család

Család születik

Ezúttal más tollával szeretnék ékeskedni, Medveczky Kata cikkét hoztam el nektek, mely nagy igazságokat fogalmaz meg.

Van szerencsém Katát személyesen is ismerni, egy rendkívül értelmes, összeszedett, nyugodt édesanyát ismertem meg benne, a szakmai előéletével csak ezek után találkoztam: Tanácsadó szakpszichológus. 3 gyermek édesanyja. Szereti az embereket, a természetet és a kihívásokat. A megoldásközpontú pszichológia híve. Munkájában elsősorban a szülőkkel foglalkozik, mert azt vallja, ha a szülő jól van, a gyerek is jól van. Személyes konzultációkat, workshopokat, előadásokat tart, főként gyermeknevelési és a családot érintő témákban. Többször láthattátok már a Ridikül c. műsorban, és a Család-Barát Magazinban is. Fogadjátok szeretettel egy, a családról szóló cikkét.

Család születik

Egy gyermek születése krízis, bár pozitív előjelű krízis a szülők számára. Nem éri váratlanul őket a változás, és mégis olyan helyzetek sorozatával szembesülnek az új élet érkezésével, amire nemigen lehet előre felkészülni. Mindenképpen komoly fordulóponthoz érkezik ilyenkor a házaspár. Nemcsak anyává és apává kell válniuk, hanem meg kell születnie a saját kis családjuknak is.

Napfényes októberi délelőtt volt. Melegem volt és úgy éreztem hiába szedem össze minden erőmet, nem akar előrébb jönni.”Már látom a haját! Olyan hosszú, hogy be lehetne fonni…” –  biztatott a bába a vajúdás utolsó órájában. A magzatvíz éppen 30 órával azelőtt folyt el és akkor egyik pillanatról a másikra valami őserő megszállt. Engedtem, és átadtam magam neki, hagy sodorjon magával. Jött egy kisfiú, sok-sok könny és hála, áldott óra és egy új világ..

Harmonikus családi életet – receptre?

Amikor találkozik két ember és kezdi összecsiszolni az életét, akkor a legfontosabb, hogy stabil alapra építkezzenek. Hasonló legyen az értékrendszerük, értsék egymás nyelvét, legyenek közös céljaik és legfőképp szeressék és tiszteljék egymást.

Fontos, hogy a pár ki tudja nyitni ezt a kapcsolatot és be tudja engedni a gyermeket is, úgy hogy közben a párkapcsolat továbbra is megingathatatlanul működjön. El kell búcsúztatni a páros életet és immáron három főből álló kis családdá kell alakulnia a szülő-gyermek triádnak.

A kistestvér érkezésével aztán el kell engedni azokat az érzéseket, amelyek a hármasukat fogták egybe és utat kell engedniük az új impulzusoknak, újra formálniuk a családjuk lelki határait, immáron az új kis jövevénnyel együtt. Nem is olyan könnyű ezt a lelki folyamatot átélni, hiszen vegyes érzések, gyász és öröm keverednek benne.

Óriási előnnyel indul az a gyermek, aki lelkileg egészséges, boldog családban nő fel, amely biztonságot, nyugalmat, óvó fészket nyújt, de ugyanakkor bátorít is arra, hogy megismerkedjen  a világgal és felfedezze az élet örömeit. Amikor a gyermekorvos megvizsgálja az újszülött csecsemőt, akár receptre felírhatná a harmonikus családi életet.

Nemcsak kevesebbet betegek azok a gyerekek, akik kiegyensúlyozott családban nevelkednek, hanem védve vannak azoktól a nemkívánatos és veszélyes helyzetektől (alkohol, drog, korai szexuális élet, stb.), amelyek kamasz és fiatal felnőttkorban leselkednek rájuk.

Egy csapat vagyunk!

család

Amikor a gyermekünk úgy fogalmaz, hogy a „mi családunkban az a szokás, hogyminden reggel mesét olvasunk, vagy minden pénteken pizzát eszünk, stb”, akkor erős benne a családi identitástudat. A rendszeresen beiktatott közös tevékenységekkel – mint pl. a kirándulás, társasozás, egy jó film megnézése, biciklitúra vagy akár közös főzés – erősítjük az összetartozás érzését.

Érdemes olyan rutinokat kialakítani, amelyek útravalóul szolgálnak majd a gyermekünknek. A jó hangulatú, közös étkezések már önmagukban jótékony hatással vannak mindnyájunk  lelki világára. Az pedig, hogy miről és hogyan beszélgetünk közben a gyerekekkel, szintén meghatározó mintaként szolgál majd. Az étkezőasztal körül folyhatnak olyan beszélgetések, amelyekbe már a gyerekeket is be lehet vonni, mint ahogy a döntésekbe is.

Például tervezzük meg közösen az idei nyarat! Ki hova szeretne menni? Szeretnénk-e valami új dolgot megtanulni vagy kipróbálni? Milyen lehetőségeink vannak? Megtapasztalhatják a gyerekek, hogy fontos a véleményük, számításba vesszük őket és ugyanakkor mintát kapnak tervezésből is. Az együttműködést, az alkalmazkodást és a problémamegoldást is gyakorolhatják, aminek később szintén nagy hasznát veszik majd

A jól működő családokban a tagok gyakran kifejezik, ki, miért hálás. Ezt rituálé szerűvé is tehetjük – énekléssel, gyertyagyújtással, finom sütivel, stb. – és máris egy olyan szokást alakítunk ki, ami hozzájárul ahhoz, hogy elégedett, egymásra odafigyelő, egymást tisztelő embereket neveljünk. De nemcsak a közösség a fontos, hanem az is, hogy minden egyes családtag megtapasztalja, most csak rám figyelnek, most én vagyok soron.

A változás te magad légy!

A család építésénél használt kötőanyag a szeretet, amely összekapcsol mindent mindennel. Először is a bennünk lakozó őszinte embert saját magunkkal, aztán a nőt és a férfit, a szülőket és a gyerekeket, a testvéreket egymással, és végül a családot a társadalommal.

Ahhoz, hogy boldog családunk legyen elsőként a saját belső békénket kell megtalálnunk. Ha önmagunkkal jóban vagyunk, akkor a körülöttünk lévőkhöz is türelmesen, elfogadóan tudunk odafordulni. Ha harmóniában vagyunk magunkkal, az “fertőzően” átragad a többiekre. Beindítunk egy pozitív spirált, ami végül egy olyan családi élethez vezet, amire mindannyian vágyunk.

A jól működő családokban:

  • “a családtagok önértékelése magas,
  • a kommunikáció nyílt, tiszta, specifikus és őszinte,
  • szabályok rugalmasak, emberiek, a helyzethez illőek és változtathatók,
  • a család társadalommal való kapcsolata nyitott, reményteli, választáson alapul.” (Virginia Satir: A család együttélésének művészete)

Ha szívesen olvasnál más írásokat is, Kata honlapját itt találod: http://www.medveczkykata.hu

—————————————————-

6 részes cikksorozat a házasságról

Ebből valóban profitálsz!

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?

Tudod mit Drágám, cseréljünk!

Rosszabb napjainkon szerintem mindannyian férjünk fejéhez vágtuk már, hogy “Tudod, mit? Cseréljünk! Holnaptól dolgozom inkább én, Te meg maradj itthon!

Mert hát hogy is telik egy nap kisgyerekes anyaként (csak a saját példámat tudom leírni, de vélhetően valami hasonló történik sok édesanyával a nap 24 órájában, a hét 7 napján):

6:30 Ébredés, észhez térés, majd irány a fürdőszoba, ahol rendbe teszem magam

7:00 Halk ébredezés a gyerekszobából, de még nagyjából 20 percig nyugi van.

7:30 Bemegyek a gyerekszobába, a másfél éves kislányom nagy örömmel fogad, a hároméves fiam kevésbé. És indul egy átlagosan 20 perces, igen felemelő “NemAkarokFelkelni“, és “NemAkarokFelöltözni“-kör. Ha ezen túl vagyunk, nyert ügyem van, mert az óvoda gondolatával (még) teljesen fel lehet villanyozni. Ezután reggeli, öltözés, séta vagy biciklizés az oviba.

8:30 Hazaérünk a kislánnyal, és ha épp van türelme egyedül játszani, eltakarítom a reggeli romhalmazt. Ha nincs, akkor a romhalmaz közepére telepszünk és mesét olvasok neki, beszélgetünk, mondókázunk. Jobb napjain még arra is nyitott, hogy felüljön a konyhapultra és együtt főzzünk.

10:00 Sétálunk vagy boltba megyünk, közben ezerrel figyelni kell, hogy ne tépje le, ne üsse meg, ne vegye ki, ne rontsa el, ne lépjen oda, ne fusson el, stb, stb…

12:00 Ebéd, aztán altatás

13:00-15:00 Alvásidő = végre lehet teregetni, takarítani, dolgozni, kényelmesen főzni, vasalni, pakolni, telefonálni, ügyet intézni, ja és pihenni (muhahaha!!! :-))… Két óra – panaszolom hangosan a férjemnek – érted, kettő!!!

15:30 Indulás az oviba a nagyfiúért, majd játék kint az udvaron a többi gyerekkel (sorházban élünk), közben ezerrel figyelni, hogy ne essen le, ne tépje le, ne üsse meg, ne vegye ki, ne rontsa el, ne lépjen oda, ne fusson el, stb, stb… Ennek a délutáni kinti üzemmódnak viszont nagy előnye, hogy alvásidő után estig nagyjából egyben van a lakás.

18:00-19:00 között Apa megérkezik – hurrá, hurrá! Megvárjuk, míg testileg-lelkileg és fejben is hazaér, aztán/közben vacsora, fürdés.

20-21:00 mindkét gyerek alszik, én pedig általában dolgozom a gép előtt.

23:00 Fürdés, alvás.

Büszkén tálaltam ezt a férjemnek, hangoztatva, hogy nekem milyen nehéz, ő pedig ehhez képest, nyugiban, egy dologra koncentrálva végezheti a dolgát, nem lóg folyton a nyakán senki, nyugodtan megebédelhet és nyugodtan telefonálhat, amikor csak kedve tartja. Szegénykém csak nézett rám kerek szemekkel, hogy “Te megőrültél? Komolyan azt hiszed, hogy így telik egy napom? Na, akkor hadd meséljek én is!

6:00 Csörög az óra, indulni kell. Síri csendben, sötétben készülődök, hogy ne ébredjenek fel a gyerekek, emiatt még a reggelire is csak útközben, az autóban kerül sor.

7:30 Érkezés az első építkezésre, ahol mindig van valami váratlan fordulat, minden igyekezetünk ellenére. Hat telefon (nyugodtan??? Az igaz, hogy nem sír közben a fülembe egy gyerek sem, de attól még kattog a fejem rendesen.)

10:00-14:00 Körbejárom a többi építkezést, mindenhol lebonyolítok 6-10 telefont, győzködök, tárgyalok, számolok. Számok, számok, egész nap számok vannak a fejemben. 

14:30 Gyors ebéd, általában egy mekdrájvban, vagy gyrososnál útközben (általában az autóban), mindenesetre a legritkább esetben széken, asztalnál ülve.

15:00-17:00 Tárgyalások, egyeztetések a város különböző pontjain, ahová oda is kell ám érni autóval. Közben átlag 100 anyázás. Az emberek iszonyú hülyék ám!!! Eközben általában jön otthonról a telefon, hogy mikor érek már haza, mert a t*köd tele. Hát, hidd el… mennék én azonnal.

18:00-19:00 forgalomtól függően – Hazaérek, szembesülök a fáradt arcoddal, elmondod, mennyi dolgod lenne neked is, de muszáj egy félórát leülnöm és kinéznem a fejemből, kihessegetni belőle a számokat… :-).

Az esti fürdetés, altatás általában az én dolgom, de ezt egyáltalán nem bánom, legalább ennyit is együtt vagyok a gyerekekkel, Te pedig tudsz kicsit haladni a dolgaiddal.

21:00 E-napló írás, nso-olvasás, Facebook

21:30 – 23:00 Ejtőzés, összebújás, ünnepnapokon filmnézés, majd hullafáradtan beesünk az ágyba.

Ehhez képest én azt gondolom, hogy milyen jó Neked, a fiunk már ovis, úgy osztod be a napotokat a lánykával, ahogy akarod, egyedül az alvásidőhöz kell alkalmazkodni, amikor viszont cserébe azt csinálsz, amit csak akarsz. Nekem nincs ilyen két órám a napomban… Szóval… Nem igazán értelek: biztos vagy benne, hogy cserélni szeretnél?

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

—————————————————-

FIGYELEM!!! Új ajánlatok a honlapon: www.anyaido.hu

Anyaidő akkor és most

Amikor nagymamámnak megpróbáltam elmondani, hogy miről írok hetek óta az interneten, láttam rajta, hogy nem igazán érti, miről beszélek. Anyaidő? Ez is valami modernkori hóbelebanc, mint a fészbuk vagy mi…? Valóban így lehet? Régen tényleg nem volt erre igény? És ha nem, akkor mi változhatott meg? Miért van az, hogy a mai anyukák egyáltalán gondolkodnak az anyaidőről?

Családok, rokonság

Akkor:
Az édesanyák legnagyobb segítségei a nagyszülők voltak. Ők általában nem dolgoztak, ráértek, otthon voltak, így amíg anyukának dolga volt a ház körül vagy a földeken, könnyedén rá tudta hagyni a gyerekeket. Ha pedig nem a nagymamára, biztosan volt egy kedves nagynéni, unokatestvér vagy más rokon, aki örömmel ügyelt a gyerekekre. Ugyanakkor nem volt divat a kötődő nevelés, gyerekcipőben járt még a gyerekpszichológia is, nem igazán foglalkoztak tehát azzal, hogy ez milyen hatással van a kisgyerek lelki világára

Most:
Az egyes családok általában teljesen elszigetelve élnek a rokonoktól (munkahely vagy más külső okok miatt). Nem veszi körül az édesanyákat az a védőburok, amit régen a nagy család biztosított. Emiatt szinte azt is mondhatjuk, hogy magányosak, magukra maradnak, egyetlen szövetségesük pedig (jó esetben) a férjük.

Időbeosztás:

Akkor
Nagymamám korában mindennek meg volt a maga ideje. Szombatonként nagymosás, ünnepekkor ablakpucolás és nagytakarítás, nyáron sok-sok munka a földeken, télen pedig sok pihenés, otthon. Megvolt minden évszaknak, időszaknak a “kötelező” munkafolyamata a ház körül és a földeken is. Ezeket sok esetben együtt végezték az asszonyok, sőt, sokaknak cselédje volt. Meg kell továbbá említeni azt is, hogy egy-egy ünnepre fel tudtak készülni testileg és lelkileg is. Nem dolgoztak például még Szenteste napján is, legalább egy héttel előtte már minden az ünnepi menüről szólt, a Karácsonyi készülődésről.

Most:
Minden ránk hárul – a szerencsésebbeknek talán megadatik egy kis segítség, de nem ez a jellemző. Viszont folyamatosan elvárjuk magunktól, hogy csillogjon-villogjon a ház, erre pedig mindössze az a pár óra adatik meg, amikor a gyermekünk alszik, vagy esetleg amikor Apa tehermentesít minket. Nincs továbbá alkalmunk igazán felkészülni a nagyobb ünnepekre, kapkodva készülnek az ünnepi menük, ami miatt ingerültebben telnek ezek az – egyébként – meghitt napok.

Közösség:

Akkor:
Még a nagymamám is járt fonóba (télen),  és kukoricafosztásra (ősszel), és rendszeresen csigatésztát készítettek. Ezek rendkívül értékes, tartalmas, látványos és hasznos események voltak. A munka végeztével táncoltak, énekeltek az asszonyok, így aki csak tehette, édesanyaként is részt vett a közös munkákon. Fontos közösséget jelentett továbbá a tágabb család, illetve a szomszédság. Összejárt a rokonság, napokig ünnepelték a Húsvétot, Karácsonyt, egy-egy születésnapot. Mindig volt mit várni, a faluban vagy városban minden hónapra jutott valami ünnepelnivaló esemény, amire szinte szégyen volt nem menni.

Most:
Már annak örülhetünk, ha rendszeres tagjai vagyunk egy befogadó baba-mama klubnak. De asszony-közösséghez nem igazán tartozunk, maximum virtuálisan. Ezért gyertek el az anyaidő találkozókra! – ha van rá igény, hozok kukoricacsöveket :-D. Mindenesetre a közösség szerintem nagy hiány a mai édesanyák életében. Könnyedén elmagányosodunk, a gondolataink pedig beszűkülnek. Keresni kell tehát a társaságot, a közösséget a mai, modern világban is. És nem elég, ha tagja vagyunk 5-6 csoportnak Facebookon, bár a semminél ez is jobb.

Környezet:

Akkor:
Jellemzően kertes házban éltek a családok, ami önmagában rengeteg plusz feladatot jelentett, ráadásul földjeik is voltak, amit maguk műveltek. Amilyen korán lehetett, bevonták a munkába a gyerekeket is, és ezt a gyerekek egyáltalán nem bánták. Mentek a földekre az anyjukkal, ahol általában sok-sok rokongyerekkel dolgoztak, vagy épp játszottak egész nap. De számos olyan feladat is volt, amit egyedül végzett az anya otthon, ám soha nem kapkodva – ezt külön kihangsúlyozta nagymamám. Ráérősen, megadva a módját, alaposan végezte ezeket a munkákat, így igazából ezek is pihentették őt.

Most:
Azzal, hogy lakásokba költöztünk, a ház körüli teendők jelentős része megszűnt. A maradék feladatokat azonban kizárólag alvásidőben tudjuk végezni, kapkodva, folyamatos küzdelmet vívva az idővel, egy kicsit sem kiélvezve mindazt, amink egyébként megadatott. A gyerekek szinte semmilyen munkában nem vesznek otthon részt, így felnőttként mindent maguknak kell megtanulniuk – szerencsére manapság már mindenről van egy jó Youtube oktatóvideó :-). De kevesebbet vagyunk friss levegőn is, ami sem a testünknek, sem a lelkünknek, sem az idegeinknek nem tesz jót.

Apák, házasságok:

Akkor:
Nagymamám és nagypapám soha nem mentek egymás nélkül bálba vagy moziba (bizony, “jártak” moziba!). Akkoriban ezt nem nézték jó szemmel, és igazából meg is tehették, hogy együtt jártak el, hiszen a nagyszülők vagy a rokonok mindig lelkesen vállalták a gyerekeket. A földeken is együtt dolgoztak, és a kertet is együtt művelték. Több minőségi időt töltöttek tehát együtt, még ha ezt így soha nem is fogalmazták meg maguknak. (megjegyzem, szeretetteljes házaságban éltek 59 éven keresztül!)

Most:
Manapság a legfőbb segítségünk a férjünk/párunk. Tehát vagy egyikünk kapcsolódik ki, vagy másikunk. Az, hogy együtt is eljussunk valahová, hosszú hetek kitartó szervező-munkája. Ez megnehezíti az együtt töltött minőségi időt, de nem lehetetlen.

Kérdések, dilemmák:

Akkor:
Megkérdeztem nagymamámtól, hogy érezte-e valaha azt, hogy elfáradt vagy hogy nehéz, vagy túlvállalták magukat (három gyermekük van). Azt válaszolta, soha, egyetlen pillanatra sem gondolkodott el ezen. Csinálta a dolgát. Három gyereket terveztek, megvalósították, mindig volt tennivaló, amit soha nem teherként élt meg, hanem tényként, hogy ez van, meg kell csinálni.

Most:
Valljuk be, mi rengeteget agyalunk – én is, amint látjátok :-). Sokat gondolkozunk az igényeinken, kesergünk a lemondásainkon, próbálunk utánajárni minden apró neveléssel kapcsolatos kérdésünknek. Ez persze nem biztos, hogy baj. Elvégre is nem vagyunk robotok! Ugyanakkor sokszor túlbonyolítjuk az egyébként irigylésre méltó életünket…

TANULSÁG:

Régen “anyaidő”-értelemben egyszerűbb volt az anyukák élete. Adott volt, hogy hol töltődjenek fel:

  1. Otthon. Lassan, kényelmesen, nyugodtan ellátva a feladataikat.
  2. Közösségben, rokonokkal. Akár munka közben
  3. Együtt a férjükkel bálokban vagy más rendezvényeken

Ezeket kellene tehát visszacsempészni az életünkbe, és rögtön egyszerűbbnek látnánk mindent.

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

Eltűnt személy: ÉN!!!

Jártamban-keltemben egyre több olyan anyukával találkozom, aki… elveszett. Lánykorával – és leánykori nevével – együtt az ő élete, munkája, tudása, érdeklődése, igényei is eltűntek. Az anyaság első hónapjaiban ezt észre sem vesszük, annyira lefoglal minket a csecsemőnk minden szintű kiszolgálása.

Aztán úgy a gyerek féléves kora körül szinte kötelező jelleggel megérkezik az első nem túl tapintatos számonkérő kérdés, hogy: És mikor mész vissza dolgozni? Mik a terveid gyerek után? Meglepve tapasztaltam, hogy erre egyre többször az a válasz (beleértve engem is), hogy Fogalmam sincs, de ki fogom találni a következő 2-4-10 évben! De mi lehet ennek az oka? Miért van az, hogy a legtöbben csak azt tudjuk, hogy valami egészen másba kell belefognunk, és inkább tanulunk, képezzük magunkat, vagy éppen szülünk még egy gyereket, ezzel is nyerve pár évet… Valljuk be, a klasszikus munkahelyeket nem ránk, anyukákra szabták:

  1. Túlórák: Talán Te is napi 10-12 órát dolgoztál korábban, ami nyilván nem folytatható családanyaként. Ha szerencséd van, kapsz egy másik pozíciót, 4 vagy 6 órában, de ez sajnos még ma is ritka kishazánkban. Így marad a 8 órás, teljes munkaidő, egész napos rohanással (beérünk-e oviba, odaérek-e a munkahelyemre csúcsforgalomban, be tudom-e fejezni időben a teendőket, odaérek-e a gyerekért az oviba, stb,stb,stb.). Ráadásul a főnökök sem szeretik a problémás, macerás munkaerőt. Nagy szerencse kell tehát ahhoz, hogy ugyanott dolgozhass, emberi munkaidőben, emberi fizetésért, kitörő lelkesedéssel.
  2. Érdeklődés megváltozása: Sokan nem tartottuk hivatásunknak az anyaság előtti munkahelyünket. Elvégeztük a feladatokat, és voltak olyan időszakok, amikor nem is küzdöttünk olyan erős kétoldali munkaundorral…  De hogy ezért a munkáért egész nap rohanjak és bölcsibe adjam a gyerekemet??? Szó sem lehet róla. Ezek az anyukák különösen nagy dilemmával küzdenek, hiszen először meg kell találniuk önmagukat, majd pedig egy olyan helyet, ahol tárt karokkal várják, hogy náluk valósítsák meg önmagukat, méltányos fizetségért.
  3. Távolság, ingázás: Ahogy gyarapszik a család, egy idő után kényszerűvé válik egy költözés. A nagyobb lakás és a csendesebb környezet általában együttjár a munkahelytől való távolság megnövekedésével. Ezzel a költözéssel tehát meglehetősen körülményessé válik a mindennapi munkába járás, oviba leadás. Ez sem hozza meg az édesanyák kedvét a munkába való visszamenetelhez.
  4. Szabadság hiánya: Egy alkalmazott nem rendelkezik a szabadnapjaival, hónapokkal előre egyeztetni kell a nyári szabadságot, és sajnos az sem evidens, hogy a Karácsonyi készülődésre elengedik. Ebből sem kérünk, ha nem muszáj!És itt van a kulcs: hogy muszáj-e? Sokszor igen, ezen múlik a család napi betevője, tehát szó szerint kenyérre kell, nincs mód az önmegvalósításra. Ugyanakkor én arra biztatok mindenkit, hogy találjon valamit, akár a család és munka mellett is, amibe belecsempészheti önmagát. Mert ha beállunk anya-üzemmódba15-20 évre és mi magunk teljesen megszűnünk létezni, azt később szívjuk meg. Ha a gyerekek kirepülnek, ott találjuk magunkat a kérdéssel, hogy most akkor mi lesz? Van még értelme reggel felkelnem? Hát… csináljuk úgy, hogy legyen! A gyerekeinknek is könnyebb lesz, hisz ha van ÉLETÜNK, nem telepszünk rájuk, és nem zaklatjuk őket naponta, hogy mikor lesz már unokánk… Vagyis ó, dehogynem 😀

    Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.