki tíz percen belül hatodszor változtatja meg az álláspontját arra vonatkozóan, mit is szeretne reggelizni…

De mi is az, ami igazán feltöltene? Egy egyedül, nyugalomban elfogyasztott reggeli? Egy kiadós alvás? Egy kellemes beszélgetés (férjjel/barátnővel/kutyával/akárkivel)? Sport? Fodrász? Sokszor csak kapkodunk, amikor végre élvezhetnénk a szabadidőt, és MINDENT el akarunk intézni félnap alatt. Csakhogy ez megintcsak kimerítő. Fontos, hogy átgondold, mi töltene fel igazán.

Ha ez is megvan, már “csak” a kivitelezést kell kidolgozni. Ha adott egy lelkes nagyszülő, akkor ez sima ügy. Ha nem, akkor macerásabb az egész. Sokan – én is – utálnak szívességet kérni, így itt meg is akad a dolog, és marad a 24-órás anyai szolgálat, halmozódó hiányérzettel, sötétedő szem alatti karikákkal, vékonyodó idegszálakkal, teljesen leépülő testizomzattal, és még sorolhatnám.

Ezen szeretnénk változtatni mi, anyaidősök…

Jó töltődést :-)

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.