magány

Anya és a magány

Furcsának tűnhet a cím, főként, ha még nincs gyereked! Ha viszont ANYA vagy, akkor talán hasonló érzések lehetnek benned is ezzel kapcsolatban, mint bennem.

Mikor megszületett a kisfiam, egy kedves ismerősöm azt mondta nekem: “Mostmár soha többé nem leszel egyedül!” Egyedül előtte sem voltam, hiszen van egy csodálatos férjem. De azóta értem, miről beszélt az ismerősöm. A gyerekkel egy olyan megmagyarázhatatlan “pluszt” kaptam, amivel minden értelmet nyer. Nem vagyok egyedül, hiszen van egy (illetve azóta már kettő) apró kísérőm, akik minden utamra velem jönnek, akiknek számítok, akik számítanak rám, akiknek én és a férjem vagyunk A VILÁG. És akik akkor is velem vannak, amikor fizikailag nincsenek velem.

EGYEDÜL tehát valóban nem leszek már. És ez tök jó! De nem is erről szeretnék most írni.

Hanem a MAGÁNYRÓL. A szülőktől, rokonságtól távol, hasonló helyzetben lévő barátok híján nagyon magányosnak érezheti magát egy kisgyermekes anyuka. Ha vannak is barátok, akiknek hasonló korú gyermekük van, csak akkor jön össze a találkozó, ha a csillagok is úgy állnak, ÉS egyik gyerkőc sem betegedik le – ami téli időszakban maga a csoda.

És hogy mit tesz egy magányos édesanya? Kompenzál. Vigasztalja magát. Kapaszkodik.

Sokak barátkoznak ilyenkor össze a Facebookkal. Nagyon. Nagyon-nagyon. Úgy kétpercenként csekkolva. Több tucatnyi csoporthoz csatlakozva, és vadidegen embereknek kitálalva legbensőbb titkaikat, érzéseiket. Persze szíve joga, nem látok ebben rosszat, de én mindig féltem, hogy bántanak ezek az idegenek, ha kitárulkozom – ehhez képest most blogot írok :-).

Fórumokon is sokan vigasztalódunk. Egy darabig ez nekem is ment, nagyon szerettem, aztán kiábrándultam belőle, mikor felvetettem a többi tagnak, hogy találkozzunk személyesen, és zárt kapukon döngettem. Mindenki meg akart maradni a “személytelen” személyeskedésben. Azóta erről a “szerről” lejöttem.

A magányos anyák egy másik része a futárral lesz jóban :-). Az örömszerzés, a kompenzáció, vagy a társaság motiválja őket, ezt nem tudom, mert én anyagi korlátaink miatt sosem voltam nagy házhoz rendelős. Mindenesetre egyre jellemzőbb jelenség a rendelés-függőség, amit szerintem nagyrészt a magány motivál.

banner_egyedul

Azon a napon, amikor felismertem, hogy amit igazából érzek, az a MAGÁNY (már maga a felismerés sem könnyű ám!), írtam egy listát, hogy mi az, ami ebből ki tudna zökkenteni. Talán nem meglepő, de csak olyan dolgokat írtam fel, amiken JELEN KELLETT LENNI!

  • Baba-mama klub – ha a közeledben nincs, szervezz egyet!!! (DE ősztől újra lesz Anyaidő baba-mama klub is, részletek augusztusban!)
  • Koktélozás, teázás, kávézás barátnőkkel (újakkal, régiekkel. Egy anyukával például harmadszor próbáltunk beszélgetni a játszótéren gyerkőcök mellett – sikertelenül, amikor felvetette, hogy egyik este folytassuk egy koktél mellett. A mai napig hálás vagyok neki ezért, én soha nem lettem volna ilyen bátor. És azóta is havi rendszerességgel elmegyünk valahová dumálni)
  • Heti egy este, mikor együtt vagyunk a férjemmel, nem dolgozik egyikünk sem a gép előtt, nem nyomkodjuk a telefont, hanem együtt vagyunk
  • Közösségi sport – na az azóta is terv maradt, egyelőre Béres Alexandra ebben a “társaságom” :-). De rengeteg közös futást szerveznek, anyukáknak is (pl. a Gyerünk, Anyukám szigettornája), vagy egyre több Street Gym van országszerte, ahol van már közösség is, ott biztosan szívesen látnak.
  • Emberek között lenni. Most, hogy nyári szünet van az oviban is, és a “nagy” is itthon van, bevezettük, hogy heti egy délelőtt BKV-zunk. Busz, HÉV, villamos, troli, séta, metró, minden van. Mikor dolgoztam, utáltam, de most én is nagyon élvezem, még a zsúfolt 7-es buszt is.

Amint látható, tudatosan küzdök a Magány ellen, megjegyzem, sikerrel! De sokszor még most is rám szakad a magány nyomasztó érzése. Az okosok azt mondják, ez elmúlik. Nos, mindenképp… Hiszen egy szép, vagy nem is olyan szép napon visszatérünk a munka világába, ahol óhatatlanul társasági életet fogunk élni. Nekem egyre közeleg ez a nap. Várom is, meg tartok is tőle. De erről majd egy következő bejegyzésben…

——————-

Tetszett az írás? Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket, tanácsokat, beszámolókat HÁZASSÁG témakörben? Iratkozz fel a hat részből álló cikksorozatomra:

  • saját és „lopott” tanácsok, tippek, történetek. Ezek nekem nagy tanulságok voltak, talán Neked is azok lesznek!
  • apró változtatások, amik közelebb hoznak Titeket egymáshoz
  • Anyából újra Nő, Apából újra Férfi lesz

Hová küldhetem?

 

Anyaidő akkor és most

Amikor nagymamámnak megpróbáltam elmondani, hogy miről írok hetek óta az interneten, láttam rajta, hogy nem igazán érti, miről beszélek. Anyaidő? Ez is valami modernkori hóbelebanc, mint a fészbuk vagy mi…? Valóban így lehet? Régen tényleg nem volt erre igény? És ha nem, akkor mi változhatott meg? Miért van az, hogy a mai anyukák egyáltalán gondolkodnak az anyaidőről?

Családok, rokonság

Akkor:
Az édesanyák legnagyobb segítségei a nagyszülők voltak. Ők általában nem dolgoztak, ráértek, otthon voltak, így amíg anyukának dolga volt a ház körül vagy a földeken, könnyedén rá tudta hagyni a gyerekeket. Ha pedig nem a nagymamára, biztosan volt egy kedves nagynéni, unokatestvér vagy más rokon, aki örömmel ügyelt a gyerekekre. Ugyanakkor nem volt divat a kötődő nevelés, gyerekcipőben járt még a gyerekpszichológia is, nem igazán foglalkoztak tehát azzal, hogy ez milyen hatással van a kisgyerek lelki világára

Most:
Az egyes családok általában teljesen elszigetelve élnek a rokonoktól (munkahely vagy más külső okok miatt). Nem veszi körül az édesanyákat az a védőburok, amit régen a nagy család biztosított. Emiatt szinte azt is mondhatjuk, hogy magányosak, magukra maradnak, egyetlen szövetségesük pedig (jó esetben) a férjük.

Időbeosztás:

Akkor
Nagymamám korában mindennek meg volt a maga ideje. Szombatonként nagymosás, ünnepekkor ablakpucolás és nagytakarítás, nyáron sok-sok munka a földeken, télen pedig sok pihenés, otthon. Megvolt minden évszaknak, időszaknak a “kötelező” munkafolyamata a ház körül és a földeken is. Ezeket sok esetben együtt végezték az asszonyok, sőt, sokaknak cselédje volt. Meg kell továbbá említeni azt is, hogy egy-egy ünnepre fel tudtak készülni testileg és lelkileg is. Nem dolgoztak például még Szenteste napján is, legalább egy héttel előtte már minden az ünnepi menüről szólt, a Karácsonyi készülődésről.

Most:
Minden ránk hárul – a szerencsésebbeknek talán megadatik egy kis segítség, de nem ez a jellemző. Viszont folyamatosan elvárjuk magunktól, hogy csillogjon-villogjon a ház, erre pedig mindössze az a pár óra adatik meg, amikor a gyermekünk alszik, vagy esetleg amikor Apa tehermentesít minket. Nincs továbbá alkalmunk igazán felkészülni a nagyobb ünnepekre, kapkodva készülnek az ünnepi menük, ami miatt ingerültebben telnek ezek az – egyébként – meghitt napok.

Közösség:

Akkor:
Még a nagymamám is járt fonóba (télen),  és kukoricafosztásra (ősszel), és rendszeresen csigatésztát készítettek. Ezek rendkívül értékes, tartalmas, látványos és hasznos események voltak. A munka végeztével táncoltak, énekeltek az asszonyok, így aki csak tehette, édesanyaként is részt vett a közös munkákon. Fontos közösséget jelentett továbbá a tágabb család, illetve a szomszédság. Összejárt a rokonság, napokig ünnepelték a Húsvétot, Karácsonyt, egy-egy születésnapot. Mindig volt mit várni, a faluban vagy városban minden hónapra jutott valami ünnepelnivaló esemény, amire szinte szégyen volt nem menni.

Most:
Már annak örülhetünk, ha rendszeres tagjai vagyunk egy befogadó baba-mama klubnak. De asszony-közösséghez nem igazán tartozunk, maximum virtuálisan. Ezért gyertek el az anyaidő találkozókra! – ha van rá igény, hozok kukoricacsöveket :-D. Mindenesetre a közösség szerintem nagy hiány a mai édesanyák életében. Könnyedén elmagányosodunk, a gondolataink pedig beszűkülnek. Keresni kell tehát a társaságot, a közösséget a mai, modern világban is. És nem elég, ha tagja vagyunk 5-6 csoportnak Facebookon, bár a semminél ez is jobb.

Környezet:

Akkor:
Jellemzően kertes házban éltek a családok, ami önmagában rengeteg plusz feladatot jelentett, ráadásul földjeik is voltak, amit maguk műveltek. Amilyen korán lehetett, bevonták a munkába a gyerekeket is, és ezt a gyerekek egyáltalán nem bánták. Mentek a földekre az anyjukkal, ahol általában sok-sok rokongyerekkel dolgoztak, vagy épp játszottak egész nap. De számos olyan feladat is volt, amit egyedül végzett az anya otthon, ám soha nem kapkodva – ezt külön kihangsúlyozta nagymamám. Ráérősen, megadva a módját, alaposan végezte ezeket a munkákat, így igazából ezek is pihentették őt.

Most:
Azzal, hogy lakásokba költöztünk, a ház körüli teendők jelentős része megszűnt. A maradék feladatokat azonban kizárólag alvásidőben tudjuk végezni, kapkodva, folyamatos küzdelmet vívva az idővel, egy kicsit sem kiélvezve mindazt, amink egyébként megadatott. A gyerekek szinte semmilyen munkában nem vesznek otthon részt, így felnőttként mindent maguknak kell megtanulniuk – szerencsére manapság már mindenről van egy jó Youtube oktatóvideó :-). De kevesebbet vagyunk friss levegőn is, ami sem a testünknek, sem a lelkünknek, sem az idegeinknek nem tesz jót.

Apák, házasságok:

Akkor:
Nagymamám és nagypapám soha nem mentek egymás nélkül bálba vagy moziba (bizony, “jártak” moziba!). Akkoriban ezt nem nézték jó szemmel, és igazából meg is tehették, hogy együtt jártak el, hiszen a nagyszülők vagy a rokonok mindig lelkesen vállalták a gyerekeket. A földeken is együtt dolgoztak, és a kertet is együtt művelték. Több minőségi időt töltöttek tehát együtt, még ha ezt így soha nem is fogalmazták meg maguknak. (megjegyzem, szeretetteljes házaságban éltek 59 éven keresztül!)

Most:
Manapság a legfőbb segítségünk a férjünk/párunk. Tehát vagy egyikünk kapcsolódik ki, vagy másikunk. Az, hogy együtt is eljussunk valahová, hosszú hetek kitartó szervező-munkája. Ez megnehezíti az együtt töltött minőségi időt, de nem lehetetlen.

Kérdések, dilemmák:

Akkor:
Megkérdeztem nagymamámtól, hogy érezte-e valaha azt, hogy elfáradt vagy hogy nehéz, vagy túlvállalták magukat (három gyermekük van). Azt válaszolta, soha, egyetlen pillanatra sem gondolkodott el ezen. Csinálta a dolgát. Három gyereket terveztek, megvalósították, mindig volt tennivaló, amit soha nem teherként élt meg, hanem tényként, hogy ez van, meg kell csinálni.

Most:
Valljuk be, mi rengeteget agyalunk – én is, amint látjátok :-). Sokat gondolkozunk az igényeinken, kesergünk a lemondásainkon, próbálunk utánajárni minden apró neveléssel kapcsolatos kérdésünknek. Ez persze nem biztos, hogy baj. Elvégre is nem vagyunk robotok! Ugyanakkor sokszor túlbonyolítjuk az egyébként irigylésre méltó életünket…

TANULSÁG:

Régen “anyaidő”-értelemben egyszerűbb volt az anyukák élete. Adott volt, hogy hol töltődjenek fel:

  1. Otthon. Lassan, kényelmesen, nyugodtan ellátva a feladataikat.
  2. Közösségben, rokonokkal. Akár munka közben
  3. Együtt a férjükkel bálokban vagy más rendezvényeken

Ezeket kellene tehát visszacsempészni az életünkbe, és rögtön egyszerűbbnek látnánk mindent.

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.