munka

Tudod mit Drágám, cseréljünk!

Rosszabb napjainkon szerintem mindannyian férjünk fejéhez vágtuk már, hogy “Tudod, mit? Cseréljünk! Holnaptól dolgozom inkább én, Te meg maradj itthon!

Mert hát hogy is telik egy nap kisgyerekes anyaként (csak a saját példámat tudom leírni, de vélhetően valami hasonló történik sok édesanyával a nap 24 órájában, a hét 7 napján):

6:30 Ébredés, észhez térés, majd irány a fürdőszoba, ahol rendbe teszem magam

7:00 Halk ébredezés a gyerekszobából, de még nagyjából 20 percig nyugi van.

7:30 Bemegyek a gyerekszobába, a másfél éves kislányom nagy örömmel fogad, a hároméves fiam kevésbé. És indul egy átlagosan 20 perces, igen felemelő “NemAkarokFelkelni“, és “NemAkarokFelöltözni“-kör. Ha ezen túl vagyunk, nyert ügyem van, mert az óvoda gondolatával (még) teljesen fel lehet villanyozni. Ezután reggeli, öltözés, séta vagy biciklizés az oviba.

8:30 Hazaérünk a kislánnyal, és ha épp van türelme egyedül játszani, eltakarítom a reggeli romhalmazt. Ha nincs, akkor a romhalmaz közepére telepszünk és mesét olvasok neki, beszélgetünk, mondókázunk. Jobb napjain még arra is nyitott, hogy felüljön a konyhapultra és együtt főzzünk.

10:00 Sétálunk vagy boltba megyünk, közben ezerrel figyelni kell, hogy ne tépje le, ne üsse meg, ne vegye ki, ne rontsa el, ne lépjen oda, ne fusson el, stb, stb…

12:00 Ebéd, aztán altatás

13:00-15:00 Alvásidő = végre lehet teregetni, takarítani, dolgozni, kényelmesen főzni, vasalni, pakolni, telefonálni, ügyet intézni, ja és pihenni (muhahaha!!! :-))… Két óra – panaszolom hangosan a férjemnek – érted, kettő!!!

15:30 Indulás az oviba a nagyfiúért, majd játék kint az udvaron a többi gyerekkel (sorházban élünk), közben ezerrel figyelni, hogy ne essen le, ne tépje le, ne üsse meg, ne vegye ki, ne rontsa el, ne lépjen oda, ne fusson el, stb, stb… Ennek a délutáni kinti üzemmódnak viszont nagy előnye, hogy alvásidő után estig nagyjából egyben van a lakás.

18:00-19:00 között Apa megérkezik – hurrá, hurrá! Megvárjuk, míg testileg-lelkileg és fejben is hazaér, aztán/közben vacsora, fürdés.

20-21:00 mindkét gyerek alszik, én pedig általában dolgozom a gép előtt.

23:00 Fürdés, alvás.

Büszkén tálaltam ezt a férjemnek, hangoztatva, hogy nekem milyen nehéz, ő pedig ehhez képest, nyugiban, egy dologra koncentrálva végezheti a dolgát, nem lóg folyton a nyakán senki, nyugodtan megebédelhet és nyugodtan telefonálhat, amikor csak kedve tartja. Szegénykém csak nézett rám kerek szemekkel, hogy “Te megőrültél? Komolyan azt hiszed, hogy így telik egy napom? Na, akkor hadd meséljek én is!

6:00 Csörög az óra, indulni kell. Síri csendben, sötétben készülődök, hogy ne ébredjenek fel a gyerekek, emiatt még a reggelire is csak útközben, az autóban kerül sor.

7:30 Érkezés az első építkezésre, ahol mindig van valami váratlan fordulat, minden igyekezetünk ellenére. Hat telefon (nyugodtan??? Az igaz, hogy nem sír közben a fülembe egy gyerek sem, de attól még kattog a fejem rendesen.)

10:00-14:00 Körbejárom a többi építkezést, mindenhol lebonyolítok 6-10 telefont, győzködök, tárgyalok, számolok. Számok, számok, egész nap számok vannak a fejemben. 

14:30 Gyors ebéd, általában egy mekdrájvban, vagy gyrososnál útközben (általában az autóban), mindenesetre a legritkább esetben széken, asztalnál ülve.

15:00-17:00 Tárgyalások, egyeztetések a város különböző pontjain, ahová oda is kell ám érni autóval. Közben átlag 100 anyázás. Az emberek iszonyú hülyék ám!!! Eközben általában jön otthonról a telefon, hogy mikor érek már haza, mert a t*köd tele. Hát, hidd el… mennék én azonnal.

18:00-19:00 forgalomtól függően – Hazaérek, szembesülök a fáradt arcoddal, elmondod, mennyi dolgod lenne neked is, de muszáj egy félórát leülnöm és kinéznem a fejemből, kihessegetni belőle a számokat… :-).

Az esti fürdetés, altatás általában az én dolgom, de ezt egyáltalán nem bánom, legalább ennyit is együtt vagyok a gyerekekkel, Te pedig tudsz kicsit haladni a dolgaiddal.

21:00 E-napló írás, nso-olvasás, Facebook

21:30 – 23:00 Ejtőzés, összebújás, ünnepnapokon filmnézés, majd hullafáradtan beesünk az ágyba.

Ehhez képest én azt gondolom, hogy milyen jó Neked, a fiunk már ovis, úgy osztod be a napotokat a lánykával, ahogy akarod, egyedül az alvásidőhöz kell alkalmazkodni, amikor viszont cserébe azt csinálsz, amit csak akarsz. Nekem nincs ilyen két órám a napomban… Szóval… Nem igazán értelek: biztos vagy benne, hogy cserélni szeretnél?

Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.

—————————————————-

FIGYELEM!!! Új ajánlatok a honlapon: www.anyaido.hu

Eltűnt személy: ÉN!!!

Jártamban-keltemben egyre több olyan anyukával találkozom, aki… elveszett. Lánykorával – és leánykori nevével – együtt az ő élete, munkája, tudása, érdeklődése, igényei is eltűntek. Az anyaság első hónapjaiban ezt észre sem vesszük, annyira lefoglal minket a csecsemőnk minden szintű kiszolgálása.

Aztán úgy a gyerek féléves kora körül szinte kötelező jelleggel megérkezik az első nem túl tapintatos számonkérő kérdés, hogy: És mikor mész vissza dolgozni? Mik a terveid gyerek után? Meglepve tapasztaltam, hogy erre egyre többször az a válasz (beleértve engem is), hogy Fogalmam sincs, de ki fogom találni a következő 2-4-10 évben! De mi lehet ennek az oka? Miért van az, hogy a legtöbben csak azt tudjuk, hogy valami egészen másba kell belefognunk, és inkább tanulunk, képezzük magunkat, vagy éppen szülünk még egy gyereket, ezzel is nyerve pár évet… Valljuk be, a klasszikus munkahelyeket nem ránk, anyukákra szabták:

  1. Túlórák: Talán Te is napi 10-12 órát dolgoztál korábban, ami nyilván nem folytatható családanyaként. Ha szerencséd van, kapsz egy másik pozíciót, 4 vagy 6 órában, de ez sajnos még ma is ritka kishazánkban. Így marad a 8 órás, teljes munkaidő, egész napos rohanással (beérünk-e oviba, odaérek-e a munkahelyemre csúcsforgalomban, be tudom-e fejezni időben a teendőket, odaérek-e a gyerekért az oviba, stb,stb,stb.). Ráadásul a főnökök sem szeretik a problémás, macerás munkaerőt. Nagy szerencse kell tehát ahhoz, hogy ugyanott dolgozhass, emberi munkaidőben, emberi fizetésért, kitörő lelkesedéssel.
  2. Érdeklődés megváltozása: Sokan nem tartottuk hivatásunknak az anyaság előtti munkahelyünket. Elvégeztük a feladatokat, és voltak olyan időszakok, amikor nem is küzdöttünk olyan erős kétoldali munkaundorral…  De hogy ezért a munkáért egész nap rohanjak és bölcsibe adjam a gyerekemet??? Szó sem lehet róla. Ezek az anyukák különösen nagy dilemmával küzdenek, hiszen először meg kell találniuk önmagukat, majd pedig egy olyan helyet, ahol tárt karokkal várják, hogy náluk valósítsák meg önmagukat, méltányos fizetségért.
  3. Távolság, ingázás: Ahogy gyarapszik a család, egy idő után kényszerűvé válik egy költözés. A nagyobb lakás és a csendesebb környezet általában együttjár a munkahelytől való távolság megnövekedésével. Ezzel a költözéssel tehát meglehetősen körülményessé válik a mindennapi munkába járás, oviba leadás. Ez sem hozza meg az édesanyák kedvét a munkába való visszamenetelhez.
  4. Szabadság hiánya: Egy alkalmazott nem rendelkezik a szabadnapjaival, hónapokkal előre egyeztetni kell a nyári szabadságot, és sajnos az sem evidens, hogy a Karácsonyi készülődésre elengedik. Ebből sem kérünk, ha nem muszáj!És itt van a kulcs: hogy muszáj-e? Sokszor igen, ezen múlik a család napi betevője, tehát szó szerint kenyérre kell, nincs mód az önmegvalósításra. Ugyanakkor én arra biztatok mindenkit, hogy találjon valamit, akár a család és munka mellett is, amibe belecsempészheti önmagát. Mert ha beállunk anya-üzemmódba15-20 évre és mi magunk teljesen megszűnünk létezni, azt később szívjuk meg. Ha a gyerekek kirepülnek, ott találjuk magunkat a kérdéssel, hogy most akkor mi lesz? Van még értelme reggel felkelnem? Hát… csináljuk úgy, hogy legyen! A gyerekeinknek is könnyebb lesz, hisz ha van ÉLETÜNK, nem telepszünk rájuk, és nem zaklatjuk őket naponta, hogy mikor lesz már unokánk… Vagyis ó, dehogynem 😀

    Ha úgy érzed, anyaidőre lenne szükséged, iratkozz fel hirlevelemre, és máris küldök 10 kézenfekvő, működő megoldást a hétköznapokra.