fontossági sorrend

Milyen az élet, ha Anya dolgozik?

Facebookon megjelent felhívásomra, miszerint dolgozó anyukákat keresek egy következő témámhoz, nagyon sokan jelentkeztek. Volt köztük nyolcórás, négyórás, otthon dolgozó, elvált, újrakezdő, így azt mondhatom, szinte teljes körképet (kórképet?) kaphatunk a dolgozó anyukák életéről.

Meglepően sok olyan interjúalany volt, aki azért ment vissza dolgozni, mert hiányzott neki a nyüzsgés, a pörgés, a felnőtt beszélgetések és az agymunka. De nem mindenkinek ez volt a motiváló erő, egyikük például egyedül maradt még várandósan, így rákényszerült, hogy mielőbb visszaszálljon a mókuskerékbe. De akadt olyan anyuka is, aki hét évet töltött otthon.

A házasságoknak egyébként ez óriási próbatétele. Ilynekor derül ki igazán, hogy valóban számíthatunk-e gyermekünk apjára, valóban egy csapat, egy szövetség vagyunk-e, mint ahogy erre felesküdtünk (jóban, rosszban…). Ahogy az életben, úgy az interjúkban is találunk negatív és pozitív példát egyaránt.

A nagyszülők szerepe szintén felértékelődik, ha egy édesanya dolgozni kezd. Nélkülük tényleg nagyon nehéz. Több olyan interjúalanyom is akadt, aki teljesen az édesanyjára támaszkodhat, akár munkáról, akár anyaidőről van szó. Ha a “csapat” két nyolcórában dolgozó alkalmazottból áll (Apa és Anya), akkor még nehezebb gond nélkül venni az akadályokat – de ahogy láthatjuk, nem lehetetlen :-).

Ahogy várható volt, szinte minden anyuka úgy érzi, hogy egész napos rohanás az élete, annak ellenére is, hogy nagyjából ugyanaz a forgatókönyv minden nap. Sőt… Ijesztően ugyanaz – mindenki el tudta mesélni egy-egy napját, félórákra lebontva!

A legnagyobb problémának mindannyian az időbeosztást említik. Lehetetlen bepasszírozni a nap 24 órájába a munkát, a gyereknevelést, a minőségi időt gyerekkel és férjjel, a háztartást, és még saját igényeinket is. A háztartásra és a férjre marad általában a legkevesebb idő – jaj, szegény férjecskék!!!

Ami viszont szerintem feldolgozhatatlan, az az állandó hiányérzet és lelkiismeretfurdalás: általában egy kisgyermekes anyuka nem 100%-os munkaerő már, mint a gyermek előtt. Már van egy-két-három-X gyermeke, aki akaratlanul is elfoglalja az agyi kapacitásának jelentős részét. Amikor bent gürizik a munkahelyén, lelkiismeretfurdalása van, amiért nem látja a gyermeke nagy “első” pillanatait – vagy éppen a sokadikat, ez teljesen mindegy, mindenhogy marcangoló érzés egy édesanyának. Ha pedig a dolgozó anya végre hazaér, azon kezd járni az agya, hogy igazából pocsék munkaerő. A férjével sem tud már olyan kedves, türelmes lenni, a beszélgetéseik nagy része pedig logisztikai tárgyalás tulajdonképpen. Sehol sem tud tehát elég jó lenni, ami pokoli érzés.

Anyaidő tekintetében többféle hozzáállással találkoztam. Volt, aki úgy van vele, hogy olyan sokat van a gyereke nélkül minden nap, hogy amikor végre találkoznak, őt már egyesegyedül ő töltheti fel! De a legtöbb anyukának szüksége van valami olyan programra, vagy csak heti egy órácskára, ami csak Róla vagy Róla és a párjáról szól. Itt is – mint anyaként mindenhol – nagyon nagy előnyt élveznek azok, akiknek lelkes nagyszülő segít.

Ha kíváncsi vagy a legjobb interjúkra, teljes terjedelmükben elolvashatod őket a következő bejegyzésben.

Kép: franky242, FreeDigitalPhotos.net

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

Könyvajánló

Az általam igen tisztelt Vekerdy Tamás azt írja egyik könyvében, hogy a gyerekeink puszta létükkel szívják a vérünket és lerágják a húsunkat. Szép lassan úgy érezzük, kinyiffanunk. Nos, elsőre igencsak felkaptam a fejemet, hogy egy gyermekpszichológus hogy írhat le ilyet. De mióta két csemetével telnek napjaink, bizony rosszabb napjaikon csak “vérszívókként” emlegetjük drága gyermekeinket a férjurammal… Persze ezen jót mosolygunk közben, de mégis, estére totál elfogy az erőnk, és van, hogy altatás után megszólalni sincs erőnk. És bármennyire mondják, hogy egyre jobb lesz majd, én kicsit kezdek aggódni emiatt, és elhatalmasodott rajtam a kétségbeesés, miszerint ránk is igaz lesz a klisé (amit sosem értettem): eléldegéltünk egymás mellett, és észrevétlenül elhidegültünk egymástól. Ez tényleg ilyen “könnyen” megy?

Ebből következik, hogy nemrég ezt a könyvet kaptam le a sikerlistás könyvespolcról a könyvtárban: Andrew G. Marshall: SZERETLEK, DE miért én vagyok mindig az utolsó? – avagy hogyan tedd a házasságodat gyerekbiztossá. Kétlem, hogy valaha átrágom magam rajta még egyszer, így leírom most a főbb pontokat, hasznos lehet ugyanis, voltak benne egészen elgondolkodtató részek… Jó néha ilyeneket olvasni és mások hibájából tanulni. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy nem értek mindenben egyet az íróval.

No nézzük a legalapvetőbb gondolatokat:

Munka, Testvérek, Szórakozás, Karrier, Én, Szex, Partner, Barátok, Hobbi, Otthon, Személyes fejlődés, Szellemi táplálék, Gyerekek, Szülők, Egészség, Háziállatok. Az emberek nagy részének ezek a dolgok fontosak. Kérdés, hogy kinek milyen sorrendben. A könyv szerint a válások nagy része abból adódik, hogy az emberek számára a társuk nem szerepel az első ötben, van, hogy az első tízben sem! Igazából csak élnek egymás mellett, és észre sem veszik, de teljesen lemerítik saját és kapcsolatuk energiáit.

Ezért az írónak az az alaptétele, hogy a PARTNER LEGYEN AZ ELSŐ HELYEN. Igen, a gyerekek előtt! Hiszen a gyerekek boldogságának alapja az, hogy a szüleik boldog házasságban élnek (Ez mondjuk egy nagyon bölcs gondolat, sokan elfelejtik!). A házastársunkat egy életre választjuk, akár 50-60 évre (úgy legyen!), a gyerekeink viszont 15-20 év után már csak átutazók az életünkben.

Az anyukák sajnos a fenti felsorolásban (Én, Munka, Testvérek, Szórakozás, Karrier, Szex, Partner, Barátok, Hobbi, Otthon, Személyes fejlődés, Szellemi táplálék, Gyerekek, Szülők, Egészség, Háziállatok) önmagukat igencsak hátra sorolják. Ezen nekik és férjeiknek is dolgozniuk kell, mert a boldog, életében/karrierjében kiteljesedett édesanya elengedhetetlen motorja egy jól működő családnak. Ez a magyar családoknál talán különösen jellemző igény lenne, ezért is született meg ez az oldal: hogy felébressze az igényt az Anyaidő iránt.

Hosszan taglalja az író azt is, hogyan tegyük önállóvá a gyerekünket, ezzel nem fárasztom az olvasókat, evidens dolgokat ír le. Talán majd egy másik bejegyzésben ismertetem.

Halleluja: lehet vitázni a gyerekek előtt! A lényeg az, hogy lássák azt is, hogy érvelünk az igazunk mellett, és a végén egy mindkettőnk számára elfogadható konszenzusra jutunk, így feloldjuk a vitát, a feszültséget, és nincs rossz hangulat. Ezzel a gyermek egy életre megtanulja a konfliktuskezelést, ami kimondhatatlan nagy kincs lesz a kezében. TILOS azonban gyermekneveléssel kapcsolatos dolgokat a gyermekünk előtt megvitatni. Ezzel ugyanis az egyik szülő óhatatlanul “szararc” lesz.

Fontosnak tartja az író azt is, hogy amikor a társunk hazaér, dobjunk el mindent a kezünk ügyéből, és üdvözöljük – lehetőleg mi köszöntsük őt először, a gyerekek előtt. Ezzel megteremtünk egy olyan légkört, ahová érdemes hazajönni, mert hazavárják az embert.

Nagyon nagy hangsúlyt kap a könyvben a szexualitás is, kizártnak tartja ugyanis az író, hogy enélkül boldog lehet egy házasság. Vajmi kevés az esélye annak, hogy két olyan ember találkozik, akinek valóban nincs igénye a szexre. Ha egy házaspár nem, vagy nagyon ritkán él szexuális életet, az egyikük biztosan le kell, hogy mondjon vágyairól, vagy máshol kell kielégítse őket. Sok párnál abból adódik a probléma, hogy mire odajutnak, hogy összebújhatnának, egyikük – általában a nő – elalszik. Meg kell tehát tervezni az együttléteket, bármennyire illúziórombolónak hangzik. Lehet, hogy ezzel nemcsak időt (este helyett reggel vagy délután), de helyszínt is kell változtatnunk a megszokotthoz képest (pl. a gyerekek szobájától távolabb eső nappalit, vagy fürdőszobát is választhatjuk egy-egy szerelmi légyottra :-))

A boldog párkapcsolat egyik alapja a jókedv és a szórakozás. Fontos, hogy részeseivé váljunk egymás életének. Ez nem feltétlenül a közös kiruccanásokat jelenti (sok szervezést igényelnek, a házaspár sokszor nem is tudja magát elengedni). Sokkal inkább a következőket: családi kirándulások, mosoly és nevetés az otthonunkban, becézgetés, titkos poénok, munkahelyi sztorik megosztása egymással, nap folyamán küldött kedves üzenet, apró ajándékok.

Olvasmányos, érdekes könyv tehát, akit érdekel, olvassa bátran :-D.

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.